Szerelmem, PM emlékére

Visegrád sem tipikusan zsákfalu, de úgy gondolom, hogy ha már úgy hozta a SORS, hogy ennek a blognak emlékbloggá kellett alakulnia, akkor minden kirándulásunknak helye van benne.

Időrendben visszafelé haladva Visegrád a következő, 2014. májusában. PároM akkor már sejtette, hogy baj van, de azt nem, hogy ekkora, ezért aztán nem is szólt róla. Áprilisban temettük Édesapámat, nem akart ezzel is terhelni, azt gondolta, hogy majd ha már újra visszatérek a munka frontjára - Papust ápoltam, ezért nem dolgoztam -, akkor elmegy orvoshoz.

A visegrádi kirándulást meglepetésnek szánta, hogy segítsen a gyászt feldolgozni, kicsit kiszakadni a mindennapokból.

Nagymarosig vonatoztunk, onnan komppal mentünk át Visegrádba. A Hotel Visegrád  

közvetlenül a Dunaparton, a kompkikötőtől kb 50 méterre van, remek kilátással a Dunára- a másik oldalon pedig a Visegrádi dombokra, gondolom. A szálló wellness-hotel is egyben, és ennek megfelelően rendelkezik mindennel, ami egy tökéletes hétvégi relaxáláshoz szükséges. 3 (vagy 4?) medence, szauna, infraszauna, sóbarlang, manikűr, pedikűr, masszázs, minden, ami a testi-lelki-szellemi felfrissüléshez kell.

Modernül berendezett, nagyon stílusos, high –tech szobát kaptunk, feltételezem, hogy a többi is ilyen.

A képekből persze egyből kiderül, hogy az ágyazás, rendrakás nem tartozik a fő erősségeink közé... És valóban, ahol csak jártunk, percek alatt sikerült "belakni" a szobánkat.

Kilátás a szoba teraszáról:

Első utunk természetesen a fürdőbe vezetett, ahol kipróbáltunk mindent, amit csak lehetett, bár a szaunát Párom csak 2 percig bírta, legjobban az infraszauna nyerte el a tetszésünket.

Este a szálloda által szervezett vacsora a hangulatos „Reneszánsz étteremben”, ahol is rendkívüli kiszolgálás mellett „4. Királyi lakomá”-val kényeztettük welnesszezésben megfáradt szervezetünket.

Az étterem a szállótól kb. egy kilométerre van, gyalog mentünk, mint mindenhova. Útközben ezt az érdekes szobrot láttuk.

Nem tudtuk, mit ábrázol (talán a Duna hullámai?), de tetszett. Persze később utánanéztünk, hogy valójában Vígh Tamás: Életfa című kompozíciójáról van szó. Furcsa dolog ez a modern szobrokkal, mert tudatlanságunkban hosszan ecseteltük, hogy milyen klassz itt a Duna-parton egy ilyen szobor, és "művészileg" , némi "konyhafilozófiával" fűszerezve meg is magyaráztuk magunknak, hogy jön össze ebből a látszólagos összevisszaságból a folyó, meg persze az örök kedvenc, Attila is szóba került, és ha már Attila, akkor Marton László, akinek a sírját Szigligeten láttuk (erről majd ott, de addig még sok kiránduláson kell átrágnod magad, Kedves Olvasó)- és akkor tessék, kiderül, hogy minden, amit összehordtunk, merő hülyeség volt...

Rémlik, hogy a csomagban egy lovagi torna megtekintése is szerepelt, de arról lemaradtunk – sajnos, már nem emlékszem miért, de valószínű, hogy a mi döntésünk volt, hogy a déli pihenőnket nem áldozzuk be.  (Így utólag belegondolva, feltűnhetett volna, hogy Párom az utóbbi időben fáradékonyabb lett. Pont emiatt hagytuk ki a Fellegvárat, arra tehát ne számíts, Kedves Olvasó)

KÖVETKEZŐ