A házban 3 apartmann jellegű lakrész van, a mienk az utolsó volt: egy kis konyha, fürdő és egy szoba. Kicsit árnyalta a dolgot, hogy mellettünk egy garázsból (színből?) átalakított ping-pong teremben őrült meccsek zajlottak, és a labda pattogása eléggé áthallatszott. Ezt azzal próbáltuk ellensúlyozni, hogy nem kapcsoltuk ki a tévét - így láttunk egy remek Hobo-interjút.
Itt, Diósjenőn már kialakult az azóta is folytatott gyakorlatunk, miszerint érkezés után (ami általában délelőtt, a szállásadók rugalmasságától függően, és többnyire nagyon rugalmasak) berendezkedünk, kicsit sétálunk a tetthelyen, keresünk egy etetőhelyet, és kaja után vissza a szállásra. Az ebéd utáni szieszta – mindig, ha megtehetjük – számunkra szent.
Szóval, lecuccoltunk, és elindultunk kajáldát keresni. Hamarosan meg is találtuk a Mona Liza (sic!) Pizzériát, ahol az elkövetkező 2 napban remek és megfizethető ebédeket ettünk. (Nevükkel ellentétben nem csak pizzájuk van…) De miért nem találok fényképet róla?
Szieszta után nyakunkba vettük a falut. Erről beszéljenek a képek:
Nem kell megijedni, ezekben nem lakik senki, ezek régi présházak.
|
Hasonló templom minden faluban van. Viszont ilyen turult nem sokat láttunk. Nagyon tetszett a visszafogottsága. |
Ennek az 56-os emlékműnek a naivsága kapott meg. Nem tudjuk eldönteni, hogy műalkotásilag mennyire jelentős, de igazából még azt se, hogy tetszik-e. Ott és akkor megérintett bennünket. |
Akármerre jártunk is, a patakokban mindig ilyen kevés víz volt.
Ez pedig a tó felé menet, mert szép:
Utolsó kommentek