Szerelmem, PM emlékére

Valamelyik soltvadkerti nyaralásunkkor átugrottunk Kiskőrösre, mondván, hogy ha már erre járunk, nem hagyhatjuk ki Petőfit. Olvastuk Illyés Gyula könyvét,és tisztában vagyunk vele, hogy Petőfi születése majdnem olyan titokzatos, mint a halála, tudjuk, hogy nem is biztos, hogy Kiskőrösön született, de ha már ez a kis alföldi városka ilyen sikeresen lobbizott a megtiszteltetésért, és még egy parasztházat meg múzeumot is berendezett a költő tiszteletére, akkor azt mindenképpen illik megnézni. Nem csalódtunk, a Petőfi téren található Petőfi Emlékmúzeum és Szülőház méltó emléket állít a költőnek.

Utána még csatangoltunk a városban, ami tulajdonképpen egy nagyobb falu, de igazán említésre méltó házat, bármit nem találtunk. A fürdőbe nem mentünk ki – elvégre ott volt nekünk a Büdöstó -, de állítólag nagyon szép, ápolt gyógyfürdő és uszoda.

Szerelmem, PM emlékére

A gyógyfürdőzés – és általában a fedett helyen való fürdőzés – iránti szenvedélyünk Bogácson kezdődött. Hogy a 2009-es  október 23-i ünnepen miért pont Bogácsra esett a választás, arra már nem emlékszem, de jó ötlet volt.

Szállást az Alabástrom Panzióban találtunk, naná, mert ott elfogadták az üdülési csekket, és bár nem volt olcsó, megérte.  Igaz, manzárdszobában laktunk, de azért a szobának voltak olyan pontjai, ahol PároM kiegyenesedve is tudott közlekedni, valamint tiszta, kulturált fürdő is tartozott hozzá. Kicsit ugyan zavaró volt, hogy pont a konyha fölött voltunk, és erősen felhallatszottak a konyhai zajok, főleg a húsklopfolás. 

Azok a pompás svédasztalos reggelik! Mi otthon normálisan sosem reggelizünk -  reggel hatkor ugyan kinek van étvágya/kedve/ideje? -, de itt igazán magunk se értettük magunkat a megpakolt tányérjaink láttán. A panzióhoz egy hatalmas, gyönyörű kert is tartozik, meg terasz, ahova nyáron nyilván nagyon jó dolog kiülni egy sörrel vagy kávéval vagy akármivel. Habár igazán szép őszi idő volt, azért hosszas kiücsörgésre mégse csábított bennünket, annyira azért nem volt meleg. A legfőbb jóság azonban a masszázs volt a folyosó végén, amit, mint utólag megtudtam, a szakácsnő celebrált, merthogy masszőri végzettsége is van - sok egyéb végzettség mellett. Életemben először volt részem ilyenben, mondhatom, az első után alig tudtam visszavánszorogni a 10 méterre se lévő szobánkba, ám a további két alkalmat már kifejezetten élveztem. PároM itt még nem élt a lehetőséggel, túlságosan szégyenlős lévén azt mondta, őt ne tapogassa idegen kéz. Csak 2012-re bátorodott fel annyira, hogy a Zsóry-fürdőben ő is benevezett egy masszázsra, leginkább azért, mert lehetőség volt egy időben egymás melletti kabinokban lennünk. Sajnos, a későbbi események ismeretében ez már valószínűleg többet ártott neki, mint amennyit használt – főleg a melegvizes fürdőzéssel kombinálva -, mivel úgy gondolom, hogy akkor már elindult a kontrolálatlan sejtburjánzás.

Bogács legfőbb attrakciója a termálfürdő. Ezt is, mint a az ország oly sok gyógyfürdőjét, olajkeresés közben találták meg, véletlenül.

Ahogy a most a honlap képeit elnézegetem, jelentős változások történtek 2009 óta. Akkor a fürdő még kifejezetten puritán volt, egy szerény, szekrényes öltözővel, ahonnan aztán fürdőruhában, törülközővel a vállunkon rohamoztuk meg az első medencét kint a szabadban, mivel fedett medence akkor még nem volt. Miután ott felmelegedtünk – ne feledjük, október végefelé járunk, a szép idő dacára a nap már bágyadtan sütöget, a hőmérő nemigen megy 15 fok fölé – meglehetős tempóban átmasíroztunk a következő medencéhez és így tovább, míg el nem értünk kedvencünkhöz, a lóherés medencéhez – mi így neveztük el, bár a hivatalos neve pillangó-medence – természetesen a komplexum legtávolabbi pontján.

Szerelmem, PM emlékére

A 2011-es év rendhagyó volt. Egy év munkanélküliség után szinte egyszerre találtunk munkát, PároM kicsit előbb. Én 2011. január 3-án szálltam buszra, amelyik Németországba vitt dolgozni. Az egész addigi életünket újra kellett gondolnunk, új stratégiát kellett kitalálnunk, amivel átvészelhetjük a kint-tartózkodásom hónapjait. Részletes tervet kellett készítenünk, mettől-meddig leszek kint, hogy PároM szabadságát ahhoz tudjuk igazítani. Összességében ügyesek voltunk, és a dolog elég jól működött. Úgy terveztük, hogy ha PároM eléri a nyugdíjkorhatárt – ez 2017-ben lett volna -, akkor egy picit rádolgozik, 1-2 évet, és utána én már csak annyit megyek ki, hogy a kirándulásainkat fedezni tudjuk, élni meg az ő nyugdíjából éltünk volna, szerényen, de együtt…

Az egri kirándulás szintén meglepetés volt, akárcsak a Bánki-tavi, az első hazaérkezésem és a születésnapom megünneplésére szervezte PároM 2011. márciusában.

Szállást az „Almafa Apartmanház”-ban talált, aminek az a nagy előnye, hogy semmihez nincs közel, de se a Szépasszony völgye se a belváros nincs túlságosan messze, gyalogosan is könnyen elérhető mindkettő.

Bár a szállás nem igazán a mi ízlésvilágunknak megfelelő – ilyen Egerben valószínűleg nincs is -, nem volt vele semmi gond. Egy családi ház tetőterében és udvarán alakítottak ki vendégszobákat. Az üzemeltető család a földszinten lakott. (Nem mintha probléma lett volna valaha is, de nem szeretjük, ha bárki más is tartózkodik ott, beleértve természetesen más vendégeket is. Többnyire sikerült olyan helyeket vagy időpontokat találnunk, amikor csak mi voltunk az egyedüli vendégek.) A szoba praktikusan volt kialakítva, zuhanyzóval, tűzhellyel, és a színharmónia jegyében szinte minden narancssárga volt. Semmi kifogásunk a narancssárga szín ellen, én kifejezetten kedvelem, de ez azért kicsit sok volt.

Sajnos, a márciusi Eger nem fogadott minket derűsen: szinte végig felhős-borongós volt az ég, sokszor/többnyire esett is. Talán csak a megérkezés napján láttuk a napot. Ezt ki akarván használni, elindultunk a belvárosba, ám utunk a temető mellett vitt el, így hát legott be is mentünk. Az egri temető máshogy szép, mint a kis falusi temetők, a legfeltűnőbb a rengeteg szobor volt.

Útközben az egyik mellékutcában (Grónay utca) bukkantunk rá a „Magyaros Étkezde” fantáziadús névvel ellátott önkiszolgáló büfére, ami aztán a törzshelyünk lett. Annál is inkább, mert mellette, kvázi egy helyiségben, csak valami fallal leválasztva, található egy igazi, hamisítatlan kocsma, számunkra a legmegfelelőbb hely az ebéd előtti aperitif elfogyasztására.

 A büfé tényleg nagyon „magyaros”, talán túlságosan is az, faragott bútorok, faragott tükör, faragatlan pincérek – ez volt a vicc, önkiszolgáló révén pincérrel nem találkoztunk, akivel pedig dolgunk akadt, az mind kedves és segítőkész volt, az ételek pedig minden rafináltság nélkül egyszerűen ízletesek, hatalmas adagokban - csak először követtük el azt a könnyelműséget, hogy két egész adagot rendeltünk, a továbbiakban beértük fél-fél adagokkal -, és mindez meglepően nagyon baráti áron.

A másnap reggel „kis intenzitással sűrűn hulló csapadékelemekkel” kezdődött, ezért úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a fürdőt.

Az egri források meleg vizének igénybevétele gyógycélokra több mint félezer esztendős múltra tekinthet vissza. Az első adat fürdő létezésére Egerben 1448-ból származik. Tehát mintegy 520 esztendeje már állott itt fürdő, a „Balneum Carthusiensium", azaz karthauzi fürdő. Ugyan város melletti meleg vizű tavacskákat már az ősidők óta használta fürdőzésre a város területén lakó nép, a karthauziaké azonban az érdem, hogy megépítették az első fürdőházat.

No, az persze nyilván nem olyan modern, fáintos fürdő volt, mint a mai, most van itt minden, mi szem-szájnak, helyesebben testnek és léleknek ingere. Fedett medence, rádiumos gyógyvizes medence, szauna, masszázs, uszoda, külső medence, és persze mindenféle attrakció, úgyhogy itt aztán egy család minden tagja, kicsi és nagy egyaránt megtalálhatja a maga szórakozását.

Arra már nem emlékszem, hogy fürdőzés után rögtön sétáltunk-e, vagy visszamentünk az „Almafába” egy rövid sziesztára, de szerintem inkább sétáltunk és egy késői ebédet követően ejtettük meg az „utó”sziesztát.

Sajnos, az Érsekkert még nem sokat mutatott, kopár fák, növénytelen ágyások, mindez szemerkélő esővel „gazdagítva” kevéssé inspirált bennünket a fényképezésre.

Amikor csak engedte a csapadék, sétálgattunk a városban, tulajdonképpen fényképezgettünk is, de kevés értékelhető kép született.

A Megyeháza letisztult vonalaival és arányaival valószínűleg kiemelkedik a kor alkotásai közül. Nekünk nagyon tetszett.

A Bazilikát is megnéztük, naná, nem is lehet kikerülni, annyira uralja a belvárost.

Szerelmem, PM emlékére

A 2012-es év alapvetően a fürdők éve volt: januárban Cserkeszőlőn kezdtünk és december 30-án egy fergeteges szilveszteri bulival Mezőkövesden a Zsóry-fürdőben végeztünk.

Ez utóbbi annyira megtetszett nekünk, hogy 2013. decemberében még egyszer visszamentünk. Még szerencse, mert a szilveszteri képek valamikor teljesen és véglegesen elvesztek.

A kettő között volt egy lakásfelújítás és egy kis mosolyszünet, így aztán 2012-ben ezeken kívül csak a Bánki-tóra és a Gyadai rétre volt idő és pénz.

Cserkeszőlő

egy kicsi, 2000 lakosú település Kecskeméttől kb 40 km-re keletre.

Nem mondható, hogy a település forrásvizét már évszázadok óta használják a környéken élők, mivel csak 1942-ben fedezték fel. Eredetileg olajat kerestek, ám olaj helyett 96 fokos, alkáli-kloridos hidrogénkarbonátos, konyhasós, jódos, brómos gyógyvizet találtak, ami kiválóan gyógyítja a mozgásszervi és a nőgyógyászati panaszokat. Ez egyébként jellemző az Alföld majd’ minden településére, némi túlzással, bárhol mélyebben leszúrsz egy botot, ott termálvíz jön fel. És ez egyben ezek települések – szintén némi túlzással – tragédiája is: egy vagyon felett ülnek, és pénzhiány miatt nem tudják hasznosítani. Pedig hát...

Visszatérve Cserkeszőlőre, ez egy viszonylag hirtelen ötlet volt, nem is tartott sokáig a megvalósítás, hiszen januárban nem igazán vannak túlzsúfolva se fürdők, se a szálláshelyek.

Nem sokat keresgéltünk, pont a fürdővel szemben van egy apartmanház, 

abban a Judit Apartman – furcsa, de most már nem találom a neten, az infók alapján azt gondolnám, hogy az egész épület egy kézbe került -, ami szabad volt, hát gyorsan lefoglaltuk és január 12-én már ott is voltunk. A szállás kellemes volt, modern konyhával, „pompás” kilátással,

ám az apartman legfőbb attrakciója a csapból folyó gyógyvíz volt, a kádhoz direkt ezért szereltek egy külön csapot. A gyógyvíznek.

Persze mi inkább megtettük azt a 50-60 métert az utca túloldalára a fürdőhöz, ami egyébként nyáron strandként is működik, januárban ebből sajnos nem sok látszott. A fürdő gyönyörűen felújított, modern, minden kényelemmel és szolgáltatással ellátott komplexum, igazán pompásan el lehet tölteni az időt, és persze a gyógyhatás sem utolsó, bár mi nem azért mentünk.

2012 januárjában ez a kép "díszítette" az előcsarnokot, amit mi már akkor is kínosnak éreztünk. Vajon ott van még?

Az idő kegyes volt hozzánk, ezért kicsit sétálgattunk a településen, ahol is három dolog hívta fel magára figyelmünket:

Mezőkövesd, Zsóry-fürdő

A 2012-es és 13-as évet is Mezőkövesden a Zsóry-fürdőben zártuk. A fürdő elég távol van magától a várostól, meg aztán az idő egyszer sem volt igazán kirándulásra alkalmas, meg  - valljuk be – kicsit lusták is voltunk, ezért Mezőkövesden nem jártuk, csak az állomással sikerült közelebbi ismeretségbe kerülnünk.

Mindkétszer a Hímer panzióban szálltunk meg, aminek az a hatalmas előnye, hogy közvetlen kapcsolatban van a fürdővel, csak a strand-részen kell keresztülvágni, és már ott is vagyunk, ami télen nem egy hátrány.

Az egész panziót belengi a 70-es évek kellemes szocreál-nosztalgikus hangulata, amit az étteremben trianonos és nagymagyarországos térképekkel, plakátokkal, szórólapokkal igyekeznek oldani. A személyzet nagyon kedves, segítőkész, a konyha igazán kiváló. A szobával nem volt szerencsénk, elfelejtettük ugyanis jelezni, hogy franciaágyast szeretnénk, így mind a kétszer szoba-átrendezéssel kellett kezdenünk. Összességében jól éreztük magunkat, de hát nyilván a fürdő játszotta a főszerepet. Sajnos, mikor másodszor jártunk ott, már alig-alig készítettünk fényképet, mondván, előszörre már lefényképeztünk mindent, amit érdemes - de azok később valami megmagyarázhatatlan módon eltűntek...

A Zsóry-fürdő története nagyon is hasonló a cserkeszőlőiéhez: olajat kerestek, gyógyvizet találtak, nagyjából abban az időben, amikor Cserkeszőlőn is. Nevét Zsóry Lajos országgyűlési képviselőről kapta. 

Mindenesetre mi már az első alkalommal nagyon megkedveltük a fürdőt,

viszonylag hamar kifigyeltük, hogy milyen időközönként indítják az „attrakciókat”, időben odahelyezkedtünk, mert általában nagy volt az érdeklődés. Ezeknek a nevét se tudjuk, ám  a vízmasszázs rendkívül pompás dolog.

A kedvencünk természetesen a pezsgőfürdő volt, na oda aztán – mint a képen is látszik - tényleg igyekezni kellett.

Az utolsó 3 kép forrása itt.

Mivel mindkét alkalommal télen jártunk itt, nyilván lemaradtunk egy csomó dologról, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy egyrészt télen talán nincs akkor érdeklődés, így aztán a tömeg se akkora, másrészt meg jöhetünk még ide nyáron is, ha úgy tartja kedvünk…

Párom nagy rajongója volt a vasútnak, ezért aztán Mezőkövesdtől ezzel a szép régi mozdonnyal búcsúzunk, ami a mezőkövesdi - amúgy elég lehangoló - állomás egyetlen szemet gyönyörködtető látványa.