Szerelmem, PM emlékére

2008-ban elég sokat kirándultunk: jártunk Hollókőn, Vértesszőlősön, Soltvadkerten, Szárszón, Vértestolnán, Kecskéden.

Az évet Hollókőn kezdtük február végén, PároM születésnapját megünneplendő. Mivel a szállást szokás szerint jó előre lefoglaltuk, az sem tántoríthatott bennünket vissza, hogy PároM január végén egy rossz mozdulat következtében csuklótörést szenvedett. Február végére már egy hónapos volt a törés, szinte gyógyult, meg egyébként is milyen kúúl már a fényképeken egy begipszelt kar.

Szállást a „Holló Vendégházban” találtunk, amely a Levél utcában csak egy ugrás az ófalutól.

A vendégház a tősgyökeres hollókői Buttkai család tulajdonában van, ennek később még lesz jelentősége.

 

Hollókő tulajdonképpen két, egymástól elég jól elkülöníthető település: a híres ófalu, a jellegzetes palóc házakkal, ahol minden olyan, mint száz éve és ami miatt az emberek Hollókőre utaznak, és az újfalu a modern házakkal.

holloko_terkep.jpg

 

Sajnos, mivel február vége nem kimondottan turistaszezon, semmi nem volt nyitva az ófaluban, örültünk, hogy találtunk egy vendéglőt, amely dacolva az esős, zimankós idővel, nyitva volt. Nagyon kellemes, kicsit eklektikusan népies hely a Muskátli, nagyon jó konyhával. Túl nagy forgalmat nem bonyolíthatott, minden alkalommal mi voltunk az egyedüli vendégek. Annyi sztrapacskát életemben összesen nem ettem, mint azon a 3 napon. :-)

imgp0126.JPG

 

 

Szerző: kisa  2016.12.09. 12:30 Szólj hozzá!

Címkék: templom 2008 ófalu Szent Márton templom Tartalom: Hollókő palóc ház Muskátli vendéglő

süti beállítások módosítása