Szerelmem, PM emlékére

Valamelyik soltvadkerti nyaralásunkkor átugrottunk Kiskőrösre, mondván, hogy ha már erre járunk, nem hagyhatjuk ki Petőfit. Olvastuk Illyés Gyula könyvét,és tisztában vagyunk vele, hogy Petőfi születése majdnem olyan titokzatos, mint a halála, tudjuk, hogy nem is biztos, hogy Kiskőrösön született, de ha már ez a kis alföldi városka ilyen sikeresen lobbizott a megtiszteltetésért, és még egy parasztházat meg múzeumot is berendezett a költő tiszteletére, akkor azt mindenképpen illik megnézni. Nem csalódtunk, a Petőfi téren található Petőfi Emlékmúzeum és Szülőház méltó emléket állít a költőnek.

Utána még csatangoltunk a városban, ami tulajdonképpen egy nagyobb falu, de igazán említésre méltó házat, bármit nem találtunk. A fürdőbe nem mentünk ki – elvégre ott volt nekünk a Büdöstó -, de állítólag nagyon szép, ápolt gyógyfürdő és uszoda.

Szerelmem, PM emlékére

Szerelmem, PM emlékére

A Büdöstó – mint nevéből is kiderül – egy tó, amely makacsul ellenállt mindenféle hivatalos átnevezgetésnek. (Belátom, hogy ez így egy kicsit képzavaros, mert hogyan is tudna egy tó bárminek ellenállni.) Próbálkoztak a Petőfi-tó névvel, azt hiszem, a hivatalos neve manapság Vadkerti-tó, de ez senkit nem érdekel, a büdös tó (régen nyilván az lehetett, manapság már csak akkor büdös, ha valaki teljesen belefúrja az orrát az iszapba, mert az tényleg büdös) már csak megmaradt a nép ajakán Büdöstónak. Állítólag régen gyógyhatást tulajdonítottak ennek a büdös iszapnak, na de régen a szárított denevérszárny-lóürülék-tehénvizelet jellegű dolgok is medicinaként szerepeltek, hát ki tudja, mindenesetre a Büdöstó iszapja tudtunkkal nem igazán gyógyít semmit.

A Büdöstó jellegzetes alföldi szikes-tó, a Duna-Tisza közén elég sok van belőlük. Mivel vizüket elvileg a talajvízből kapják, a talajvíz utóbbi évtizedekben bekövetkezett csökkenése miatt sok mára már kiszáradt. Idős vadkertiek elbészélése szerint ez a Büdöstóval is megtörtént régebben, különösen aszályos években, ám mára már valami szivattyú segítségével a tó vizét nagyjából állandó szinten tudják tartani.  A vadkerti önkormányzat igazán mindent megtesz, hogy a tó kellemes vonzerőt jelentsen az ide utazók számára.

Többször is volt szerencsénk pár napot eltölteni a tó partján, valóban  remek hely. Kezdetben csak amolyan nomád pokrócos strand volt, aztán az évtizedek során addig építették-szépítették, míg a tó körül egy kisebb településnyi üdülőfalu épült ki, maga a strand pedig teljesen kulturált, európai színvonalú nyaralást tesz lehetővé, kempinggel, bérelhető apartmanokkal, zimmerferikkel, etető- és itatóhelyekkel.

A tó nagyon kényelmesen körbesétálható, régebben meglehetősen vadregényes, a természet uralta "túrát" jelentett egy-egy ilyen séta, ám pár évvel ezelőtt egy takaros tanösvényt építettek ki, sütögetőhelyekkel, kilátótoronnyal és tájékoztató táblákkal. 

A tó a maga izgalmasan változó változatlanságával kiapadhatatlan forrásnak bizonyult PároM fényképezőkedve számára. Fényképezte a napfelkeltét és a naplementét, a déli hőségben izzó levegőt, az égen füstként keringő madárrajokat (seregélyek lehettek), megörökített a parti homokvártól kezdve a nyárfákon és nádason keresztül a hullámokig mindent.

Nézegesd a képeket, Kedves Olvasó, leld örömödet bennük, és ha arra jársz, egyél egy fagyit a Szervinél, igyál egy pohár bort a Frittmann vagy a Lantos borházban és csobbanj egyet a tóban! 

 A tó:

 A tanösvény:

Szerelmem, PM emlékére

Soltvadkert: kisváros a Duna-Tisza közén, beszorulva Kiskőrös (Petőfi) és Kiskunhalas (halasi csipke) közé, nem igazán tud semmi jellegzetest felmutatni. Nincsenek elragadó utcái, csak széles, semmibe vesző aszfaltcsíkok, bár az összkép rendezett, nincsenek néprajzilag értékelhető házai, a legtöbbjük a 70-es években épült, azóta esetleg kipofozott kockaház, templomai egyentemplomok, majd’ minden faluban ilyen van, a városi rangot '93-ban kapta meg, bár tulajdonképpen továbbra is csak egy nagyobbacska falu. 

Szóval igazából senki nem lenne kíváncsi rá, ha…

Ha nem lenne a Büdöstó és a Szervi.

 Kezdjük az utóbbival. A Szervi, az egy cukrászda. A Szervánszky család alapított valamikor a 70-es években - nagy szó volt ez akkor! - egy szerény kis fagyizót, megteremtve ezzel az egészséges konkurenciát az addigi egyetlen, hébe-hóba működő, kizárólag a csoki-vanília-eper-puncs-citrom (esetleg karamell - ám mindez nem egyidejűleg, hanem random váltakozva) vonalon mozgó ÁFÉSZ cukrászdának. A hely annyira felkapott lett - joggal, mert igazán finom fagyit gyártottak, és már akkor is volt legalább 10 féle -, hogy muszáj volt terjeszkedniük. Először csak az épületet vették meg, amelyben a fagyizó működött, majd a szomszédos épület is cukrászda lett, és ma már egy hatalmas épületkomplexum az egész, ahol a fagyi és a sütemény mellé felolvasó-esteket, író-olvasó találkozókat is kaphat az ide látogató. A cukrászda nem csak küllemében - most éppen olyan igazi, békebeli hangulatot próbál sugallni - haladt a korral, kezdeti szerény Szervánszky fagyizó nevéből először Korona cukrászda lett, majd még jobban behódolva a kor elvárásainak ma már a Szent Korona cukrászda az ő neve.

A belső térben - az Irodalmi Kávéházban - a magyar irodalom jeles alakjainak kissé naiv felfogású plakettjei láthatók. (Éppen ezért nem nagyon értettük, mit keres Csokonai, Kölcsey, Vajda János, Ady, Kosztolányi és a többiek társaságában Wass Albert, de hát nem kell nekünk mindent érteni.) Mindenesetre elismeréssel hajtunk fejet a tulajdonos előtt, 

Ez a naiv felfogású szobrászkodás egyébként a városka számos pontján fellelhető, és leginkább a település neves személyiségeinek - mint Krämer Fülöp, Nagy-Pál István, Szakács László - kíván emléket állítani. 

Mindazonáltal az egész településen látszik, hogy igyekvő, szorgos, a városukat szerető emberek lakják, az utcák tiszták, rendezettek, vannak egészen új településrészek megdöbbentően szép, modern házakkal, az emberek kedvesek, segítőkészek. És persze van szüreti fesztivál ősszel, meg Vadkerti Gasztro Nap és Koccintás tavasszal, a Büdöstónál nyáron hétvégenként színes programok - ezért ritkán mentünk hétvégén. Szerettünk ide járni.

Szerelmem, PM emlékére

Kemencei kirándulásunkból visszaúton pár órát eltöltöttünk Szobon.

Ennyi idő alatt persze sok mindent nem lehet megnézni, de valahogy mégis az a kép alakult ki bennünk, hogy lehangoló település, túl sok látnivaló nélkül, és még egy normális éttermet se találtunk.