Szerelmem, PM emlékére

Kormányos Sándor:  Vers vagy bennem...  .Egy vers van bennem, dallamokból fonódott ezer szóvirág de hangjait csak én hallhatom, rajtam kívül senki más. Egy vers, amit még nem írtam meg, csak mondogatom szótlanul, egy vers, amellyé lettél bennem örökre - leírhatatlanul...

Szerelmem, PM emlékére

Pilisvörösvárat amúgy nem túl szép, kissé jellegtelen falunak tartottuk - elnézést az ottani lakosoktól, lehet, hogy ebbe belejátszott a szomorkás, hol esős, hol csak szitálós októberi időjárás is -, kevés látnivalóval.

A pilisvörösváriak nem cicóztak, a Hősök terén kialakítottak egy háborús emlékmű-kompozíciót, ahol szimultán megtekinthető minden elvesztett háborúnk, forradalmunk emlékműve. (Itt vetődött fel bennünk a kérdés, hogy vajon a Rákóczi-szabadságharcnak miért nem állítanak emlékművet. A választ persze nem tudjuk. Rákóczi a Tenkes kapitánya óta valahogy kiment a "divatból".)

Egy bájos utcarészlet. Vajon mi keltette fel a figyelmünket annyira, hogy PároM le is fotózta?

A török hódoltság után Vörösvár első német telepesei az 1690-es években érkeztek erre a tájra; a település római katolikus egyházközségének alapítási éve hivatalosan 1692. A Nagyboldogasszony-templom a mai formáját 1932-34 között nyerte el.

Pilisvörösvár őslakossága Bajor Gizella szobrával kívánt saját német gyökereire emlékezni. Tóth Dávid alkotása 2000

 Vasút minden mennyiségben. PároM imádott mindent, ami vasból volt. Talán, mert vasesztergályosnak kezdett tanulni. De akkor miért hagyta ott egy év után a sulit?

Ezt csak úgy láttuk és megtetszett.

A Csobánkai utca elején a múlt században egy régi láncos kút állott, amit mindenki török kútként emlegetett. Valahol a környéken emelkedhetett annak idején az az 1543-ban épített török vár, amelyet Evlia Cselebi török utazó “kizil hiszár palankaszi”-ként, azaz vörös palánkvárként említ. 

A Pilis völgyében 1850 és 1970 között folytattak széntermelést. A pilisvörösvári és a pilisszentiváni bányászok legnagyobb sztrájkja 1928. november 23-án kezdődött, ekkor a munkások magasabb bért, lakbér- és túlórapótlékot, a szénjárandóság emelését, továbbá emberséges bánásmódot követeltek. 

Szent Borbála a bányászok védőszentje. A pilisvörösvári Lipót-akna bányászai számára épült 1930-ban a kápolna, ma már plébániatemplom.

Ezt a valamilyen víz partján lévő nádast a szállásunk felé bócorgva láttuk, nem túl messze a panziótól.

Szállásunk a Gondola Panzióban volt. 

Szerelmem, PM emlékére

Pilisvörösváron mindössze egyetlen említésre méltó helyet találtunk, a régi zsidó temetőt. Véletlenül bukkantunk rá egyik kószálásunk közben, és a hely szelleme annyira megfogott bennünket, hogy órákat töltöttünk el az omladozó kőfalak által körbezárt dülöngélő sírkövek között. Megrendítő volt arra gondolni, hogy valószínűleg ez a legrégebbi temető, amit valaha láttunk, hogy majd’ 200 éve elhunyt emberek emlékeit böngésszük. Talán itt beszélgettünk a legtöbbet életről, halálról, háborúról és békéről. Egyértelmű volt számunkra, hogy Pilisvörösváron valaha nagy létszámú zsidó közösség élt, és abból, hogy nem láttunk olyan sírkövet, amely arra utalt volna, hogy a közelmúltban ide temettek volna, arra a következtetésre jutottunk, hogy a „werischwari” zsidó lakosság is áldozatául esett a gyalázatos etnikai tisztogatásnak. A pilisvörösvári zsidó temetőt a nyüzsgő, épülő-szépülő, modernizálódó falu veszi körül. Úgy gondoltuk, hogy a falu felelőssége megőrizni ezt a helyet mintegy mementóul, hogy soha többet ne lehessen üldözni embereket a vallásuk vagy származásuk miatt.

Még akkor se, ha egy éppen regnáló miniszterelnök „etnikai homogenitás”-ról beszél.

Szerelmem, PM emlékére

Párom ma lenne 63 éves...

Mióta elment, azon gondolkodom, mit szerettem benne, mi tartotta össze a kapcsolatunkat jóban-rosszban, miért tudtunk minden válságból win-win szituációval kijönni. 

Hogy mit szerettem benne? Majdnem mindent. Hórihorgas, vékony, mégis izmos termetét, a gyönyörű kezeit, az ősz sörényét. Szerettem megmártózni csokibarna, hűséges, okoskutya-tekintetében. Imádtam a hangját, amelyre Hobo egyszer azt mondta, hogy csak egy embert ismer, akinek mélyebb hangja van, mint neki, a PároMat. És valóban, nem is pince-, hanem már-már barlangmély hangja volt, mégis lágy, mint egy búvópatak, átölelt, behálózott, megbűvölt a hangjával már az első alkalommal. 

De ezek csak külsőségek. Nyilván fontosak, szerintem nincs igaza annak, aki azt mondja, hogy a külső nem fontos. Igenis fontos - számomra legalábbis -, abból a szempontból, hogy 30sok éves koromra azért csak kialakult az ízlésvilágom, vannak megjelenésbeli tulajdonságok, amelyekkel anno nem tudtam volna mit kezdeni. Nem arról van szó, hogy csak ilyen-olyan hajú, kék szemű, akármilyen emberbe szeretek bele, hanem inkább az összhatásról. PároM kicsit magasabb, kicsit soványabb volt az általam elképzelt ideálisnál, de az összhatás mégis megfogott. Elegáns megjelenésű volt - ezért kicsit irigykedtem is -, még a kerti munka közben, kerítésfestés, tapétázás, túrázás közben is. Én seperc alatt koszos, büdös, izzadt lettem, ő pedig mintha most jött volna ki a kádból, mindig makulátlan, jószagú volt - soha nem izzadt, nem is engedtem, hogy parfümöt, dezodort, arcszeszt használjon: imádtam az illatát is.

Az első találkozást persze megelőzte vagy 200 levélváltás és telefonbeszélgetés - netes társkeresőn ismerkedtünk meg, sokszor mondtuk is, hogy enélkül esélyünk se lett volna találkozni, annyira eltérő útjaink voltak -, úgyhogy biztos voltam benne, hogy lesz témánk, nem kell majd kínos csöndben feszengenünk és lopva az órát néznünk, hogy mikor jön el az első alkalmas pillanat, amikor sértődés nélkül búcsút vehetünk egymástól. Nem gondolom magamról, hogy felszínes lennék, de ez a megjelenés igenis fontos volt ahhoz, hogy legyen második, harmadik, sokadik randi. És miközben elhomályosult tekintettel néztem az arcát, bűvölten ittam a szavait - majdnem mindegy is volt, mit mond, csak halljam a hangját -, szép lassan kitárult előttem a lelke is. Engem - egy házasság kudarcával a hátam mögött - lenyűgözött az a nyíltság, derű, gyermeki kitárulkozás, az a bátorság, amellyel úgymond "kiadta" magát. Annyira más volt, mint én, aki inkább bezárkózó, bizalmatlan, félős vagyok (voltam). Tőle tanultam meg, hogy a nyitottság, a bizalom, a másik felé fordulás mennyire fontos egy kapcsolatban. Igen, az ő lelke tartotta össze a kapcsolatunkat, ha összevesztünk, én inkább elszaladtam, duzzogtam, látni se akartam őt. Mindig ő volt, aki jelentkezett, telefonált, jött, hogy beszéljük meg, mondjuk el, ami fáj, ne söpörjük a szőnyeg alá gondokat, hogy utána megerősödve jöjjünk ki a krízisből. Igaza volt, csak így lehet egy kapcsolatot működtetni.

Rengeteg közös volt bennünk: az érdeklődési körünk, a világnézetünk, ahogy bizonyos dolgokról vélekedtünk, hasonló volt a műveltségünk, bár ő matematika-fizika- 20. századi történelem vonalon volt erősebb, én pedig irodalom, idegen nyelvek, biológia tárgyban. Nagyon szerettünk együtt honfoglalózni, volt közös profilunk, együtt szinte verhetetlenek voltunk - bár beláttuk, hogy ez így nem annyira korrekt, ketten egy ellen, de annyira jó volt együtt játszani. És minden másban is nagyon együtt tudtunk működni. Megterveztük - a tervezés volt az egyik erőssége, egyúttal gyengesége is, mert ha változtak a körülmények, akkor ő nehezebben tért el a tervtől, kevésbé volt rugalmas, mint én. De ahogy én tanultam tőle a nyitottságot,ő úgy tanulta tőlem a rugalmasságot. 

És nagyon tudott figyelni. Nem felületesen, hümmögve, hanem teljes odaadással hallgatott, néha próbált tanácsot adni, de tudta, nem azért mondom el a problémámat, hogy tanácsot adjon, hanem hogy magamnak is meg tudjam fogalmazni, mi a bajom. 

Mindig meghallgatott. 

Nagyon hiányzik.

Szerelmem, PM emlékére

Na, igen. Zebegény, Kismaros és a Dunakanyar többi csodálatos települése is azok közé a helyek közé tartozik, ahova nem jutottunk vissza. Szob felé jövet-menet a vonat átzúg ezeken a falvakon, így aztán valamelyik utunkon úgy döntöttünk, leszállunk és ténfergünk kicsit. Belekóstolva a hangulatba, legott eldöntöttük, hogy ide (is) visszajövünk, célzottan csak egy adott településre egy hosszú hétvégére (amit azért lehetőség szerint nem hétvégére időzítettünk, pont hogy elkerüljük a vasárnapi kiránduló tömegeket.)

Ki nem hallott Zebegényről, a múlt század elejének pezsgő művészi "központjáról", Szőnyi Istvánról, Zebegény életének ihletett megörökítőjéről?  

 Kismaros

igazi nevezetessége a kisvasút, hivatalos nevén Királyréti Erdei Vasút. Na, ezt pont kihagytuk, gondolván, hogy majd egy hosszabb kirándulás keretén belül egy teljes napot szánunk a programra.