Szerelmem, PM emlékére

József Attila nagyjából gimis korom óta kedvencem. Korábban egyszer jártam Szárszón, talán valami általános iskolai osztálykirándulás keretében, akkor még nem igazán értettem. Aztán a későbbi években természetesen Szárszó neve számomra is összefonódott Attillával, PároM számára pedig teljesen magától értetődő volt József Attila szeretete. Annál is inkább, mert nagymamája egyik testvére személyesen is ismerte őt, sokat mesélt róla, és később a múzeumban is dolgozott. Párom mondta, hogy a nagy-nagynéni szerint József Attilát Szárszón csak úgy emlegették, hogy a „bolond költő”.  

Amíg csak Szárszóra jártunk (2009-ig), minden évben elzarándokoltunk a temetőbe, annál is inkább, mert Attila volt sírjától tíz lépésre nyugszik PároM anyai nagyapja. A sír egyébként is zarándokhely, a mellette magasodó fán, amíg csak a kéz fel tud érni, versek, idézetek a költőtől. Sajnos ezt az önkormányzat megelégelte, és egy idő után egy takaros táblát állítottak az emlékmű mellé, ami valóban dicséretes, ám valahogy elveszi a spontaneitás érzését.

Természetesen a múzeumba is ellátogattunk, megindító volt látni a korabeli környezetet, a helyiségeket, amelyek tán még ma is őrzik Attila lábnyomát.

Helyesebben sajnos nem őrzik: PároM temetése után két napot Szárszón töltöttem, egyedül, sírva és gyászolva kerestem fel a meghitt helyeket – és azok már nem voltak. Eltűnt a parkból a pad, ahol bevásárlás után mindig megittunk egy sört, eltűnt a bódésor, annyi lángosozás és baráti beszélgetés helye, és eltűnt Attila. A múzeumot teljesen átalakították, modernizálták, interaktívvá tették. Tényleg nagyon gondosan, érdekesen, a gyerekek számára vonzóan vezet végig a költő rövidke életének útján, ám nekem az egészből mégis hiányzott ATTILA.

szarszo_2007_ja.jpg

A Balatonról nincs mit írni. Haragosan is gyönyörű, mindig változó, láttuk a kék összes árnyalatát, a zöld változásait, strandokat és nádasokat. A Balatonról nem tudok írni...

Szerző: kisa  2017.05.11. 16:00 Szólj hozzá!

Címkék: József Attila Tartalom: Szárszó

süti beállítások módosítása