Szerelmem, PM emlékére

Sajnos, ezek elég gyenge minőségű képek: még a régi, fapados géppel készültek.

Vác is azok közé a helyek közé tartozik, ahova nem jutottunk vissza, pedig feltett szándékunk volt. Első találkozásunk a várossal eléggé emlékezetes marad: október 23-án Diósjenőről visszaúton töltöttünk itt el pár órát, és miközben gondtalanul ténferegtünk a városban, édesanyám hívott, hogy merre járunk, hazaértünk-e már, mert Budapesten balhé van, vigyázzunk magunkra. Estefelé értünkBudapestre, de őszintén szólva mi a zavargásokból semmit nem érzékeltünk, a metrón ülve csak az tűnt fel, hogy nem álltunk meg a Deák téren (vagy az Astoriánál?), és a szerelvényben igen magas volt az egy főre jutó zászlók, kitűzők, miegymások száma, de amúgy békében értünk haza.

Vácott pedig álltunk meg, mert pont akkortájt olvastunk az ártéri tanösvényről, és úgy gondoltuk, ha már ott járunk, akkor megnézzük. Az idő nagyon kellemes volt, pont ideális egy ilyen rövid kirándulásra.

 A Váci Ártéri Tanösvény területe Duna-Ipoly Nemzeti Park része. A látogatók kényelmesen besétálhatnak a Duna folyót egykor végigkísérő, nehezen megközelíthető ártéri élőhelyekre. Az erdő legszebb részeit gyakran borítja víz, ezért egy 510 méter hosszú, lábakon álló deszkaösvényt építettek ki, három megállóhellyel. A növények és állatok azonosítását tájékoztató táblák segítik. A terület ökológiai szempontból rendkívül értékes maradvány élőhely, folyóvölgyi galériaerdő, puhafaliget vizes élőhelyekkel. A múltban az ország területének 30%-át ártéri erdők borították. Növény- és állatvilága rendkívül gazdag, vízföldtani adottságai is egyediek. Minden évszakban érdekes, más-más arcát mutatja. Az ártéri erdőben a sokévi vízszintingadozás 6 méter. A tanösvény magas vízállás esetén (a budapesti mércén 620 cm felett) víz alá kerül. 

A városban nem sok kép készült, hiszen úgy volt, hogy visszajövünk még ide hosszabb időre.

 Vácott még egyszer jártunk, Nézsáról visszaúton, de akkor már csak annyit időztünk a városban, ameddig eljutottunk a buszpályaudvarról az állomásra. Viszont útközben mégiscsak találtunk fotóznivaló érdekességeket.

I. világháborús hősi emlékmű 1997

Melocco Miklós megrázóan szép alkotása.

p1080370.JPG

Merkur-dombormű, 1964 a buszpályaudvaron

Ohmann Béla jellegzetesen szocialista realista alkotásán az első magyarországi vasútvonal gőzmozdonya (az első vasút Pest és Vác állomások között épült), valamint az 1950-70 között rendkívül népszerű "faros" (farmotoros) Ikarus autóbusz, Merkur társaságában.

p1080365.JPG

 

 

 

 

 

 

Szerző: kisa  2016.12.19. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: 2006 templom székesegyház Vác Szent Hedvig világháborús emlékmű Tartalom: Vác ártéri tanösvény Merkur-dombormű

süti beállítások módosítása