Szerelmem, PM emlékére

2010 nem a kirándulások éve volt. Mindketten munka nélkül, segélyen – bár az akkor még 9 hónapig járt -, kilátástalanul, mentálisan elég rozogán. Nagyon-nagyon kellett volna valami, ami kicsit kibillent bennünket ebből az állapotból.

Ezt úgy próbáltuk meg, hogy rövid és olcsó kis kirándulásokat terveztünk. Tavasszal elutaztunk egy napra Martonvásárra, nyáron egy kedves rokont látogattunk meg Nagybörzsönyben.

Kapóra jött tehát áprilisban PároM húgának a meghívása, akik pár hónapja éltek Andalúziában.

Állják az útiköltséget, szállást adnak, meleg kaját, nekünk csak a hideg kajáról és egyéb kiadásokról kell gondoskodnunk. Igazán nagyvonalú ajánlat, nem is tudtunk rá nemet mondani.

Mozgósítottuk tehát az összes tartalékunkat, pénzt váltottunk – akkor még 260 Ft-ért adták az Eurót –, lesz, ami lesz, és irány Andalúzia!

Spanyolországgal való kapcsolatunk nem kezdődött túl ígéretesen. Az történt ugyanis, hogy Barcelona mellett egy parkolóban rendkívül rafinált módon - vagy ha úgy tetszik, rendkívül egyszerűen -  kiraboltak minket.

Autóval mentünk, helyesebben vittek bennünket: a sógor épp akkor vett egy új kocsit a feleségének, és azt vitte ki neki, de hogy ne menjen üresen, magával vitt bennünket és egy kollégáját, hogy legyen váltósofőr.  (Mi nem vezetünk.) Miután éjjel-délelőtt egyhuzamban lezúgtunk Barcelonáig, ott megálltunk egy parkolóban egy rövid pihenőre. Sógor meg a kolléga elmentek a büfébe, mi pedig letelepedtünk a kocsi csomagtartójára (egy ötajtós Mercedes terepjáró-féléről beszélünk, nemigen értek az autókhoz, de akkor baromi drága és menő járgánynak számított, szerintem még ma is az),

Ez nem az az autó,merci.jpg de a "mienk" is kísértetiesen így nézett ki.merci2.jpg

hogy elfogyasszuk szerény szendvicseinket. Egyszer csak odajött hozzánk egy fazon, és elkezdett kérdezősködni, meg mutogatni. Udvarias emberek lévén, felálltunk, elnéztünk a jelzett irányba, és megpróbáltuk valahogy elmagyarázni neki, hogy egyrészt nem értjük, mit mond, másrészt fogalmunk sincs semmiről. Aztán tovább indultunk, hiszen még 1000 km állt előttünk. Valamikor útközben elő akartam venni valamit a válltáskámból, ám nem találtam. De  ekkor még nem aggódtam, gondolván, beesett hátul a csomagok közé.

A sokk  El Faroban – az volt az úticél, ott laktak sógorék - következett, mikor kirámoltuk a csomagtartót, és sehol nem találtuk a válltáskát. Ezután meglehetősen emelt hangú, heves szóváltás kezdődött, komoly becsületsértésekkel, egymás hibáztatásával, ajtócsapkodással, ami végül is azzal végződött, hogy PároM – sógorom segítségével – meglehetősen nagy mennyiségű alkohollal próbálta, na igen… Ez persze nem bizonyult hatékony problémamegoldásnak, így aztán az első spanyol éjszakát a legkevésbé sem romantikus hangulatban töltöttük. Másnapra aztán mindkettőnk feje kitisztult, számba vettük a veszteségeket – szemüveg, mindkettőnké, lakáskulcs, éppen olvasott könyvtári könyv, egyéb apróságok, némi aprópénz - mivel szerencsére a pénz nagy része PároM zsebében lapult -, és a legfájóbb: az én személyim, majd elkezdtük találgatni, mikor s hogyan történt a gyalázat, és hát mivel útközben sehol máshol nem álltunk meg, nem volt nehéz kitalálni, hogy az a barcelonai parkolós jelenet nem volt véletlen: ketten ülnek egy piszok menő és drága kocsi hátuljában, nyilván van ott mit „aratni”. A fazon elvonta a figyelmünket, egy társa pedig a másik irányból odaosont a kocsihoz és felmarkolta, amit talált. Ez pedig az ülésen heverő táskám volt.

Irány tehát a közeli Fuengirola, a rendőrség. Itt ért bennünket az első meglepetés. Kicsit aggódtunk ugyanis a nyelvi akadályok miatt. Sógoromék csak pár hónapja éltek Spanyolországban, az ő spanyolságuk még az én angolomnál is bizonytalanabb, márpedig azt a legnagyobb jóindulattal se lehet tudásnak nevezni.  Az én német nyelvtudásom ugyan elég jó, de vajon tudnak-e a fuengirolai rendőrök németül? Nem tudtak. Volt ott viszont egy igen kedves és segítőkész nő, sajnos a nevére már nem emlékszem, aki, mint megtudtam, munkanélküli angoltanár, és a segély fejében ún. közmunka keretén belül köteles volt havi x órát tolmácskodással tölteni a rendőrségen. Na, igen, így is lehet közmunkát végeztetni, főleg, mivel Fuengirola elég jelentős turisztikai központ. Az ő segítségével és az én nagyon hiányos, dadogós angolommal végül sikerült felvenni a jegyzőkönyvet, amit másnap elvittünk Marbellába az ottani magyar konzulátusra. Ott rendkívül kedvesen és megértően fogadtak, és amikor a második hét végén pont elkezdtem idegeskedni,  hogy mi lesz, ha a háromhetesre tervezett ott tartózkodásunk alatt sem érkezik meg - megkaptam az ideiglenes útlevelet, ami azért volt rendkívül fontos, mert már megvolt a repülőjegyünk haza. Mondjuk érdekes lett volna, ha csak egy-két hetet akartunk volna maradni.

No és ez volt az az alkalom, amikor sógorom elvitt bennünket Marbella kikötőjébe, miután végeztünk a konzulátuson. Ezért nem mentünk oda vissza később a harmadik spanyol utunkon.

 Végül pár nap után engedett közöttünk a feszültség, és maradéktalanul átadhattuk magunkat a varázslatos andalúz életérzésnek. 

Mivel első utunkra Fuengirolába nem éppen szerencsés körülmények között került sor, oda még egyszer visszamentünk egy napra. 

Fuengirola egy egyszerű halászfaluból fejlődött 60ezres várossá, ezzel a Costa del Sol egyik legjelentősebb településévé valamikor a múlt század elején, amikor elkészült a Málaga-Fuengirola közötti vasúti összeköttetés. Ma komoly, talán leginkább a HÉV-hez hasonlítható járat köti össze a két várost. Akkor rendkívüli módon rácsodálkoztunk a szerelvényen található utastájékoztatóra, amely a pontos időn, a teljes vonalon és a következő megállón kívül még a külső hőmérsékletet is tudatja a kedves utazóközönséggel.

imgp0391.JPG

Persze Fuengirola történelme is ősi időkre nyúlik vissza, 3000 évvel ezelőtt föníciaiak és görögök éltek itt, halkonzerválással múlatva az időt, erről a vár alatt talált szabályos  „halkonzervgyár” maradványai tanúskodnak. A görögöket követték a karthágóiak, akik ellenőrzésük alatt tartották az egész mai spanyol tengerpartot Barcelonától Cádizig. Központjukat a mai Murcia tartományban építették ki, a meglepő Karthago – ma Cartagena – néven. Őket követték i.e. 200 körül a rómaiak, akik gyakorlatilag az egész félszigetet uralmuk alá hajtották, nevét is tőlük kapta: „Iberica” azt jelenti, hogy a „nyulak vidéke”. A rómaiak 400 évig maradtak, majd a népvándorlás hullámai elsodorták őket: jöttek a gótok, más néven „vandálok”, Andalúzia névadói. 300 évig ők is jól elvoltak, amikoris 711-ben megjelentek az arabok. Az őket megelőző népek emlékei elenyésztek, ám a mórok alkotásait mai is számos helyen megcsodálhatjuk. Ők építették a fuengirolai várat is a 10. században, amelyet aztán 700 évig használtak. 1485-ben a már ismerős Katolikusi Királyok seregeinek sikerül véget vetni a mórok uralmának, és onnantól épültek szerte a tartományban a késő gót-kora reneszánsz templomok, katedrálisok, mint a granadai vagy a malagai. 

 A Costa del Sol-t igazából az 50-es években fedezték fel a kevésbé előnyös időjárással ám annál jobb fizetőképességgel rendelkező angol, német és skandináv turisták, és ennek megfelelően ekkor indultak be a nagy szállodaépítések.

costamap.jpg

Amennyit mi Málaga és Marbella között láttunk, az alapján az a benyomásunk, hogy a tengerpart e két város között gyakorlatilag egybefüggő településláncot alkot, a régebbi városok - Torremolinos, Benalmadena, Fuengirola, La Cala, Calahonda – között gyöngysorszerűen „Urbanización”-nak nevezett új lakó/üdülőnegyedek, vagy mik, épültek a nagyjából 60 km-es út mentén (Urb. Marina del Sol, El Chapparal, Playa Marina és így tovább, végig az autópálya mentén). Köztük elég sok a lakatlan, a válság a turizmust is visszavetette.

Teljesen kihaltnak tűnnek,

imgp0167.JPG

legfeljebb egy-két lakásnak lehet lakója.

imgp0168.JPG

El Faro is egy viszonylag régi-új település abban az értelemben, hogy a nevét adó világítótorony meglehetősen régi, ám a falucska házai zömmel újnak tűntek. Mivel a strandolás továbbra se vonzott bennünket, ráadásul áprilisban a tenger egyébként se csábított fürdésre, volt időnk sétálgatni a faluban és környékén. Magukról a településekről túl sok információt nem lehet megtudni, a gugli szinte kizárólag a szálláshelyekre és eladó ingatlanokra koncentrál, hacsak nem bírnak valamilyen látványossággal. El Faro tulajdonképpen a világítótornyáról nevezetes, és arról, hogy a Costa del Sol egyébként homokos partját itt sziklák törik meg – egy ilyenre épült a torony, és maga a település is elég dimbes-dombos – amelyek kis medencéket alkotnak, ahol a víz olyan kristálytiszta, mint sehol máshol a tengerparton. 

Sétálgattunk a falu környékén is, őszintén sajnálva, hogy botanikai ismeretek híján csak halvány sejtésünk van arról, mit látunk.

Egy alkalommal elkísértük a sógornőmet egy – talán – Elviria nevű településre fitnessz-edzésre, és amíg ő a különböző kínpadokon izzadt, mi kicsit sétálgattunk.

Ez a Hacienda Playa nevű üdülő (negyed? település?).  

imgp0146_elviria.JPG

A kerítés mögött elég nagyocska apartmanházak 

imgp0135_elviria.JPG

sokasága rejtőzik egy igen-igen jól ápolt kertben. 

imgp0136_elviria.JPG

A házak közt kéklő medencét nem igazán értettük,imgp0134_elviria.JPG

mikor a kert végén ott kéklik maga a tenger. imgp0137_elviria.JPG

Említettem, hogy a strandolás nem a mi műfajunk. Ennek ellenére rengeteget sétáltunk a tengerparton, meg nem unva örökké változó állandóságát. 

És végül voltunk fogalmam sincs, hol, nyilván valahol Fuengirola és Marbella között. Ott lőttük ezeket a képeket.

 



 

 

 

 

 

 

 

 





 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: kisa  2016.07.09. 12:30 Szólj hozzá!

Címkék: tenger világítótorony 2010 kikötő várrom Tartalom: Andalúzia Fuengirola El Faro Castillo de Sohail Torre de Calaburras Elviria Playa Hacienda

süti beállítások módosítása