Szerelmem, PM emlékére

Most már tudom, hogy a 2011-es egri kiránduláson miért készült oly kevés kép a Minaretről és a Bazilikáról: ugyanis 2009. őszén, Bogácsról hazafelé, egy napot Egerben töltöttünk.

Minorita templom

Az egri Páduai Szent Antal-templom (gyakran minorita templom) a Dobó István tér meghatározó épülete, a város második legnagyobb temploma a főszékesegyház után. Az építkezést Falk János egri kőművesmester kezdte el 1758-ban. Mivel a környéken nincs megfelelő építőanyag, a köveket Tardosról Noszvajról,  Bogácsról és Mezőkövesdről hozták. A templom homlokzata a tér felé fordul északi irányban. Két sarkán egy-egy 57 m magas, erősen kiugró párkányokkal többszörösen tagolt torony emelkedik. A kecses toronysisakok tetejét kovácsoltvas keresztek díszítik. A homlokzat a két torony között ívesen kidomborodik — ez Magyarország egyetlen, ívelt homlokzatú barokk temploma. 

 A Dobó tér igen látványos központja Egernek, egyik oldalán a Minorita templommal, szemben rálátással a várra.   

Farkas Ádám szobrászművész alkotása, mely Eger belvárosát mintázza. A „Tapintható-látható" című városkép-plasztika világtalanok számára készült.

A tér másik attrakciója a Dobó-szobor. A háromalakos bronz kompozíció középső alakja maga, a kardját magasba lendítő Dobó. A kapitány jobbján egy várvédő vitéz, míg balra tőle az ostromló törökökre követ hajító egri nő. A nagyszabású, városi jelkép jelentőségű szoborcsoportot Stróbl Alajos készítette 1907-ben

A Kethüda mináret az egykori Oszmán Birodalom legészakibb minaretje.

Valamikor 1596 (Eger elfoglalása) és 1664 (első ismert említése) között építették gondosan faragott homokkő kváderekből az eredetileg a keleti oldalán álló, vörös homokkőből épült, díszes dzsámihoz. A 91 éves török uralom alatt összesen tíz minaretet emeltek a városban, de közülük csak ez az egy maradt meg. 1687-ben, a város visszafoglalása után a magyarok első lelkesedésükben ezt is le akarták dönteni, ezért 400 ökörrel meghúzták a tornyot. Az épület azonban elég stabilnak bizonyult, úgyhogy inkább egy, az el nem távolított félholdból kinövő keresztet raktak a tetejére.

Itt egy pillanatra elgondolkoztunk, hogy mit is keres Don Quijote Egerben, de aztán kiderült, hogy ez egy török időkből való alabárdos katona, a neve is ez: "ALABÁRDOS KATONA" - így már jogos. Makrisz Agamemnon alkotta 1986-ban.

 egy kis egri hangulat:

Az Érsekkert

Végül a nem túl látványos egri állomásonvonatra szálltunk

és szomorú szívvel búcsút intettünk Egernek (és a bogácsi kirándulásnak)

Szerelmem, PM emlékére

Valamelyik sétánk során bukkantunk rá a Vörös Rák Étterem (Helyőrségi Klub)-ra, ahol is rendkívül finom ebédet kaptunk udvarias kiszolgálással, és számunkra kissé borsos számlával.

Most, a képek rendezgetése közben vettem csak észre, hogy bármily furcsa, de a Minaretet nem fényképeztük le, pedig ott is jártunk.

Természetesen felmentünk a várba is. Furcsa, mert annak idején egy osztálykirándulás keretében én már jártam ott, és valahogy úgy emlékeztem, hogy sokkal messzebb van a várostól, de nem, csak pár perc séta a Dobó tértől.

Ez már majdnem a várban van, Tinódi Lantos Sebestyén énekszerző, lantos szobra, Pusztai Ágoston alkotása.  Érdekes, hogy pont a napokban olvastam az Indexen egy cikket róla. Mármint a Tinódiról.

Március idusa révén, sajnos a fagyizó még zárva volt, nem mintha olyan nagyon kívántuk volna a fagyit...

A kötelező köröket le kell futni, no,  így a bejáratnál lévő bronz domborművet is nyilván mindenki lefotózza. Ami mellesleg az „Eger vár védői” címet viseli, Tar István és Illés Gyula alkotta 1952-ben a vár ostromának 400. évfordulójára.

Aztán körbesétáltuk a várat. Őszintén szólva nem nagyon figyeltünk a tájékoztatókra, mert bár szerettük az „Egri csillagok”-at, annyira azért nem, hogy minden lépésnél az jusson eszünkbe, hogy „húú, ez itt a Gergely-bástya, itt történt ezmegez, amott meg a Törökkert, tudod, ott volt azmegaz”, akit érdekel, annak jó szívvel ajánlom ezt a blogot, egy igazi egri lokálpatrióta szeretetével, szemével és tudásával járja körül a várat/-ost.

Ennyi kép van a Minaretről:	Gárdonyi sírja a híres felirattal:
Keresztek a Kálvária-dombon, a vár legmagasabb pontján.	Balassiról nem tudtuk, hogy Dobó István rokona volt:

Ha már Egri vár, akkor kazamaták: 

Sétálgattunk és sétálgattunk, meg fürdőztünk és pihentünk, és csak vártuk, vártuk, hogy kisüssön a nap, vagy legalább kicsit szakadozzon a felhőzet, de hiába, így aztán az adott időjárási viszonyok között voltunk kénytelenek ellátogatni a híres-neves Szépasszonyvölgybe.  El is indultunk, reménykedve, hogy megússzuk, de nem. Kisvártatva elkezdett szakadni az eső, és az egri kirándulás legnagyobb záporába kerültünk. Csurom vizesen, ázva-fázva ékeztünk le a Völgybe, ahol természetesen nem meglepő módon alig volt nyitva egy-két pince. Beültünk az egyikbe, a Kósa pincészet Leányka borozójába, és egy pohár bor mellett vártuk, hogy legalább kicsit alábbhagyjon az égi áldás, aztán még mindig dideregve körbesétáltunk.

Ez a szobor a Szépasszonyvölgy bejáratánál didergett, Debreczeni Zsóka és Pelc Zoltán alkotása, meglepő neve van: Szépasszony.

Végül vettünk egy üveg bort, hogy a szállásra érve kellemes, meleg körülmények között szopogassuk el.

Most, hogy ezt a blogot írom, jövök rá, hogy milyen nagyon szerencsések voltunk mi is és a meglátogatott helyek is. Mindig, mindenhol jó idő volt – az egyetlen Komáromot kivéve - az más miatt maradt emlékezetes, erről majd ott és akkor -, és ez rendkívüli módon kihat arra, milyen benyomásokkal hagy el az ember egy-egy helységet. Hiába tudjuk, hogy Eger szép város, hiába találkoztunk kedves emberekkel, hiába látogattunk meg annyi nevezetességet, a borús, felhős, esős idő miatt Eger nem tartozik a legkedvesebb emlékeink közé.