Szerelmem, PM emlékére

Keszthelyen is kétszer jártunk. Először 2009-ben, szintén egy szárszói nyaralásról vonatoztunk át egy napra.

Ekkor tettünk egy nagyobb sétát a városban.

Az állomásról az út a csodálatos Helikon parkon keresztül vezet a központba.

Ez az egyik kedvenc képem. Olyan, mint egy impresszionista festmény.
A Helikoni emlékmű 1821-ből,	és a Helikoni emlékkő 2008-ból, Farkas Ferenc alkotása

A Fő téren áll a Magyarok Nagyasszonya Plébánia, ahova természetesen nem tudtunk bemenni, de addigra már kezdtük megszokni, hogy a templomok általában zárva vannak.

A templom mellett a meghökkentő című "A fehér ember szobrát idéző emlékmű" Orr Lajostól, ami egy '56-os emlékmű akar lenni.

A templom mellett vagy mögött van a Várkert, amit kicsit furcsállottunk, mivel Keszthelyen vár, na az nincs. Ám kutakodtunk egy kicsit, és kiderült, hogy régebben viszont volt. Igaz, nem túl hosszú ideig, és nem fűződnek hozzá dicső csaták, de nagyjából a 16. század közepétől – ezúttal a törökök, ugyebár – a 18. század közepéig állt egy végvár a templom mellett, gondolom, innen a várkert elnevezés. Az árnyas fák alatt sétálva bukkantunk a II. világháború áldozatainak emlékművére, Hunyadi László marosvásárhelyi művész alkotására. 

Nem tudjuk, a művész milyen megfontolásból választott az emlékmű témájául egy özvegyet gyermekével, de akkor hosszan beszéltünk róla, hogy valóban, a háborúnak nem csak a halottak az áldozatai, hiszen áldozat a megözvegyült asszony, az árván maradt gyerek, a fiát vesztett anya is, kettétört életek, porba hullt remények kísérnek egy-egy háborút, és ennek ellenére a férfiak egy része mégis büszkén megy az életét áldozni valamiért, amire azt mondták neki, hogy fontos. Pedig tulajdonképpen nagyon kevés olyan fontos dolog jut az eszünkbe, amiért érdemes feláldozni az életünket. Mi már menthetetlenül és reménytelenül pacifisták vagyunk.

A keszthelyi kiruccanás fő célja a Georgikon volt, de útközben azért betértünk a Történelmi Panoptikumba is, ahol szemügyre vehettük a magyar vagy magyarnak vélt történelem nagyjait, Attilától – ezúttal a hun Attiláról beszélünk – Horthy Miklósig. Na, őket pont nem fényképeztük le.

Lefényképeztük viszont Szent Margitot,	és Szent Erzsébetet.

 Érdekesnek érdekes volt, az öltözékek is nyilván meglehetősen korhűek, ám nekünk a Babamúzeum mégis jobban tetszett. Mindig is tisztában voltunk népművészetünk lenyűgöző változatosságával, szemet gyönyörködtető kreativitásával, és nagyon jó volt látni itt összegyűjtve évszázadok szorgos mindennapjainak az emlékeit.

Aztán ha már ott jártunk, megnéztük a Csigaparlamentet is, elképzelni sem tudván, mi is akar ez lenni.  

Őszintén szólva, a véleményünk  az volt, hogy nincs véleményünk. Esetleg egy hümmm...

Egy kiadós ebéd után, amit a Margaréta étteremben fogyasztottunk el,

végül csak eljutottunk a Georgikonba is.

Mivel csak egy napra jöttünk, a kastélyra már nem maradt idő, de 2009-ben már tudtuk, hogy Szigligetre még visszamegyünk, úgyhogy meghagytuk akkorra, most csak a kastélyparkban sétálgattunk kicsit.

 2011-ben ismét csak egy napra ugrottunk át Szigligetről Keszthelyre, ezúttal a Festetics-kastély volt a fő cél.

Fogalmam sincs, mivel töltöttük ezt a napot, mivel képek csak a parkban és a hintókiállításon készültek.

Ismerve PároM vonat-imádatát, nehezen tudom elképzelni, hogy nem néztük meg a vasútmodell-kiállítást, annál is inkább, mert Pesten pont 2009-ben direkt el kellett mennünk az FMH-ba megnézni egy modellvasút-showt. Na, arra pl. elég jól emlékszem, de a keszthelyiről semmi emlékem nincs, úgyhogy nyilván kihagytuk.