Szerelmem, PM emlékére

 Nincsenek álmaim. Álmaim sincsenek. 

Anyukám azt mondja, hogy ő sokat álmodik apuval. Általában úgy álmodik vele, hogy ő van valahol, és apukám megjelenik, keresi őt. Ám amikor ő szól hozzá, hogy "itt vagyok", apukám eltűnik. Én nem tudok álmodni sem. Helyesebben tudom, hogy mindenki álmodik, de én nem emlékszem rájuk. Nem álmodom a nagymamámmal, aki 40 éve halt meg tragikus hirtelenséggel. Nagyon szerettem őt, minden nap kimentem "hozzá" a temetőbe, imádkoztam, hogy haljak meg én, de ő legyen újra élő. Küzdöttem a lelkiismeretfurdalással, hogy nem segítettem neki eleget a kertben, hogy soha nem mondtam neki, mennyire szeretem. De álmodni soha nem álmodtam vele. Apukámmal összesen kétszer. És néha, néha valami megfoghatatlan bánattal ébredek reggel. Azt hiszem, ilyenkor PároMmal álmodtam, de nem emlékszem. Áldás ez vagy átok, ki tudja? 

Ma 13 éve találkoztunk először. 4 órára volt megbeszélve a randi, én odaértem már jóval előbb, így vagy negyed órát ücsörögtem lent a metrónál, akkor is pont ilyen hideg volt, mint most, csak több sáros hókupac csúfította az utcákat.

Próbálom magam elé képzelni, de fakul, halványul az emléke. A legváratlanabb pillanatokban mégis beugrik egy jellegzetes mozdulat, ahogy az egyik lábát előretartva, kezében egy doboz sörrel beszélget, ahogy fogja a poharat a gyönyörű kezében, ahogy lehajol, hogy megcsókoljon, ahogy a tükörben grimaszol, mint egy kisgyerek, ahogy a konyhaajtóban állva, kezében fakanállal magyaráz valamit - nem tudott egyszerre beszélni és tevékenykedni -, ahogy a magas emberekre gyakran jellemző görnyedt tartással jön felém, mosolyogva, boldogan. 

Még most sem tudom elhinni, hogy nem jön felém soha többé. Sokszor érzek valami kényszert, hogy emeljem föl a telefont, hívjam fel, mondjam neki, hogy "most már elég volt a duzzogásból, most már elég volt a "szabadságból", béküljünk ki, legyen minden úgy, ahogy volt, ahogy terveztük. Kirándulni akarok, hisz annyi helyre akarunk még menni, igaz?" 

És milyen döbbenetesen furcsa: másfél hónappal megismerkedésünk után volt az 50. születésnapja. Most nézegetem az "emlékes fiókot", és kezembe akadt a képeslap, amit a nagy napra saját kezűleg készítettem neki. Vajon AKKOR miért ezt az idézetet választottam: "Az életet nem azok a napok jelentik amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk" (Pavlenko)?

"

Szerelmem, PM emlékére

Előző évben már jártunk Tatán, igaz, télen, ráadásul egy igen zimankós hétvégén, ezért már akkor elhatároztuk, egyszer még rászánunk egy napot, hogy tényleg megnézzünk mindent, amit csak lehet. Gyönyörű idő volt, Tata csak egy ugrás Vértesszőlőstől, így aztán minden adott volt egy remek tatai kiránduláshoz.

Az első utunk természetesen a Várhoz vezetett.  

Szerelmem, PM emlékére

Nem tudom, milyen ötlettől vezérelve mentünk 2008. májusában Vértesszőlősre, de annyira megtetszett a környék, hogy augusztusban visszamentünk, igaz, akkor Vértestolnára.

Vértesszőlősnek mindössze 3000 lakosa van, ám a leghíresebb közülük, Samu, már nagyjából 350 000 éve halott.

Szerelmem, PM emlékére

Tulajdonképpen ritkán szerettem a karácsonyt. Amíg a gyerekek kicsik voltak, talán. Az ő őszinte örömük elfeledtette velem az ünnepet megelőző tolongást, dilit, és azt, hogy a férjemmel mindig összevesztünk karácsony napján. Általában banális semmiségeken, de akkor is, az ünnepi hangulat el volt rontva. Aztán elváltam, és megfogadtam, hogy amíg élnek, a szüleimmel töltjük a karácsonyt. Amikor megismerkedtem PároMmal, a karácsony mindig kapott egy skizofrén fílinget: a nagyapámmal, szüleimmel, öcsémékkel és a saját gyerekeimmel ünnepeltem, de fájt, hogy ő nem lehet velünk, neki is vannak gyerekei, velük karácsonyozott. És a karácsonyfa körüli ünneplők is egyre fogyatkoznak: először a nagyapám ment el - nagymamám már régen, 40 éve -, aztán két éve apukám. Most anyukám kórházban van. A PároM sincs már, akivel soha nem karácsonyoztam együtt. És hát őszintén szólva mindig is irritált a karácsony körüli felhajtás, a boltokban már október óta szól a jinglebells, novemberben már karácsonyfák állnak, mindent elönt a szirup és a giccs, kötelező a boldog karácsonyt kívánni a boltosnak, aki évközben szemrebbenés nélkül átver, ha tud, a szomszédnak, aki a kutya miatt balhézik, meg mindenkinek, akivel az ember két szót vált. Kötelező a szeretet, mintha év közben nem lehetne szeretni egymást.

Most úgy csinálok, mintha ez is csak egy olyan szombat lenne, mint a többi.

Hát akkor, mindenkinek boldogot! Nagyon-nagyon meglepődtem, mert Washington Irving nevével Spanyolországban találkoztunk, teljesen más kontextusban.

Szerelmem, PM emlékére

Sajnos, ezek elég gyenge minőségű képek: még a régi, fapados géppel készültek.

Vác is azok közé a helyek közé tartozik, ahova nem jutottunk vissza, pedig feltett szándékunk volt. Első találkozásunk a várossal eléggé emlékezetes marad: október 23-án Diósjenőről visszaúton töltöttünk itt el pár órát, és miközben gondtalanul ténferegtünk a városban, édesanyám hívott, hogy merre járunk, hazaértünk-e már, mert Budapesten balhé van, vigyázzunk magunkra. Estefelé értünkBudapestre, de őszintén szólva mi a zavargásokból semmit nem érzékeltünk, a metrón ülve csak az tűnt fel, hogy nem álltunk meg a Deák téren (vagy az Astoriánál?), és a szerelvényben igen magas volt az egy főre jutó zászlók, kitűzők, miegymások száma, de amúgy békében értünk haza.

Vácott pedig álltunk meg, mert pont akkortájt olvastunk az ártéri tanösvényről, és úgy gondoltuk, ha már ott járunk, akkor megnézzük. Az idő nagyon kellemes volt, pont ideális egy ilyen rövid kirándulásra.

 A Váci Ártéri Tanösvény területe Duna-Ipoly Nemzeti Park része. A látogatók kényelmesen besétálhatnak a Duna folyót egykor végigkísérő, nehezen megközelíthető ártéri élőhelyekre. Az erdő legszebb részeit gyakran borítja víz, ezért egy 510 méter hosszú, lábakon álló deszkaösvényt építettek ki, három megállóhellyel. A növények és állatok azonosítását tájékoztató táblák segítik. A terület ökológiai szempontból rendkívül értékes maradvány élőhely, folyóvölgyi galériaerdő, puhafaliget vizes élőhelyekkel. A múltban az ország területének 30%-át ártéri erdők borították. Növény- és állatvilága rendkívül gazdag, vízföldtani adottságai is egyediek. Minden évszakban érdekes, más-más arcát mutatja. Az ártéri erdőben a sokévi vízszintingadozás 6 méter. A tanösvény magas vízállás esetén (a budapesti mércén 620 cm felett) víz alá kerül. 

A városban nem sok kép készült, hiszen úgy volt, hogy visszajövünk még ide hosszabb időre.

 Vácott még egyszer jártunk, Nézsáról visszaúton, de akkor már csak annyit időztünk a városban, ameddig eljutottunk a buszpályaudvarról az állomásra. Viszont útközben mégiscsak találtunk fotóznivaló érdekességeket.