Szerelmem, PM emlékére

A szobroknál maradva, jöjjön a számunkra legfurcsább:

A minden tervet nélkülöző barangolásaink során bukkantunk rá, igaz, nehéz lett volna nem rábukkanni, tekintve, hogy a belváros szívében, az ún. Káptalandombon van, ahol többek között a Püspöki palota is. Maga a "szobor”, mert hát, ugye igazából nem nem annyira szobor, mint inkább relief, vagy valami afféle, eléggé elnyerte a tetszésünket, csak hát a mondanivalót nem igazán értettük. Bennünket mindig meghökkent a pogányságnak és a kereszténységnek ez a fajta szintézise, mert ugye – ha nagyon sarkosan akarunk fogalmazni, és miért ne akarnánk? – a Boldogasszony irtotta ki a csodaszarvast… Merthogy később ennek is utánajártunk, ez a Boldogasszony-kő a Püspöki palota oldalán, ráadásul Szervátiusz Tibor alkotása, akinek a munkásságát amúgy nagyra becsüljük, és kissé csodálkoztunk is, hogy fel sem merült bennünk a neve, bár annyira azért nem értünk a képzőművészethez.

Győr – fekvésénél fogva – a hidak városa is.

A két legforgalmasabb:

Ez a legújabb, a Jedlik Ányos híd, amely 2010-ben készült el. Közúti, kerékpáros, valamint gyalogosforgalomra szolgál. Elődje a Vásárhelyi Pál (Kis-Erzsébet) gyalogoshíd volt.

Ez pedig az egyik legrégibb, a Petőfi-híd.

Említést érdemel még az "Ifjúság-hídja", amin szintén átkeltünk, de a túlparton csak valami susnyást találtunk, strandbejáratot nem annyira. Lehet, azért, mert tél volt, és a strand nem üzemelt...

Végül, de nem utolsó sorban - főleg, mivel ez volt utazásunk célja - a fürdő.

A délelőtti séták végén valami szerény ebédet fogyasztottunk a belváros számtalan etetőhelyeinek egyikében, utána a szokásos déli pihike - delike, ahogy mi hívjuk - a szállodában, és 3-4 óra körül irány a fürdő.

El kell ismernünk, hogy az összes - általunk megismert - fürdő közül ez a legimpozánsabb, gyógy - és élményfürdő egyben. Van itt minden, ami az igazi welnessz-élményhez kell, gyógymedence kint és bent, barlangos, csillagos, csúszdás, vízeséses, jacuzzis, mindehhez gyógyászati kezelések, masszázs is társul/hat. Nem lévén se izületi, se gyulladásos, se nőgyógyászati panaszaink, mi - helyesebben én - csak a masszázst vettük igénybe.

(Azóta rengetegszer eszembe jutott, hogy daganatos betegeknek nem javasolják a fürdőzést, mi pedig pont az utóbbi pár évben szoktunk rá, hogy telente kirándulás helyett fürdőzünk. Ki tudja, PároM tüdeje mikor kezdett el májat növeszteni (szabadon lopva a "Dexter"-ből, a sorozatból, amit PároM az ágyhoz kötött utolsó hónapokban nézett), és hogy ezek a fürdőzések mennyire járultak hozzá a "dögök" megjelenéséhez illetve mennyire gyorsíthatták a szaporodásukat...)

Szerelmem, PM emlékére

Amikor tavaly januárban elkezdtem szervezni PároM szülinapi ajándék-kirándulását, nem sejtettem, hogy 2014. nem a kirándulásokról fog szólni.

Mivel PároM februárban született, és az évek során rájöttünk arra, hogy a téli túrázás nem nekünk való, valamint arra is, hogy szeretünk fürdőzni, kézenfekvő volt, hogy valami wellness-dolog lesz a meglepetés. Eredetileg egy Földközi-tengeri hajóutat szerettem volna, amire már régóta vágyódtunk, de egyrészt azok NAGYON drágák, másrészt valamiért februárban nem indítanak utakat a keleti részen, pedig mi a görög szigeteket szerettük volna körbehajózni, így aztán erről a meglepetésről fájó szívvel lemondtam, gondolván, hogy lesz még rá alkalom. Ma már rettenetesen bánt, hogy így döntöttem, igaz, ha mégis hajókázunk, akkor nem lett volna anyagi fedezetünk a diagnózist követő 11 hónap finanszírozására.

Én Németországból buszoztam haza, így természetes módon adta magát Győr, hogy egy kis városnézéssel összekötött fürdőzéssel ünnepeljük PároM 60. születésnapját.

A szállás kiválasztásánál fő szempont az volt, hogy közel legyen a fürdőhöz. Az Arany Szarvas Fogadó a Radó-szigeten tökéletes választás volt.

Valóban szinte karnyújtásnyira van a fürdőtől és a belvárostól egyaránt. Ráadásul korunknál fogva szeretjük a jó kis retró, szocialista feelinget, így aztán nem csoda, hogy a szálloda láttán megdobbant a szívünk.

A szobák minimálstílusa bennünket csöppet sem zavart, ráadásul az erkélyről egyenesen a Püspöki Palotára láttunk.

A „fogadó” – mert persze igazából nem is fogadó – személyzete rendkívül rugalmas, kedves és segítőkész volt, pl. reggelente direkt a kedvünkért beizzították a jacuzzit. (A kép ismét a netről lopódott, a gyümölcsök nem sztenderd tartozékai a jacuzzinak.)

A csomaghoz svédasztalos reggeli is tartozott, amit remek étvággyal fogyasztottunk el a fogadó földszintjén található – az adott helyszínen és miliőben számunkra teljesen értelmezhetetlen módon - „Captain Drake’s Pub”-nak keresztelt étteremben. És valóban, az étterem egyik része – ami aztán a kedvencünk lett – egy hajótatnak vagy micsodának volt berendezve, a falakon kissé eklektikus, de nem zavaró módon régi képek Drake kapitány idejéből meg későbbről.

A csomag egy főétkezést is tartalmazott, amit mi esténként fogyasztottunk el, hatalmas adag finomságok formájában, amiket két vagy három menüsorból lehetett kiválasztani.

Február lévén semmi jóra nem számítottunk az időjárástól, ehhez képest viszonylag szép idő volt, így a délelőttöket a városban sétálgatva töltöttük. Győr belvárosa leginkább a hangulatos utcákkal fogott meg bennünket. (Némelyik ugyan elbírna egy alapos kozmetikai kezelést, ám ettől függetlenül van valami báj a málladozó vakolatú régi házakban.)

Ez a két kép ugyanazt ábrázolja, itt nem az utcát céloztuk, hanem a Pestis (?)-emlékművet (mi hittük annak), 

aminek a szövegét NEM tudtuk értelmezni...

Persze később ennek is utánanéztünk, ez a győri Frigyláda-szobor.

Ami még feltűnt, hogy Győrben rengeteg köztéri szobor, emlékmű van, íme egy kis ízelítő azokból, amelyek valamiért felkeltették a figyelmünket.

Ez a kettő a Radó-szigeten áll, témájukban meglehetősen különböznek: egy "Vénusz" és egy I. világháborús emlékmű.

 Szegény Vénusznak elég hányattatott sorsa van, többször is megrongálták, ottjártunkkor éppen tűzpiros, rúzsos ajkakkal mosolygott, nyilván vicces kedvű látogatók gondolták így feldobni a szobor egyhangú fehérségét. A világháborús emlékművel se volt igazán semmi bajunk, csak azt nem értettük, hogy mit keres a - sisaktól eltekintve - pucér (!) katona mellett az a nagymacska.

És persze Győr legkedveltebb köztéri installációja, a "Csónakos fiú".

Nem tudván a szoborhoz kapcsolódó babonáról, meg egyébként sem lévén olyan szobor-abuzálók, nem simogattuk meg a a fiú legnemesebb szervét...

Szerelmem, PM emlékére                                                                                      ELŐZŐ: Visegrád 2            

Némi túlzással, de majdnem túlszaladtunk a Királyi Palotán anélkül, hogy észrevettük volna. Teljesen hétköznapi utcai környezetben áll, házak között, szemben egy játszótér, külsőleg igazán semmi palota kinézete nincs.

Mostani állapotából – bármennyire profin is restaurálták –,  nehéz elképzelni, milyen lehetett anno, amikor a környék még nem volt beépítve, és egyedül uralta a látványt. Erre vonatkozóan szerencsére a neten elég sok virtuális anyagot találtunk, ebből loptam egyet gátlástalanul:

A bejáraton belépve természetesen az első, amivel a látogató találkozik, az a büfé, ilyen-olyan szuvenír árusok, és egy hatalmas tér, ahol ottjártunkkor éppen egy gyerekcsapatnak tartottak valami íjász bemutatót (szemben jól látszódik az ominózus játszótér):

Magát a Palotát viszont tényleg klasszul rendbehozták, az egyes szobákban audiovizuális magyarázatokkal kísért tárlatok, autentikus berendezési tárgyak teszik igazán elképzelhetővé a Mátyás-kori udvari életet.

Ebből a cikkből az is megtudható, miért voltak olyan látványosan rövidek a középkori ágyak. Nem, nem csak azért, mert az emberek is "rövidebbek" voltak... (Egyébként elég utálatos dolog a blog.hu képszerkesztője, ha pl. kisebbíteni akarom a jobboldali képet, akkor széltében összenyomja, hosszában meg megnyújtja, főleg, ha szöveget is írok alá, és ezt a régebbi posztokban magától is megtette, órákig tartott, amíg valamelyest korrigálni tudtam.)

A helyiségek között van egy remekül berendezett királyi konyha  és fürdő is, amit fogalmam sincs, miért, de nem fényképeztünk le, így megint csak gugli barátunk segítségéért kellett folyamodnom:

A híres Herkules-kúttal először a belső udvaron találkoztunk. Másodszor az egyik kiállító-teremben.

Eddig még soha nem gondoltunk bele abba, hogy milyen komoly szellemi és fizikai munka van egy-egy jól helyreállított tárgy mögött. A fenti képeken látható csodálatos szökőkutat a restaurátorok varázsolták elő ebből:

Valószínű, hogy az Oroszlános-kút is hasonló utat járt be, amíg a mai pompájában tudjuk megcsodálni:

Két szobor keltette még fel a figyelmünket, az egyik azért, mert nem nagyon nyerte el a tetszésünket. Konkrétan nem tudtuk megfogalmazni a kifogásainkat, talán mert túl "iskolás", "szájbarágós", nem mozgatta meg a fantáziánkat, fogalmunk sincs, ahogy arról sem, hogy másik meg miért tetszett. 

A temetőt ezúttal kihagytuk.

Szerelmem, PM emlékére                                                                              ELŐZŐ: Visegrád 1

Másnap egy kiadós reggeli wellnesszezés után hajókirándultunk. Meglehetős izgalommal kezdődött a dolog, mert a kikötőben egy szépen kalligrafált tájékoztatón azt szerepelt, hogy 10 fő alatt nem indul a hajó, ami a menetrend szerint 10-kor volt esedékes, ám 10 előtt öt perccel rajtunk kívül még nem volt érdeklődő. Aztán 10-kor befutott egy 3-fős család és egy 4-fős csoport, de ugye ez még mindig csak 9 fő. Nagy-nagy szerencsénkre – és meglepetésünkre – a pénztáros rugalmasan kezelte a dolgot, közösen vettünk még egy gyerekjegyet, és már szállhattunk is fel a „Corvin”-ra.

A Duna-kanyar hajóról is lélegezetelállítóan gönyörű.

Párom érdeklődése minden szerkezet iránt, ami vasból van, itt is megnyilvánult: míg mindenki vadul csodálta a tájat, ő azért a hajót is körbejárta, és lefényképezte azt, amit szerintem kevés turista: a motort. Bár, ha végiglapozod a Corvin linkjét, Kedves Olvasó, akkor kiderül, hogy Kovács Zoltán is megtette. :-)

A hajókirándulás után még gyorsan felugrottunk a Salamon-toronyba, ami tulajdonképpen csalódás volt, mert a múzeum részébe  valamiért nem lehetett bemenni – pedig nyitvatartási idő volt -, kívülről meg ANNYIRA nem látványos.

Igaz, a panoráma elég meggyőző:

Mivel a Fellegvárat kihagytuk, már csak a Királyi Palota megtekintése maradt hátra a „kötelező” programból.

 KÖVETKEZŐ: Visegrád 3

Szerelmem, PM emlékére

Visegrád sem tipikusan zsákfalu, de úgy gondolom, hogy ha már úgy hozta a SORS, hogy ennek a blognak emlékbloggá kellett alakulnia, akkor minden kirándulásunknak helye van benne.

Időrendben visszafelé haladva Visegrád a következő, 2014. májusában. PároM akkor már sejtette, hogy baj van, de azt nem, hogy ekkora, ezért aztán nem is szólt róla. Áprilisban temettük Édesapámat, nem akart ezzel is terhelni, azt gondolta, hogy majd ha már újra visszatérek a munka frontjára - Papust ápoltam, ezért nem dolgoztam -, akkor elmegy orvoshoz.

A visegrádi kirándulást meglepetésnek szánta, hogy segítsen a gyászt feldolgozni, kicsit kiszakadni a mindennapokból.

Nagymarosig vonatoztunk, onnan komppal mentünk át Visegrádba. A Hotel Visegrád  

közvetlenül a Dunaparton, a kompkikötőtől kb 50 méterre van, remek kilátással a Dunára- a másik oldalon pedig a Visegrádi dombokra, gondolom. A szálló wellness-hotel is egyben, és ennek megfelelően rendelkezik mindennel, ami egy tökéletes hétvégi relaxáláshoz szükséges. 3 (vagy 4?) medence, szauna, infraszauna, sóbarlang, manikűr, pedikűr, masszázs, minden, ami a testi-lelki-szellemi felfrissüléshez kell.

Modernül berendezett, nagyon stílusos, high –tech szobát kaptunk, feltételezem, hogy a többi is ilyen.

A képekből persze egyből kiderül, hogy az ágyazás, rendrakás nem tartozik a fő erősségeink közé... És valóban, ahol csak jártunk, percek alatt sikerült "belakni" a szobánkat.

Kilátás a szoba teraszáról:

Első utunk természetesen a fürdőbe vezetett, ahol kipróbáltunk mindent, amit csak lehetett, bár a szaunát Párom csak 2 percig bírta, legjobban az infraszauna nyerte el a tetszésünket.

Este a szálloda által szervezett vacsora a hangulatos „Reneszánsz étteremben”, ahol is rendkívüli kiszolgálás mellett „4. Királyi lakomá”-val kényeztettük welnesszezésben megfáradt szervezetünket.

Az étterem a szállótól kb. egy kilométerre van, gyalog mentünk, mint mindenhova. Útközben ezt az érdekes szobrot láttuk.

Nem tudtuk, mit ábrázol (talán a Duna hullámai?), de tetszett. Persze később utánanéztünk, hogy valójában Vígh Tamás: Életfa című kompozíciójáról van szó. Furcsa dolog ez a modern szobrokkal, mert tudatlanságunkban hosszan ecseteltük, hogy milyen klassz itt a Duna-parton egy ilyen szobor, és "művészileg" , némi "konyhafilozófiával" fűszerezve meg is magyaráztuk magunknak, hogy jön össze ebből a látszólagos összevisszaságból a folyó, meg persze az örök kedvenc, Attila is szóba került, és ha már Attila, akkor Marton László, akinek a sírját Szigligeten láttuk (erről majd ott, de addig még sok kiránduláson kell átrágnod magad, Kedves Olvasó)- és akkor tessék, kiderül, hogy minden, amit összehordtunk, merő hülyeség volt...

Rémlik, hogy a csomagban egy lovagi torna megtekintése is szerepelt, de arról lemaradtunk – sajnos, már nem emlékszem miért, de valószínű, hogy a mi döntésünk volt, hogy a déli pihenőnket nem áldozzuk be.  (Így utólag belegondolva, feltűnhetett volna, hogy Párom az utóbbi időben fáradékonyabb lett. Pont emiatt hagytuk ki a Fellegvárat, arra tehát ne számíts, Kedves Olvasó)

KÖVETKEZŐ