Szerelmem, PM emlékére

Pilisvörösvárat amúgy nem túl szép, kissé jellegtelen falunak tartottuk - elnézést az ottani lakosoktól, lehet, hogy ebbe belejátszott a szomorkás, hol esős, hol csak szitálós októberi időjárás is -, kevés látnivalóval.

A pilisvörösváriak nem cicóztak, a Hősök terén kialakítottak egy háborús emlékmű-kompozíciót, ahol szimultán megtekinthető minden elvesztett háborúnk, forradalmunk emlékműve. (Itt vetődött fel bennünk a kérdés, hogy vajon a Rákóczi-szabadságharcnak miért nem állítanak emlékművet. A választ persze nem tudjuk. Rákóczi a Tenkes kapitánya óta valahogy kiment a "divatból".)

pilisvorosvar.jpg

Egy bájos utcarészlet. Vajon mi keltette fel a figyelmünket annyira, hogy PároM le is fotózta? imgp0098.JPG

A török hódoltság után Vörösvár első német telepesei az 1690-es években érkeztek erre a tájra; a település római katolikus egyházközségének alapítási éve hivatalosan 1692. A Nagyboldogasszony-templom a mai formáját 1932-34 között nyerte el.

imgp0099.JPG

 

imgp0101.JPG

Pilisvörösvár őslakossága Bajor Gizella szobrával kívánt saját német gyökereire emlékezni. Tóth Dávid alkotása 2000

imgp0102.JPG

 Vasút minden mennyiségben. PároM imádott mindent, ami vasból volt. Talán, mert vasesztergályosnak kezdett tanulni. De akkor miért hagyta ott egy év után a sulit?

imgp0104.JPG imgp0106.JPG
imgp0103.JPG imgp0105.JPG

 

Ezt csak úgy láttuk és megtetszett.

imgp0107.JPG

A Csobánkai utca elején a múlt században egy régi láncos kút állott, amit mindenki török kútként emlegetett. Valahol a környéken emelkedhetett annak idején az az 1543-ban épített török vár, amelyet Evlia Cselebi török utazó “kizil hiszár palankaszi”-ként, azaz vörös palánkvárként említ. 

imgp0122.JPG

A Pilis völgyében 1850 és 1970 között folytattak széntermelést. A pilisvörösvári és a pilisszentiváni bányászok legnagyobb sztrájkja 1928. november 23-án kezdődött, ekkor a munkások magasabb bért, lakbér- és túlórapótlékot, a szénjárandóság emelését, továbbá emberséges bánásmódot követeltek. 

imgp0119.JPG

Szent Borbála a bányászok védőszentje. A pilisvörösvári Lipót-akna bányászai számára épült 1930-ban a kápolna, ma már plébániatemplom.

imgp0128.JPG imgp0138.JPG

 

Ezt a valamilyen víz partján lévő nádast a szállásunk felé bócorgva láttuk, nem túl messze a panziótól.

imgp0127.JPG

imgp0124.JPG imgp0125.JPG

 

Szállásunk a Gondola Panzióban volt. 

Eléggé a főút mellett fekszik, azért roppant módon örültünk, hogy a szobánk a másik oldalon volt, ám örömünk éjszaka folyamán kicsit megcsappant, miután pont alattunk/mellettünk, akárhol volt egy generátor, és egész éjjel annak a zúgását hallhattuk.

imgp0137.JPG

Viszont bőséges reggeliket kaptunk, és a változatos pizzakínálatból minden, amit megkóstoltunk, remek volt.

reggeli.jpg

A szobánk elég kényelmes volt, nem egy nagy durranás, de megvolt minden, amire szükségünk volt.

imgp0136.JPG

Ellenben a kilátás! Háááát....

imgp0135.JPG

Szerző: kisa  2017.03.11. 16:00 Szólj hozzá!

Címkék: templom 2007 Tartalom: Pilisvörösvár Szent Borbála Török-kút bányász emlékmű Gondola panzió

Szerelmem, PM emlékére

Pilisvörösváron mindössze egyetlen említésre méltó helyet találtunk, a régi zsidó temetőt. Véletlenül bukkantunk rá egyik kószálásunk közben, és a hely szelleme annyira megfogott bennünket, hogy órákat töltöttünk el az omladozó kőfalak által körbezárt dülöngélő sírkövek között. Megrendítő volt arra gondolni, hogy valószínűleg ez a legrégebbi temető, amit valaha láttunk, hogy majd’ 200 éve elhunyt emberek emlékeit böngésszük. Talán itt beszélgettünk a legtöbbet életről, halálról, háborúról és békéről. Egyértelmű volt számunkra, hogy Pilisvörösváron valaha nagy létszámú zsidó közösség élt, és abból, hogy nem láttunk olyan sírkövet, amely arra utalt volna, hogy a közelmúltban ide temettek volna, arra a következtetésre jutottunk, hogy a „werischwari” zsidó lakosság is áldozatául esett a gyalázatos etnikai tisztogatásnak. A pilisvörösvári zsidó temetőt a nyüzsgő, épülő-szépülő, modernizálódó falu veszi körül. Úgy gondoltuk, hogy a falu felelőssége megőrizni ezt a helyet mintegy mementóul, hogy soha többet ne lehessen üldözni embereket a vallásuk vagy származásuk miatt.

Még akkor se, ha egy éppen regnáló miniszterelnök „etnikai homogenitás”-ról beszél.

Szerző: kisa  2017.03.09. 12:30 Szólj hozzá!

Címkék: 2007 temető Tartalom: Pilisvörösvár

süti beállítások módosítása