Előző: Nagybörzsöny-utoljára

A Bakonybél melletti Somhegyi Vadászházba üdülési csekk révén jutottunk. A keresés elsődleges szempontja az volt, ami mindig: minél kisebb helyen legyen, lehetőleg erdő és dombok közelében. Amikor megrendeltük a szállást, még nem sejtettük, hogy életünk legnagyszerűbb vendéglátásában lesz részünk.

Természetesen busszal mentünk, a telefonban nagyon kedvesen elmagyarázták, hol kell leszállni, mi kicsit félve hagytuk el a busz biztonságos menedékét a 4-5 házból álló település láttán. Elindultunk a mondott irányba, találgatván, hogy melyik is lehet a „Vadászház”. Az egyik ház előtt molett fiatalasszony álldogált, gondoltuk, megkérdezzük tőle. Nos, ő volt Jolika, aki direkt a mi fogadásunkra jött ki, és az elkövetkező egy hétben ő volt a „gazdasszonyunk”. Minden igaz, amit a honlap állít: Jolika minden reggel bőséges reggelivel várt bennünket – felvágott, sajt, lekvár, méz, választás szerint tej, tea, egyszóval minden, mi szem-szájnak ingere. Reggeli közben megbeszéltük, hogy mi lesz az ebéd, ami többnyire abból állt, hogy megkérdezte, szeretjük-e ezt vagy azt, mi mondtuk, hogy igen, és ő nagyon kedvesen, saját kézzel megfőzte. Igazi, bőséges házikoszt volt, anyukám se csinál jobbat.

A „Vadászház”, nevéhez méltóan – és számunkra kicsit idegenül – vadásztrófeákkal volt ékesítve, egy nagy ebédlő-klubhelyiségből, konyhából és 3 fürdöszobás szobából áll. Akkor éppen mi voltunk az egyedüli vendégek, amit cseppet se bántunk.

 Következő: Somhegy - Bakonybél

Előző: Diósjenő II.

A diósjenői horgásztó 28 hektáros, kizárólag pecázni lehet, a fürödni akaróknak máshol kell keresgélniük. Nagyon sajnáltuk, hogy a tavat félig már teljesen körbeépítették nyaralókkal, valóságos üdülőfalu van kaialakulóban, ez a mi szemünkben sokat rontott a táj romantikáján.

A tóhoz vezető úton egy meglepő emlékműre bukkantunk:

„Itt csatázott 173-ban Marcus Aurelius a filozófus római császár a kvádok és a markomannok ellen.

 A tó maga nagyon szép:

Hazafelé utazván egy napot Vácott töltöttünk. Ide még visszajövünk, hiszen első benyomásaink nagyon kedvezőek voltak. Ízelítőül egy kép az Ártéri Tanösvényről:

Vác főterén ért bennünket a telefonhívás, mely szerint Budapesten „forradalom” van. De a városba érve ebből szerencsére nem sokat tapasztaltunk, viszonylag gyorsan és egyszerűen eljutottunk a Fehérvári úti bázisra.

Előző: Diósjenő I.

A házban 3 apartmann jellegű lakrész van, a mienk az utolsó volt: egy kis konyha, fürdő és egy szoba. Kicsit árnyalta a dolgot, hogy mellettünk egy garázsból (színből?) átalakított ping-pong teremben őrült meccsek zajlottak, és a labda pattogása eléggé áthallatszott. Ezt azzal próbáltuk ellensúlyozni, hogy nem kapcsoltuk ki a tévét  - így láttunk egy remek Hobo-interjút.

Itt, Diósjenőn már kialakult az azóta is folytatott gyakorlatunk, miszerint érkezés után (ami általában délelőtt, a szállásadók rugalmasságától függően, és többnyire nagyon rugalmasak) berendezkedünk, kicsit sétálunk a tetthelyen, keresünk egy etetőhelyet, és kaja után vissza a szállásra. Az ebéd utáni szieszta – mindig, ha megtehetjük – számunkra szent.

Szóval, lecuccoltunk, és elindultunk kajáldát keresni. Hamarosan meg is találtuk a Mona Liza (sic!) Pizzériát, ahol az elkövetkező 2 napban remek és megfizethető ebédeket ettünk. (Nevükkel ellentétben nem csak pizzájuk van…) De miért nem találok fényképet róla?

Szieszta után nyakunkba vettük a falut. Erről beszéljenek a képek:

 
Nem kell megijedni, ezekben nem lakik senki, ezek régi présházak.

Akármerre jártunk is, a patakokban mindig ilyen kevés víz volt.

 Ez pedig a tó felé menet, mert szép:

 Következő: Diósjenő III.

Előrebocsátva: Diósjenő pont nem zsákfalu…

A dolog 2006-ban kezdődött. Szeptember végén még nyíltak a völgyben a kerti virágok, de már lehetett tudni, hogy az október 23-i ünnep nem lesz felhőtlen. Igaz, szívünkhöz a március 15. áll közelebb, ez azonban nem akadályozott bennünket abban, hogy október 23-án is részt vegyünk valamely eseményen. Nos, ebbéli szándékunkat akadályoztatva látván úgy határoztunk, hogy – ha már az utcára nem mehetünk -, hagyjuk itt a várost. Szempontjaink szerint az áhított hely ne legyen messze, viszont legyen kicsi és a szállás olcsó. Hosszas térképtanulmányozás után ráböktünk Diósjenőre. (Pont a térkép közepén)

 
A közlekedés kiváló, vonattal Vácig, onnan kis „bizmuttal” Diósjenőre. (Autóval nem rendelkezvén, mi kizárólag tömeg – és nem közösségi! – közlekedésben gondolkodunk.

 Diósjenő történetét, látnivalóit nem részletezem, minden megtalálható itt.

A Horváth kulcsosház gazdája nagyon kedves volt, kijött elénk autóval, és elfuvarozott a szállásra. Suttyó városiként valami döbbenetesen szépnek találjuk a majd’ 100 éves parasztházat, amelyet féltő gonddal hozattak rendbe.

   Következő: Diósjenő II.