Szerelmem, PM emlékére
Pomáz legnagyobb attrakciója a Holdvilág-árok.
A Pilis és konkrétan a Holdvilág-árok (namegpersze Dobogókő) bizonyos körökben szakrális jelentőséggel bír, szerintük itt található a föld szívcsakrája, legyen az bármi is. Sajnos, tőlünk meglehetősen távol áll az efféle spiritualizmus, nem is igazán értjük, annyi bizonyos, hogy a káprázatos táj által kiváltott lelkendezésen túl „spirituális” élmény nem ért bennünket, hacsak a második „vaddisznókalandunkat” (az első a Mátrában esett meg velünk) nem számítom annak. Az úgy történt, hogy miután szerencsésen - és kivételesen eltévedés nélkül – eljutottunk a Holdvilág-árokba, hirtelen utunkat állta egy függőleges sziklafal, azon egy vaslétra, hogyakkor innen ezen kellene folytatni az utat. Mivel PároM masszív tériszonyban szenvedett, és akkor még nem igazán tudta/akarta kezelni – később bizonyos áldozatokra, mint pl. repülőgépre szállás, hajlandó lett -, kijelentette, hogy akármi van is fönt, ő oda bizony nem föl nem mászik azon az izén. Tudtam,ha tériszonyról van szó, felesleges vitatkozni, érteni ugyan sose értettem, de elfogadtam. Így hát leültünk valami kőre, előhalásztuk a térképet, hogy valami alternatív útvonalat keressünk; sose szerettünk ugyanazon az úton visszatérni. Találtunk is egy megfelelőnek tűnő turistautat, így aztán valamilyen (másik) jel mentén elindultunk vissza Pomáz felé. Éppen egy tisztáson ballagtunk önfeledten, amikor JOBBról visítás-félét hallottunk, és odanézve megpillantottunk vagy hat kis vadmalacot. Legalábbis a csíkos hátuk alapján úgy gondoltuk, hogy azok, és nem házisertések. Irtó cukik voltak, ahogy rohangáltak a fűben, mi meg elkezdtük keresni az anyjukat, és meg is találtuk, bár csak a hátát láttuk, tőlünk nagyjából 10-15 méterre, sajnos éppen az út BAL oldalán. Megtorpantunk, és ismét felemlegettük Imre herceget meg PároM druszáját, a Zrínyit, továbbá etológiai olvasmányainkat és natgeós meg spektrumos tudásunkat a kicsinyeit védő anyákról, vészhelyzetről, meg hasonlókról, végül úgy döntöttünk, hogy pont nem mi leszünk a kísérleti alanyai a „hogyan viselkedik a vaddisznó-koca, ha egy út választja el a kicsinyeitől, melyen két ember halad át” című kísérletnek, így aztán megfordultunk, és nem túl sietősen, ám meglehetős tempóban magára hagytuk a kis családot, megkerestük az utat, amelyen Pomázról a Holdvilág-árkot támadtuk, és további kalandok nélkül visszatértünk a Gyalogbékába.
Utolsó kommentek