Szerelmem, PM emlékére

 Andalúziának számos konnotációja van: a bikaviadalok, a mór erődök, a Costa del Sol – és a „fehér falvak”.

A tengerparttól pár kilométerre eltávolodva már a Sierra Nevada-ban (a.m. „havas hegység), Spanyolország legmagasabb hegységében járunk, ahol nem ritkák a 3000 méter feletti hófödte csúcsok sem. [Mulhacén (3479 m), Veleta (3393 m), Alcazaba (3371 m), Cerro los Machos (3324 m), Puntal de Vacares (3143 m), Cerro del Caballo (3015 m)].

A hegység lankásabb, tenger felé eső lejtőin bújnak meg a híres-neves „fehér falvak”.  A hófehérre meszelt házaknak a hegyvidéki háttérrel, a környező erdőkkel és a lazúrkék éggel alkotott éles kontrasztja rendkívül látványossá teszi őket. Eredetileg persze nem a látvány miatt, hanem nagyon is praktikus okokból festették a házakat fehérre: a fehér falak a legnagyobb nyári forróságban, amikor a hőmérő higanyszála nem ritkán 50 fokig is felkúszik, hűvösen tartják az otthonokat. A fehér falvak története is a római és a mór időkig nyúlik vissza. 

Mijas az egyik legnevezetesebb fehér falu. Közigazgatási területe tulajdonképpen 3 különálló településből áll, 150 km^2-en, mintegy 74 000 lakossal. La Cala de Mijas a tengerparton, kicsit beljebb Mijas Costa és a leghíresebb, Mijas Pueblo. A közbeszédben többnyire Mijas alatt ez utóbbit értik. Mijas Pueblo nem egészen 10 km-re Fuengirolától  a Sierra de Mijas hegység déli lejtőjén fekszik. 

Mijas tulajdonképpen nem is igazán falu a maga 30ezres lakosságával, plusz az állandóan jelenlévő turistákkal. Ez a folyamatos turistainvázió sajnos erősen rányomja bélyegét a településre, a központban egymást érik cafeteriák és a szuvenírboltok, amelyek Mijas híres kézműves termékeit, a cserépedényeket és bőrárukat, vagy azok olcsósított változatait árulják.

Mivel eléggé szezon előtt voltunk, sikerült néhány turista-mentes képet is csinálni.

Ahhoz, hogy igazán át tudjuk élni a fehér falu hangulatát, kicsit kijjebb menni a központból, ahol viszont tényleg igazi, hamisítatlan „pueblo-érzéssel” találkozhatunk, és még egy piaci csarnokba is be tudunk menni, ahol számunkra teljesen értelmezhetetlen áruk sokaságát látjuk.

Mijas egyik nevezetes temploma az Ermita de la Virgen de la Peña, inkább kápolna, mint templom. Érdekessége, hogy egy karmelita szerzetes vájta a sziklába 1656 -1682 között, eredetileg szerzetesi barlangnak szánva. Szűz Mária egyébként a város védőszentje.

Sajnos, elállítódott a gép... de azért elég jól kivehető a csicsás oltár	és a kincsesszekrény, amelyek némi ellentmondásban vannak a sziklatemplom puritánságával.

A másik, az Iglesia de la Inmaculada Concepción már tényleg templom, a 16. században épült, természetesen egy mecset helyére. Na igen, nemhiába hívják a Katolikus Királyokat katolikusnak: amint egy talpalatnyi helyet elfoglaltak a móroktól, máris építettek egy templomot.

Mivel a falu 400 méterrel fekszik a tengerszint felett, számos pontjáról nyílik lenyűgöző kilátás.

Ám Mijas igazi attrakciója a „csacsitaxi” (Burro-Taxi). Mivel a lakosok eredetileg kézművességgel és földműveléssel foglalkoztak, teherautó híján a fő szállítóeszköz a csacsi volt. Amikor az 50-es években nagyobb számmal kezdtek el turisták szálingózni a faluba, sok csacsifogattal találkoztak, amelyekkel az emberek jöttek-mentek, dolgoztak. Néhányuk kedvet kapott egy kis fényképezkedésre,  esetleg„csacsigolásra”, amit némi készpénz ellenében a gazdák meg is engedtek. Aztán idővel rájöttek, hogy ez egy kiváló üzleti lehetőség, így az évek folyamán ebből intézmény lett, komoly csacsiparkkal, több mint 60 jószággal, és persze a módját is megadják, az állatok rendkívül dekoratív, színes felszerelést viselnek. Lehet bérelni csak csacsit, csacsit kocsival és csacsit hintóval. A csacsikat persze senki nem kérdezi…

Ha jól emlékszem, 2010-ben 12 €-t kértek egy kis csacsigolásért, ami számunkra rendkívül sok volt, így ez a program kimaradt.

Helyette tettünk egy rövid kitérőt a város feletti Ermita del Calvario kápolnához, amiben a legnehezebb résznek az A-387-es országút átszelése bizonyult.

Az út további része korrektül jelölve van kis vas-keresztekkel. Az úton végig csodás panoráma nyílik a városra.

A kápolnát 1719-ben építették a karmelita szerzetesek, spirituális visszavonulásukat és a lelki megtisztulásukat segítendő.

Visszatérve a városba, a buszmegállóba menet még beugrottunk a Museo Histórico - Etnológico-ba, a néprajzi múzeumba, ahol rendkívül érzékletesen mutatják be mijas-i múlt turistamentes hétköznapjait az olajsajtolástól kezdve a házak meszelésére használt mész elkészítésén keresztül a márványbányászat jelentőségének bemutatásáig.