És akkor Pongi úr:

Egyik rendkívül bőséges, ízletes és kellemes árú ebédünk után éppen a szobánkba igyekeztünk, szokásos ebéd utáni sziesztánkat megejtendő, amikor a teraszon egy joviális úrra lettünk figyelmesek, aki éppen levest kanalazott, csak úgy állva egy asztal mellett. Kívántunk neki jó étvágyat, mire megkérdezte, hogy tetszik a falu. Mivel nagyon tetszett, nem esett nehezünkre áradozni róla. Kiderült, hogy ő ennek a panziónak a tulajdonosa, most már nyugdíjas, hobbija a borászkodás, és legott meg is hívott bennünket egy kis kóstolóra a pincéjébe, amely szerencsére kellemes közelségben, mintegy 10 méterre volt a panziótól.

(A kép kicsit sötét, de hát egy pincében sötét van...)

Arra sajnos nem emlékszünk, milyen borokat ittunk, de sok volt, és finom. Borozgatás közben, mintegy mellékesen derült ki, hogy ő Pongi úr, a falu volt tanácselnöke, később polgármestere, a jelenlegi polgármester apja. Igazi életművésznek tűnt, jó kedélyű, amolyan „megéri a pénzét” típus, aki földesúri eleganciával beszél az ottani emberekkel. Utólag szóba került még néhányszor, és arra jutottunk, hagy a falu valószínűleg nagyon sokat köszönhet neki. Saját borát palackozza is, lehet venni a panzióban, de csak megrendelésre, hát rendeltünk egy palackkal. Mikor itt tartózkodásunk végén fizettünk, kértük a bort, mint kiderült, a hölgy – valószínűleg a felesége – nem tud róla. Szomorúan indultunk a falu felé, mikor éktelen dudálással egy terepjáró kanyarodott a panzió elé: Pongi úrnak eszébe jutott a bor, és visszahozatta magát a szőlőből, ahol – gondoljuk – mustrán volt, megszemlélni a leendő termést.

A Gabó fagyizó – április lévén – zárva volt, pedig állítólag oda is megéri betérni: ribiszke-, málna- és szederfagyi kapható, mivel Kemence ezen gyümölcsök nagy termelője.

A bort egyébként szilveszterkor ittuk meg, kívánva Pongi úrnak még sok-sok kellemes, borászkodással töltött esztendőt.

Az biztos, hogy ide még vissza fogunk térni!

Előző: Kemence I.                                                           Következő: Kemence III.

 Vasárnapi ismerkedő sétánk során tudatosult csak bennünk, hogy Kemence nem kispályás falu: majd’ 50 évig itt zajlottak Hont vármegye megyegyűlései.

A kisvasútról nem írok, bárki megnézheti a honlapjukat (http://www.kisvasut.hu/view_cikk.php?id=595), mi egyszerűen imádtuk. Ki hinné, hogy ez a kis semmi víz az utóbbi hetekben elmosta a kisvasút egy részét, hidastul. (A kép két éve készült egy még nem helyreállított szakaszon, most sajnos nagyon sok helyen így nézhet ki.)

A falu fölé magasodó dombon egy megkapó Kálváriát találtunk. Megéri felmászni, egyrészt, mert gyönyörű a kilátás a falura és a környező hegyekre, másrészt maga a Kálvária is eltér a megszokott falusi kálváriáktól.

Előző: Királyháza II.

Nos, a királyházi élmények után talán végleg elment volna a kedvünk a falusi turizmustól, ha nincs Kemence és a Kőrózsa – és persze Pongi úr.

Talán emlékeztek, Kemence felől támadtuk Királyházát, és útközben, a falu szélén láttuk meg a Kőrózsa panziót és éttermet. Szomjasak lévén, beültünk egy sörre, és nagy örömmel konstatáltuk a rendkívül baráti árakat. Ekkor döntöttük el, hogy ide visszajövünk: úgy is lett, április végén egyszer csak a már ismert módon (zónázó + volán) Kemencén voltunk a Kőrózsa panzióban.

A panzió maga kívülről sokkal jobb benyomást keltett, mint belülről:

A szoba minimálstílusban volt berendezve: két spártai ágy, amit nagy nehézségek árán sikerül egymás mellé tenni, a legolcsóbb padlószőnyeg és egy, a hetvenes évekből ittmaradt asztal. A fürdő még egyszerűbb volt: egy mosdó és egy kicsempézett, középlefolyós zuhanyzó. És ami a legjobban fájt: nem volt törölköző. (Mi mindenhova fejenként 1 közepes méretű hátizsákkal megyünk, és abba a törcsi sajnos nem fér bele.)

De nem ez volt a lényeg.

 A környék, a kisvasút, a falu annyira rabul ejtett bennünket, hogy könnyedén túltettük magunkat az előtérben késő éjszakáig zajló biliárdcsata zajain és a közös teraszon folyamatosan dugópuskázó testvérpár fiúcska idegesítő harci rikoltásain.

A falu olyan igazi falu, ahogy azt a városi ember elképzeli, a Kemence patak keresztül-kasul átfolyik rajta, ágakra szakad, és hol romantikus, hol rusztikus hol meg egyszerűen csak praktikus hidacskákon lehet átkelni. A hidak magasságából ítélve elő-előfordul magas vízállás is, de mi ilyennel soha, sehol nem találkoztunk.

A házak elég vegyesek, nincs egységes megjelenésük, de nekünk mégis valahogy tetszett az összhatás. A két kedvencünk:

 
Az elsőben szívesen laknánk – már persze némi felújítás után -, a másodikban egy hangulatos kocsma működik, kellemes udvarral, nyers farönk padokkal.

A kisvasútról és Pongi úrról legközelebb.

 Következő: Kemence II.