Szerelmem, PM emlékére
Valamelyik sétánk során bukkantunk rá a Vörös Rák Étterem (Helyőrségi Klub)-ra, ahol is rendkívül finom ebédet kaptunk udvarias kiszolgálással, és számunkra kissé borsos számlával.
Itt még bátran léptünk be,
|
ám ennél az ajtónál kicsit elbizonytalanodtunk: jó helyen járunk? Ez valóban egy étterembe vezet? De tényleg oda vezetett.
|
Most, a képek rendezgetése közben vettem csak észre, hogy bármily furcsa, de a Minaretet nem fényképeztük le, pedig ott is jártunk.
Természetesen felmentünk a várba is. Furcsa, mert annak idején egy osztálykirándulás keretében én már jártam ott, és valahogy úgy emlékeztem, hogy sokkal messzebb van a várostól, de nem, csak pár perc séta a Dobó tértől.
A Dobó tér "hagyományosan", |
és kicsit más perspektívából |
Ez már majdnem a várban van, Tinódi Lantos Sebestyén énekszerző, lantos szobra, Pusztai Ágoston alkotása. Érdekes, hogy pont a napokban olvastam az Indexen egy cikket róla. Mármint a Tinódiról.
Március idusa révén, sajnos a fagyizó még zárva volt, nem mintha olyan nagyon kívántuk volna a fagyit...
A kötelező köröket le kell futni, no, így a bejáratnál lévő bronz domborművet is nyilván mindenki lefotózza. Ami mellesleg az „Eger vár védői” címet viseli, Tar István és Illés Gyula alkotta 1952-ben a vár ostromának 400. évfordulójára.
Aztán körbesétáltuk a várat. Őszintén szólva nem nagyon figyeltünk a tájékoztatókra, mert bár szerettük az „Egri csillagok”-at, annyira azért nem, hogy minden lépésnél az jusson eszünkbe, hogy „húú, ez itt a Gergely-bástya, itt történt ezmegez, amott meg a Törökkert, tudod, ott volt azmegaz”, akit érdekel, annak jó szívvel ajánlom ezt a blogot, egy igazi egri lokálpatrióta szeretetével, szemével és tudásával járja körül a várat/-ost.
Ennyi kép van a Minaretről: |
Gárdonyi sírja a híres felirattal: |
Keresztek a Kálvária-dombon, a vár legmagasabb pontján. |
Balassiról nem tudtuk, hogy Dobó István rokona volt:
|
Ha már Egri vár, akkor kazamaták:
A kazamaták összességében nem sokat mutatnak, |
ellenben nehezen fényképezhetők. |
A híres-nevezetes dob, elég szerény mennyiségű borsószemmel: |
A legnagyobb látványosság azonban ez a szegény denevér volt. Kérték ugyan, hogy lehetőleg ne vakuzzon senki, mert megzavarja a szunyókálását, de ki tudna ellenállni egy ekkora kísértésnek. |
Sétálgattunk és sétálgattunk, meg fürdőztünk és pihentünk, és csak vártuk, vártuk, hogy kisüssön a nap, vagy legalább kicsit szakadozzon a felhőzet, de hiába, így aztán az adott időjárási viszonyok között voltunk kénytelenek ellátogatni a híres-neves Szépasszonyvölgybe. El is indultunk, reménykedve, hogy megússzuk, de nem. Kisvártatva elkezdett szakadni az eső, és az egri kirándulás legnagyobb záporába kerültünk. Csurom vizesen, ázva-fázva ékeztünk le a Völgybe, ahol természetesen nem meglepő módon alig volt nyitva egy-két pince. Beültünk az egyikbe, a Kósa pincészet Leányka borozójába, és egy pohár bor mellett vártuk, hogy legalább kicsit alábbhagyjon az égi áldás, aztán még mindig dideregve körbesétáltunk.
Ez a szobor a Szépasszonyvölgy bejáratánál didergett, Debreczeni Zsóka és Pelc Zoltán alkotása, meglepő neve van: Szépasszony.
A képek láttán nehéz elképzelni, hogy jobb időkben itt tömegek tolonganak, |
gyakorlatilag mi voltunk az egyetlen vendégek, az előző képen látható ember valószínűleg pincetulajdonos... |
Végül vettünk egy üveg bort, hogy a szállásra érve kellemes, meleg körülmények között szopogassuk el.
Most, hogy ezt a blogot írom, jövök rá, hogy milyen nagyon szerencsések voltunk mi is és a meglátogatott helyek is. Mindig, mindenhol jó idő volt – az egyetlen Komáromot kivéve - az más miatt maradt emlékezetes, erről majd ott és akkor -, és ez rendkívüli módon kihat arra, milyen benyomásokkal hagy el az ember egy-egy helységet. Hiába tudjuk, hogy Eger szép város, hiába találkoztunk kedves emberekkel, hiába látogattunk meg annyi nevezetességet, a borús, felhős, esős idő miatt Eger nem tartozik a legkedvesebb emlékeink közé.
Utolsó kommentek