Szerelmem, PM emlékére

Valahogy úgy alakult a dolog, ha fatalista lennék - és hát kicsit az vagyok – azt mondanám, úgy hozta a SORS, hogy 2013-ban a már említett Nézsán kívül csak két „nagy” kirándulásunk volt.

Az, amit mi „rajnai kirándulásnak” hívunk, tulajdonképpen Dortmundban kezdődött 2013 júliusának végén. Azért pont ott, mert ott lakott kedves ismerősöm, A. néni, és ez a rajnai kirándulás remek alkalom volt, hogy PároM is megismerje.

Dortmund nem szép város - nekünk legalábbis nem nagyon tetszett. Persze, vannak kellemes kis utcácskái, terei, de összességében nem szép. Nyilván ebben a nem szépségben szerepet játszanak a háborús bombázások, és az, hogy Dortmund a Ruhr-vidék vezető bányászvárosa volt. (A. néni mesélte, hogy a 70-es években, a bányászat fénykorában akkora volt a légszennyezés, hogy a reggel felvett fehér ing délutánra teljesen befeketedett. A házak nagy része a mai napig is szürkésfekete pala-félével van borítva)

A. néni lánya körbeautózott velünk a város külső részein is, ahova turista szerintünk ritkán vetődik (bár nem tudunk elképzelni semmi olyat, amiért valaki pont Dortmundban akarna turistáskodni), és PároMat, aki nagy rajongója volt mindennek, ami vasból készült, lenyűgözték az elhagyott bányászat emlékei.

Persze néhány képet lőttünk a belvárosról is,

meg felmásztunk a templomtoronyba, 

ahonnan azért elég szép kilátás nyílt a városra:

 Ottjártunkkor éppen egy érdekes kiállítás volt a Dortmundtól mintegy 50 km-re fekvő Oberhausenben a „gasometer”-ben. Ez tulajdonképpen egy hatalmas gáztározó, Németországban elég sok ilyen van, a legtöbbjük ipari műemlék, sokuk látogatható is. Az obehauseniből pont kiállítási helyszínt csináltak, Európában a legmagasabbat. A MAN építette 1927-29 között, a II. Világháborúban eléggé szétbombázták, aztán még le is égett ’46-ban. Helyreállították és 1988-ig használatban is volt.

Na, ebben a gasometerben csinált egy projektet a Christo nevű művész, akinek az a mániája, hogy mindenféle „dolgot” becsomagol. Nem, nem szülinapi vagy karácsonyi ajándékot, vagy egyéb ilyen banális dolgot,hanem épületeket, természeti jelenségeket.

Becsomagolta már a Reichstag-ot, a Pont de Neuf-öt, a chicagoi Kortárs Művészeti Múzeumot, a tengerpartot Little Bay-ben, Milánóban Viktor Emánuel szobrát, Miami mellett a Biscayne Bay szigeteit, meg egyéb ilyen őrült dolgai vannak (hogy ennek mi az értelme, azt nem tudjuk, mindenesetre elég látványos, bár szerintünk meglehetősen környezetszennyező), na ő egy hatalmas „lufit” csinált ebben a gazometerben Big Air Package címmel.

Csak hogy el tudd képzelni, Kedves Olvasó, ez a gasometer 117 m magas, 67,6 m az átmérője, de amúgy 24szögletes, az egyes oldalak hossza 8,8 m, kb 347.000 m3 gázt lehetett benne tárolni, és a lufi majdnem kitöltötte a teljes tározót. Be lehetett menni a hatalmas kotonba, 

ahol tulajdonképpen semmi izgi nem volt, csak talán annyi, hogy a hangok valahogy megváltoztak, minden kicsit csendesebb volt, majdnem mintha egy süketszobában lenne az ember. Nekünk nem sikerült értékelhető képeket csinálnunk magáról a projektről, de ez alapján talán elképzelhető, milyen is volt.

A földszinten, azon a részen, ahol nem a lufi volt, kiállításokat lehetett megnézni, többek között Christo eddigi alkotásairól valamint a ruhr-vidéki bányászatról:

PároM megint kénytelen volt legyőzni a tériszonyát, és felmentünk a gasometer tetejére is 

ahonnan elég jól be lehetett látni a környéket.

Dortmundból Kölnbe vonatoztunk. Mivel elég feszes volt a programunk, Kölnbe éppen csak belekóstoltunk, nem egészen egy nap mindössze arra volt elég, hogy megnézzük a Dómot,

A méreteket érzékeltetendő ez a tábla az EU összes nyelvén olvasható.     És ez csak egy virág a sok közül...

A Dóm belülről is lenyűgöző, bár elég nehezen fényképezhető:

Ránk a legnagyobb hatást ez az abszolút nem szokványos síremlék tette, sokáig gondolkoztunk, milyen jelzővel is illethetnénk, míg végül a "huncut" mellett döntöttünk, bár nem valószínű, hogy I. Engelbert (1185 vagy1186 - 1225), Köln érseke és Berg grófjaként amolyan rablólovag-féle, huncut lett volna, de ki tudja.

csellengjünk az óváros hangulatos utcáiban,

Azért ezen a két házon az évszámok megérdemelnek egy pillantást:

mi is koptassuk egy kicsit a régi római út maradványait (amit persze nem lehet úgy fényképezni, hogy valaki éppen ne sétáljon rajta):

kicsit elüldögéljünk a "Haumarkt"-on, III. Frigyes Vilmos emlékműve mellett,

amin az a különleges - nem, nem a vicces kedvű valaki által ráaggatott melltartó -, hanem az, hogy a mellékalakok nem kizárólag katonákat és politikusokat, hanem az ipar, a kereskedelem, a képzőművészet, a zene, a tudomány jeles képviselőit ábrázolják, 16 db kb 2,5 méteres szobor  valamint 51 db relief formájában.

rácsodálkozzunk erre a kedves kis szoborra, amely a nálunk kevéssé ismert, ám a németeknél népszerű, számos sláger  szerzőjének és előadójának, Jupp Schmitz-nek állít emléket,

a vonat indulása előtt belehallgassunk a pályaudvar előtti téren tartott - nem tudjuk, milyen együttes - koncertjébe,

és már robogott is velünk tovább a vonat Koblenz felé.

Szerelmem, PM emlékére

Amikor tavaly januárban elkezdtem szervezni PároM szülinapi ajándék-kirándulását, nem sejtettem, hogy 2014. nem a kirándulásokról fog szólni.

Mivel PároM februárban született, és az évek során rájöttünk arra, hogy a téli túrázás nem nekünk való, valamint arra is, hogy szeretünk fürdőzni, kézenfekvő volt, hogy valami wellness-dolog lesz a meglepetés. Eredetileg egy Földközi-tengeri hajóutat szerettem volna, amire már régóta vágyódtunk, de egyrészt azok NAGYON drágák, másrészt valamiért februárban nem indítanak utakat a keleti részen, pedig mi a görög szigeteket szerettük volna körbehajózni, így aztán erről a meglepetésről fájó szívvel lemondtam, gondolván, hogy lesz még rá alkalom. Ma már rettenetesen bánt, hogy így döntöttem, igaz, ha mégis hajókázunk, akkor nem lett volna anyagi fedezetünk a diagnózist követő 11 hónap finanszírozására.

Én Németországból buszoztam haza, így természetes módon adta magát Győr, hogy egy kis városnézéssel összekötött fürdőzéssel ünnepeljük PároM 60. születésnapját.

A szállás kiválasztásánál fő szempont az volt, hogy közel legyen a fürdőhöz. Az Arany Szarvas Fogadó a Radó-szigeten tökéletes választás volt.

Valóban szinte karnyújtásnyira van a fürdőtől és a belvárostól egyaránt. Ráadásul korunknál fogva szeretjük a jó kis retró, szocialista feelinget, így aztán nem csoda, hogy a szálloda láttán megdobbant a szívünk.

A szobák minimálstílusa bennünket csöppet sem zavart, ráadásul az erkélyről egyenesen a Püspöki Palotára láttunk.

A „fogadó” – mert persze igazából nem is fogadó – személyzete rendkívül rugalmas, kedves és segítőkész volt, pl. reggelente direkt a kedvünkért beizzították a jacuzzit. (A kép ismét a netről lopódott, a gyümölcsök nem sztenderd tartozékai a jacuzzinak.)

A csomaghoz svédasztalos reggeli is tartozott, amit remek étvággyal fogyasztottunk el a fogadó földszintjén található – az adott helyszínen és miliőben számunkra teljesen értelmezhetetlen módon - „Captain Drake’s Pub”-nak keresztelt étteremben. És valóban, az étterem egyik része – ami aztán a kedvencünk lett – egy hajótatnak vagy micsodának volt berendezve, a falakon kissé eklektikus, de nem zavaró módon régi képek Drake kapitány idejéből meg későbbről.

A csomag egy főétkezést is tartalmazott, amit mi esténként fogyasztottunk el, hatalmas adag finomságok formájában, amiket két vagy három menüsorból lehetett kiválasztani.

Február lévén semmi jóra nem számítottunk az időjárástól, ehhez képest viszonylag szép idő volt, így a délelőttöket a városban sétálgatva töltöttük. Győr belvárosa leginkább a hangulatos utcákkal fogott meg bennünket. (Némelyik ugyan elbírna egy alapos kozmetikai kezelést, ám ettől függetlenül van valami báj a málladozó vakolatú régi házakban.)

Ez a két kép ugyanazt ábrázolja, itt nem az utcát céloztuk, hanem a Pestis (?)-emlékművet (mi hittük annak), 

aminek a szövegét NEM tudtuk értelmezni...

Persze később ennek is utánanéztünk, ez a győri Frigyláda-szobor.

Ami még feltűnt, hogy Győrben rengeteg köztéri szobor, emlékmű van, íme egy kis ízelítő azokból, amelyek valamiért felkeltették a figyelmünket.

Ez a kettő a Radó-szigeten áll, témájukban meglehetősen különböznek: egy "Vénusz" és egy I. világháborús emlékmű.

 Szegény Vénusznak elég hányattatott sorsa van, többször is megrongálták, ottjártunkkor éppen tűzpiros, rúzsos ajkakkal mosolygott, nyilván vicces kedvű látogatók gondolták így feldobni a szobor egyhangú fehérségét. A világháborús emlékművel se volt igazán semmi bajunk, csak azt nem értettük, hogy mit keres a - sisaktól eltekintve - pucér (!) katona mellett az a nagymacska.

És persze Győr legkedveltebb köztéri installációja, a "Csónakos fiú".

Nem tudván a szoborhoz kapcsolódó babonáról, meg egyébként sem lévén olyan szobor-abuzálók, nem simogattuk meg a a fiú legnemesebb szervét...