És akkor Pongi úr:

Egyik rendkívül bőséges, ízletes és kellemes árú ebédünk után éppen a szobánkba igyekeztünk, szokásos ebéd utáni sziesztánkat megejtendő, amikor a teraszon egy joviális úrra lettünk figyelmesek, aki éppen levest kanalazott, csak úgy állva egy asztal mellett. Kívántunk neki jó étvágyat, mire megkérdezte, hogy tetszik a falu. Mivel nagyon tetszett, nem esett nehezünkre áradozni róla. Kiderült, hogy ő ennek a panziónak a tulajdonosa, most már nyugdíjas, hobbija a borászkodás, és legott meg is hívott bennünket egy kis kóstolóra a pincéjébe, amely szerencsére kellemes közelségben, mintegy 10 méterre volt a panziótól.

(A kép kicsit sötét, de hát egy pincében sötét van...)

Arra sajnos nem emlékszünk, milyen borokat ittunk, de sok volt, és finom. Borozgatás közben, mintegy mellékesen derült ki, hogy ő Pongi úr, a falu volt tanácselnöke, később polgármestere, a jelenlegi polgármester apja. Igazi életművésznek tűnt, jó kedélyű, amolyan „megéri a pénzét” típus, aki földesúri eleganciával beszél az ottani emberekkel. Utólag szóba került még néhányszor, és arra jutottunk, hagy a falu valószínűleg nagyon sokat köszönhet neki. Saját borát palackozza is, lehet venni a panzióban, de csak megrendelésre, hát rendeltünk egy palackkal. Mikor itt tartózkodásunk végén fizettünk, kértük a bort, mint kiderült, a hölgy – valószínűleg a felesége – nem tud róla. Szomorúan indultunk a falu felé, mikor éktelen dudálással egy terepjáró kanyarodott a panzió elé: Pongi úrnak eszébe jutott a bor, és visszahozatta magát a szőlőből, ahol – gondoljuk – mustrán volt, megszemlélni a leendő termést.

A Gabó fagyizó – április lévén – zárva volt, pedig állítólag oda is megéri betérni: ribiszke-, málna- és szederfagyi kapható, mivel Kemence ezen gyümölcsök nagy termelője.

A bort egyébként szilveszterkor ittuk meg, kívánva Pongi úrnak még sok-sok kellemes, borászkodással töltött esztendőt.

Az biztos, hogy ide még vissza fogunk térni!