Szerelmem, PM emlékére

Erre a szigligeti kirándulásra nagyon készültünk, annál is inkább mert egy egész hetet töltöttünk itt.

Vonattal mentünk Tördemicig, és emlékeim szerint onnan valami busszal Szigligetre, mivel nem volt kedvünk ismét legyalagolni azt a pár kilométert.

0_szigliget1.JPG 0_szigliget2.JPG

Ez a legklasszabb turista információ, amit valaha láttunk, a tördemici állomáson található:

0_szigliget3.JPG

Ezúttal a Kamonkő Panzióban szálltunk meg, méghozzá a teraszos szobák egyikében. Nem mondhatnánk olcsónak, a napi 12.500 forintos ár a mi pénztárcánknak kissé borsos volt, de ez a látvány minden pénzt megért.

panorama_kicsi.jpg

Balra a Rókarántó (mármint a teraszról nézve)

1_panzio4a_kilatas_rokaranto.JPG

jobbra a Királyné szoknyája (megintcsak a teraszról nézve),

1_panzio4a_kilatas_szoknya.JPG

szemben a Balaton,

1_panzio4a_kilatas_balaton.jpg

 Eddig soha nem hallottunk a tragikus sorsú Farkas Istvánról, nem ismertük a munkásságát, 

1_panzio4a_emlektabla.JPGde elismeréssel adózunk az ízlésének, hogy Szigliget legjobb helyén építtette fel a villáját, amelyhez hatalmas kert/park is tartozik.

1_panzio1.JPG 1_panzio2.JPG

1_panzio3.JPG

Amúgy a szobánk viszonylag szerényen berendezéssel bírt, de tartozott hozzá fürdőszoba, tévé, úgyhogy nagyjából mindenünk megvolt. Ráadásul reggelenként bőséges reggelit kaptunk a rendkívül kedves személyzettől. És aminek a legjobban örültünk: pár napig senki nem volt a szomszéd szobában – összességében alig volt vendég, pedig eléggé főszezonban voltunk ott -, így nem kellett osztoznunk a hatalmas teraszon.

1_panzio4_szoba.JPG 1_panzio4_szoba2.JPG

Első sétánk a Rókarántóra vezetett. Nem tudjuk, kik, mikor és miért adták ezt a nevet a 168 méteres dombnak, de nekünk nagyon tetszik, megpróbáltunk valami mese-félét költeni hozzá, ám Benedek Elekhez hasonló tehetség híjján inkább megtartjuk magunknak. Mindenesetre a Rókarántó rendkívül csöndes, nyugodt, amolyan mélázásra való hely, csak azon csodálkoztunk, hogy a 19. századi szőlősgazdák pont ide gondoltak felépíteni egy kápolnát: már maga a lejtőkön való szőlőművelés se egyszerű, nekünk nem lenne kedvünk kapálás után ide felmászni.

2_rokaranto1.JPG 2_rokaranto3.JPG

A kápolna belseje, kulcslyukon át fényképezve:

2_rokaranto1a.JPG

A Rókarántó másik, szomorú nevezetessége egy emlékmű, amelyet a II. Világháborúban itt lezuhant/lelőtt amerikai bombázó legénységének állítottak.

2_rokaranto2.JPG

Természetesen az ide vezető utat is Rókarántónak hívják, végigsétáltunk rajta, és végigszomorkodtuk a sétát, ugyanis a meglehetősen vonzó kilátást nyújtó utat régebbi (ezek még hagyján) és újabb építésű házak szegélyezik, ez utóbbiak némelyike igen meghökkentő külsővel bír, és szerintünk az egész valahogy nem illik bele az idilli környezetbe. (Bár azt sem tartjuk kizártnak, hogy 50-100 év múlva ugyanúgy részei lesznek a tájnak, ahogy ma része a Kamonkő Villa és a MEDOSZ-szálló.)

Egészen biztos vagyok abban, hogy a Királyné szoknyáját is megmásztuk, 

3_kiralyno_szoknyaja2.JPG 3_kiralyno_szoknyaja1_1.JPG

ám valami rejtélyes módon fönt nem készültek képek. Igaz, túl sok látnivaló nem volt, a kilátást takarta a növényzet, a vár romjait gazzal benőtt kövek halványan kivehető körvonala jelezte. Ezeket a képeket nézvén úgy tűnik, hogy az azóta eltelt időben történtek látványos változások, pl. épült egy fából ácsolt kilátó.

Ki nem hallott Szigliget második legnevezetesebb helyéről, a Szigligeti Alkotóházról? Tudtuk, hogy régen kastély volt, tudtuk, hogy híres íróink, költőink nagy része megfordult itt. Hogy csak az általunk ismerteket említsük: Örkény István, Zelk Zoltán, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Kolozsvári Grandpierre Emil, Szabó Magda, Kertész Imre, Nagy László, Vas István, Tatay Sándor, Palotai Boris, Pilinszky János, Tímár György, Németh László, Fekete István, Lázár Ervin, Somlyó György, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Déry Tibor, Bella István, Füst Milán.

Ám arról fogalmunk se volt, hogy ilyen attraktív a kastély parkja. A szerény utcafront alapján nem is gondolná az egyszerű arra tévedő, hogy milyen csodákat talál a bejárat mögött.

Ezeket a fa-matuzsálemeket elnézve biztosak voltunk abban, hogy lombjaik alatt egyik-másik hírességünk is megfordult.

4_alkotohaz_fa1.JPG 4_alkotohaz_fa2.JPG
4_alkotohaz_fa3.JPG 4_alkotohaz_fa4.JPG

 Ott a fa alatt az a kicsi szobrocska amúgy nem is olyan kicsi, a Primavera nevet viseli és Borsos Miklós alkotása.

4_alkotohaz_szobor3.JPG

Pátzay Pál térplasztikája, a Törölköző nő a szokott 

4_alkotohaz_szobor1.JPG

és kicsit szokatlan módon fényképezve:

4_alkotohaz_szobor_1a.JPG

Ezúttal meglátogattuk a 4 éve sajnálatosan kihagyott Avasi templomromot is,

10_avasi3.JPG

10_avasi2.JPG 10_avasi4.JPG

amely a Kamon-kő tanösvény 2. állomása.

10_avasi1.JPG

Magát a tanösvényt is bejártuk, rendhagyó módon nem az 1. állomással kezdve, mert a várat egy külön program keretében akartuk meghódítani.

A tanösvény egy nagyjából 6 km-es, nagyon kellemes és nem túl nehéz sétát jelent a „félsziget” vulkanikus eredetű ún. „szigligeti halmain”, és persze a névadó Kamon-kőn. A Kamon-kő – de sok helyen láttam Kamonkőnek is írva – rejtélyes neve felkeltette a fantáziánkat, ám végül nagy nehezen megtaláltuk az eredetét, ami elég a prózai: a „kamon” szó a szláv „kamenъ” (каменъ = kő) magyarított változata, a „kő” pedig régen „szikla” jelentéssel is bírt, így aztán a Kamon-kő egyszerűen kb. kősziklát jelent, ami már önmagában is elég bizarr szó, mert ugyan miből lehet még szikla, ha nem kőből?

02_4.JPG 01.JPG
03_5.JPG 04.JPG
03_6.JPG 03_7.JPG
05.JPG 06.JPG
07.JPG 08.JPG

Az „Ófaluban” vagy „Öreg-faluban” természetesen a túrától függetlenül is sokat sétáltunk. Lenyűgözött bennünket a múlt emléke, a zegzugos, kanyargós utcácskák, nádfedeles házak romantikája, még akkor is, ha tudjuk, hogy a paraszti lét közel sem volt romantikus, inkább kemény, erőt próbáló küzdelem a mindennapokkal.

5_utca1.JPG

5_utca2.JPG 5_utca3.JPG

 És ha már küzdelem, akkor ne menjünk el főhajtás nélkül a az Ófaluban (Kisfaludy utca) található világháborús emlékmű és katonai temető mellett.

7_temeto1.JPG

A temető viszont innen 1 km-re van, a Réhelyi és az Antal-hegyi út kereszteződésében.

9_temeto1.JPG

Itt bóklászva lettünk figyelmesek egy sírra, amely visszafogott egyszerűségével, a rajta lévő kisplasztika ismerős vonalaival már messziről sejttette, hogy egy rendkívüli ember nyugszik itt. És valóban, Marton László sírja méltó nyughely egy nagy művész számára. Megdöbbentő volt számunkra ez a sír, mert PároM Pesten, munkába menet nap-mint nap elhaladt Attila – az imádott költő - Duna parti szobra előtt, és fogalmunk se volt arról, hogy Marton László pont Szigligeten nyugszik.

Sajnos, a megható kisplasztika - egy embriópózban fekvő nő - 

9_temeto2.JPG

egyik képen se látszik túl jól. 

9_temeto_1257542267.jpg

Ez lopott kép, mi a szoborra koncentráltunk, ezen viszont csodálatosan látszik a környezet. A kép webhelye.

Sétáltunk a Tapolca-patak mentén is, amely szerintünk összeköttetésben van az Alkotóházban csörgedező vizekkel, hogy ez a természet műve, vagy emberi beavatkozás, azt nem sikerült kiderítenünk.

Ez a patak az Alkotóházban folyik,

4_alkotohaz3.JPG

ez pedig közvetlenül a kerítés mellett, a Tapolca-patak.

11_patak2.JPG

Jövet-menet jól esett beülni az Eszterházy Pincébe egy pohár borra.

6_eszterhazy_pince.JPG

Mivel többnyire busszal közlekedtünk, óhatatlanul várakoztunk ebben a bájos buszmegállóban is:

12_buszmegallo.JPG

Szerző: kisa  2016.05.11. 16:00 Szólj hozzá!

Címkék: 2011 várrom kápolna ófalu tanösvény Szigliget Borsos Miklós Marton László Alkotóház Tartalom: Szigliget Kamonkő Panzió Avasi templomrom Pátzay Pál Rókarántó Királyné szoknyája világháborús emlékmű Eszterházy Pince

Szerelmem, PM emlékére

2012. áprilisában Párom meglepetés kirándulást szervezett, ami azért nagy szó, mert a keresgélés és a szervezés általában az én feladatom volt. A Bánki tavi kirándulást a születésnapom és a Németországból való hazatérésem megünneplésére találta ki, és a jegyvásárlás pillanatáig sejtelmem se volt, hova megyünk.

Bánki-tó

A Bánki tavat az ott élők a „Tenger Szemének” nevezték, mivel a régi hiedelem szerint a tónak a tengerrel van összeköttetése a föld alatt. Ezt azért gondolták így, mert a tó mélységét sosem sikerül megmérni – nem is értjük, miért nem -, és a vízszintje gyakorlatilag állandó, se egy felhőszakadás, hosszú esőzés, se egy hónapokig tartó aszály nincs rá hatással.

Az Iványi Vendégház mindenben megfelelt az ízlésünknek, kellően rusztikus, csöndes – szezon előtt jártunk ott, így mi voltunk az egyedüli vendégek -, ám mégis megvolt minden, amire szükségünk volt. (Igaz, nincsenek túl nagy igényeink, kényelmes ágy, zuhanyzó, konyha vagy legalább egy „sparherd” – és nyugalom, nagyjából ennyivel beérjük.)

vendeghaz1.JPG vendeghaz2.JPG
vendeghaz.JPG vendeghaz_szoba.JPG

Maga a tó nem sokat mutatott, persze, víz, meg növények. Szerencsére eléggé szezon előtt voltunk, ezért aztán nem sok fürdőzővel - konkrétan eggyel sem -, turistával találkoztunk, béke volt és nyugalom a faluban.

to1_1.JPG to2.JPG
to3.JPG to4.JPG
to5.JPG to6.JPG

A tóparti sétányon láttuk ezt a kutat. Természetesen itt is megtörtént a rituális kéz- és arcmosás:

kut.JPG

Párom szerint Bánkból nehéz volt felkészülni, mert a netes szakirodalom a tóra és a szálláshelyekre fókuszál, ezért aztán többnyire csak úgy ténferegtünk, cél nélkül. Egyik ilyen ténfergésünk során bukkantunk erre a meglepő „emlékműre”:haley.JPG

és erre a megható, elhagyott temető-félére, mindössze pár sírral, amelyek nagyjából egy időben keletkeztek, az I. Világháború idején:

sirok.JPG sirok2.JPG

Persze szokásunkhoz híven az igazi temetőt is megnéztük.

temeto.JPG

Furcsa, de ahhoz képest, hogy Bánkra egyáltalán nem jár vonat – a Dósjenő-Romhány vonalat 2007-ben megszüntették, a Bánk és Felsőpetény között régebben közlekedő Felsőpetényi Kisvasút  pedig, amely az ott működő kő- és agyagbánya által kitermelt nyersanyagot szállította Bánkra, jelenleg nem üzemel – elég sok sínt sikerült fényképeznünk.

sin1.JPG sin2.JPG
sin3.JPG sin4.jpg

Az egész vasúti infrastruktúra elkeserítő állapotban van.

Az "igazi" állomás még úgy-ahogy tartja magát:

allomas4.JPG

de az átrakó láttán belesajdult a szívünk, hogy ennyire hagynak valamit lepusztulni, ami akár értéket is képviselhetne. (Igaz, a MÁV az üzemelő létesítményeit se tudja igazán karban tartani, mit várjunk akkor a nem működőkkel kapcsolatban.)

allomas2.JPG

allomas3.JPG allomas1.JPG

A vasútállomásról visszafelé jövet futottunk bele nem-emlékszem-a-nevére nénibe, aki az út szélén ülve éppen ezzel foglalatoskodott:

neni.JPG kecskek.jpg

Kicsit szóba elegyedtünk vele. Kiderült, hogy 80kevés éves, egyedül él, özvegy, a gyerekek a városban, egyetlen társasága a jószágai, „akiket” minden nap kihoz ide, kicsit legelészni. Régebben megvették tőle a kecsketejet, sajnos ez mostanra megszűnt, de ő szívesen fogyasztja.

Ha akkor sejtettük volna – szerencsére fogalmunk se volt -, hogy Párom a betegsége idején literszám fogja fogyasztani a kecsketejet… Talán magunkkal vittünk volna egyet a cukiságok közül, mondjuk ezt a cukker kíváncsi-bátor fehérkét:

kecske.JPG

Persze megint sikerült eltévednünk itt is, szerencsére nem nagyon, csak kicsit, mert egyik sétánk alkalmával nem akartunk ugyanazon úton visszamenni, így aztán a domboldalon levő településrészről elég meredek lejtőn sikerült leereszkednünk – egy focipályához!

lejto.JPG focipalya.JPG

Azt megkerülvén jutottunk el ehhez a patakhoz – ezek a patakok össze-vissza kanyarognak, így aztán nem tudtuk eldönteni, hogy ez ugyanaz-e, mint amivel az állomáshoz vezető sétánk során találkoztunk -  és a függőhídhoz, amitől nem messze volt egy másik híd is, úgy tűnik, Bánk a patakok, hidak – és a sínek – „városa”.

Ez az állomáshoz vezető úton látott patak, ahol kényszerű lábmosást kellett végeznünk, tekintve, hogy a falutól - és az ott lévő hídtól meglehetős távolságra voltunk, 

patak.JPG

így aztán nadrágszárat feltűrve kénytelenek voltunk átlábalni rajta.

patak0.JPG

Ez pedig a másik patak, a focipálya mellett,

patak2.JPG

ahol még a kacsák is jól érzik magukat:

patak3.JPG

hid_fuggo-.jpg hid.JPG

Kirándulásainkon általában önellátók vagyunk, ám naponta egyszer szeretünk valami „luxus”-kaját magunkhoz venni, így volt ez a Bánki tónál is: a „Tengerszem Panzióban” kellemes körülmények között, udvarias kiszolgálással remek ebédeket ettünk, bár annak azért örültünk, hogy a szállásunk nem itt van, lévén túl "puccos", jellegtelenül modern, helyesebben olyan semmilyen - legalábbis a mi ízlésünknek.

ebed.JPG

Így utólag belegondolva – de lehet, hogy már akkor is feltűnt – ez a kirándulás mintha az enyészetről és az elmúlásról szólt volna: valamilyen ötlettől vezérelve visszafelé Rétságon is elnézelődtünk pár órát. Maga a település nem túl látványos, ám mi kimentünk a volt laktanyába is (a link a laktanya hivatalos történetére mutat, '95-ben a szerzők még nem sejtették (?), hogy 97-ben meg fogják szüntetni a 31. Hunyadi János Gépesített Lövészdandárt, és a laktanyát bezárják.), ahol viszont az enyészet és a pusztulás sajnos elég látványos:

Ez a bejáratnál látható, itt még viszonylag rendezett a környék,

retsag1.JPG

ám továbbhaladva már látszik a gondos bakakezek hiánya:

retsag5.JPG retsag4.JPG
retsag2.JPG retsag3.JPG

Sajnos, elállítódott valami a gépen, ezért elég szürreálisra sikerült ez a kép, pedig a volt kultúrteremben jól látszik, hogy vittek mindent, ami mozdítható, valaki még a parkettával is bepróbálkozott, de valószínűleg túl macerásnak ítélte a dolgot, ezért hagyta a fenébe:

kulturterem.JPG

A laktanya parkjában bukkantunk erre a két emlékműre:

"A Templom utca végén, az egykori laktanya bejáratánál egy kettős emlékmű található. Az egyik Mindszenty József hercegprímás emlékezetét őrzi, ki 1956. november 30-án a felsőpetényi fogságából kiszabadulva, a laktanyában vendégeskedett.

retsag6.JPG

Kiszabadítójának, a mártírhalált halt gróf Pallavicini /Pálinkás/ Antal őrnagynak, az alakulat akkori törzsfőnökének tiszteleg az emlékpark kopjafája."

A szöveg innen másolva.retsag7.JPG

Egyébként ténfergésünk során végig attól tartottunk, hogy egyszer csak valaki ránk szól, hogy mit keresünk itt, de nem, a kutya se törődött velünk, gyakorlatilag minden épületbe be lehet menni.

Gyadai tanösvény

Azt hiszem, Nőtincsről hazafelé láttuk meg, hogy Katalinpusztán van egy tanösvény, és akkor ott el is határoztuk, hogy ide egyszer eljövünk egy egynapos kirándulásra. Ezt 2012. májusában sikerült megvalósítanunk.

A tanösvény tulajdonképpen egy nagyon kellemes, 2,5-3 órás séta, amely során láthatunk erdőt, mezőt, fűt-fát-virágot, és persze nem kell 3 óra alatt bejárni, el lehet ott tölteni akár egy egész napot is, feltéve, ha az ember visz magával elemózsiát, mert büfé menetközben szerencsére nincs.

gyadai_01.jpg gyadai_02.jpg
gyadai_03.jpg gyadai_04.jpg
gyadai_05.jpg gyadai_08.jpg
gyadai_06.jpg gyadai_07.jpg
gyadai_09.jpg gyadai_010.jpg
gyadai_011.jpg gyadai_012.jpg
gyadai_013.jpg gyadai_014.jpg

    

Szerző: kisa  2016.03.11. 16:00 Szólj hozzá!

Címkék: híd laktanya étterem vasút 2012 temető patak tanösvény Rétság Katalinpuszta Bánki-tó Iványi Vendégház Tartalom: Bánki-tó Tartalom: Gyadai tanösvény

süti beállítások módosítása