Szerelmem, PM emlékére                                                                                      ELŐZŐ: Visegrád 2            

Némi túlzással, de majdnem túlszaladtunk a Királyi Palotán anélkül, hogy észrevettük volna. Teljesen hétköznapi utcai környezetben áll, házak között, szemben egy játszótér, külsőleg igazán semmi palota kinézete nincs.

Mostani állapotából – bármennyire profin is restaurálták –,  nehéz elképzelni, milyen lehetett anno, amikor a környék még nem volt beépítve, és egyedül uralta a látványt. Erre vonatkozóan szerencsére a neten elég sok virtuális anyagot találtunk, ebből loptam egyet gátlástalanul:

A bejáraton belépve természetesen az első, amivel a látogató találkozik, az a büfé, ilyen-olyan szuvenír árusok, és egy hatalmas tér, ahol ottjártunkkor éppen egy gyerekcsapatnak tartottak valami íjász bemutatót (szemben jól látszódik az ominózus játszótér):

Magát a Palotát viszont tényleg klasszul rendbehozták, az egyes szobákban audiovizuális magyarázatokkal kísért tárlatok, autentikus berendezési tárgyak teszik igazán elképzelhetővé a Mátyás-kori udvari életet.

Ebből a cikkből az is megtudható, miért voltak olyan látványosan rövidek a középkori ágyak. Nem, nem csak azért, mert az emberek is "rövidebbek" voltak... (Egyébként elég utálatos dolog a blog.hu képszerkesztője, ha pl. kisebbíteni akarom a jobboldali képet, akkor széltében összenyomja, hosszában meg megnyújtja, főleg, ha szöveget is írok alá, és ezt a régebbi posztokban magától is megtette, órákig tartott, amíg valamelyest korrigálni tudtam.)

A helyiségek között van egy remekül berendezett királyi konyha  és fürdő is, amit fogalmam sincs, miért, de nem fényképeztünk le, így megint csak gugli barátunk segítségéért kellett folyamodnom:

A híres Herkules-kúttal először a belső udvaron találkoztunk. Másodszor az egyik kiállító-teremben.

Eddig még soha nem gondoltunk bele abba, hogy milyen komoly szellemi és fizikai munka van egy-egy jól helyreállított tárgy mögött. A fenti képeken látható csodálatos szökőkutat a restaurátorok varázsolták elő ebből:

Valószínű, hogy az Oroszlános-kút is hasonló utat járt be, amíg a mai pompájában tudjuk megcsodálni:

Két szobor keltette még fel a figyelmünket, az egyik azért, mert nem nagyon nyerte el a tetszésünket. Konkrétan nem tudtuk megfogalmazni a kifogásainkat, talán mert túl "iskolás", "szájbarágós", nem mozgatta meg a fantáziánkat, fogalmunk sincs, ahogy arról sem, hogy másik meg miért tetszett. 

A temetőt ezúttal kihagytuk.

Szerelmem, PM emlékére                                                                              ELŐZŐ: Visegrád 1

Másnap egy kiadós reggeli wellnesszezés után hajókirándultunk. Meglehetős izgalommal kezdődött a dolog, mert a kikötőben egy szépen kalligrafált tájékoztatón azt szerepelt, hogy 10 fő alatt nem indul a hajó, ami a menetrend szerint 10-kor volt esedékes, ám 10 előtt öt perccel rajtunk kívül még nem volt érdeklődő. Aztán 10-kor befutott egy 3-fős család és egy 4-fős csoport, de ugye ez még mindig csak 9 fő. Nagy-nagy szerencsénkre – és meglepetésünkre – a pénztáros rugalmasan kezelte a dolgot, közösen vettünk még egy gyerekjegyet, és már szállhattunk is fel a „Corvin”-ra.

A Duna-kanyar hajóról is lélegezetelállítóan gönyörű.

Párom érdeklődése minden szerkezet iránt, ami vasból van, itt is megnyilvánult: míg mindenki vadul csodálta a tájat, ő azért a hajót is körbejárta, és lefényképezte azt, amit szerintem kevés turista: a motort. Bár, ha végiglapozod a Corvin linkjét, Kedves Olvasó, akkor kiderül, hogy Kovács Zoltán is megtette. :-)

A hajókirándulás után még gyorsan felugrottunk a Salamon-toronyba, ami tulajdonképpen csalódás volt, mert a múzeum részébe  valamiért nem lehetett bemenni – pedig nyitvatartási idő volt -, kívülről meg ANNYIRA nem látványos.

Igaz, a panoráma elég meggyőző:

Mivel a Fellegvárat kihagytuk, már csak a Királyi Palota megtekintése maradt hátra a „kötelező” programból.

 KÖVETKEZŐ: Visegrád 3

Eltűntél e túltelített világban,

mely kristályossá dermedt nélküled.

Felfoghatatlan zengés a teremtés

s benne a lét mind félelmetesebb.

Mint hajnalban a csillag, eltűnik

az áttetsző időben csillogásod.

De újjászüli létezésemet

napról napra hiányod

Beney Zsuzsa

Szerelmem, PM emlékére

Visegrád sem tipikusan zsákfalu, de úgy gondolom, hogy ha már úgy hozta a SORS, hogy ennek a blognak emlékbloggá kellett alakulnia, akkor minden kirándulásunknak helye van benne.

Időrendben visszafelé haladva Visegrád a következő, 2014. májusában. PároM akkor már sejtette, hogy baj van, de azt nem, hogy ekkora, ezért aztán nem is szólt róla. Áprilisban temettük Édesapámat, nem akart ezzel is terhelni, azt gondolta, hogy majd ha már újra visszatérek a munka frontjára - Papust ápoltam, ezért nem dolgoztam -, akkor elmegy orvoshoz.

A visegrádi kirándulást meglepetésnek szánta, hogy segítsen a gyászt feldolgozni, kicsit kiszakadni a mindennapokból.

Nagymarosig vonatoztunk, onnan komppal mentünk át Visegrádba. A Hotel Visegrád  

közvetlenül a Dunaparton, a kompkikötőtől kb 50 méterre van, remek kilátással a Dunára- a másik oldalon pedig a Visegrádi dombokra, gondolom. A szálló wellness-hotel is egyben, és ennek megfelelően rendelkezik mindennel, ami egy tökéletes hétvégi relaxáláshoz szükséges. 3 (vagy 4?) medence, szauna, infraszauna, sóbarlang, manikűr, pedikűr, masszázs, minden, ami a testi-lelki-szellemi felfrissüléshez kell.

Modernül berendezett, nagyon stílusos, high –tech szobát kaptunk, feltételezem, hogy a többi is ilyen.

A képekből persze egyből kiderül, hogy az ágyazás, rendrakás nem tartozik a fő erősségeink közé... És valóban, ahol csak jártunk, percek alatt sikerült "belakni" a szobánkat.

Kilátás a szoba teraszáról:

Első utunk természetesen a fürdőbe vezetett, ahol kipróbáltunk mindent, amit csak lehetett, bár a szaunát Párom csak 2 percig bírta, legjobban az infraszauna nyerte el a tetszésünket.

Este a szálloda által szervezett vacsora a hangulatos „Reneszánsz étteremben”, ahol is rendkívüli kiszolgálás mellett „4. Királyi lakomá”-val kényeztettük welnesszezésben megfáradt szervezetünket.

Az étterem a szállótól kb. egy kilométerre van, gyalog mentünk, mint mindenhova. Útközben ezt az érdekes szobrot láttuk.

Nem tudtuk, mit ábrázol (talán a Duna hullámai?), de tetszett. Persze később utánanéztünk, hogy valójában Vígh Tamás: Életfa című kompozíciójáról van szó. Furcsa dolog ez a modern szobrokkal, mert tudatlanságunkban hosszan ecseteltük, hogy milyen klassz itt a Duna-parton egy ilyen szobor, és "művészileg" , némi "konyhafilozófiával" fűszerezve meg is magyaráztuk magunknak, hogy jön össze ebből a látszólagos összevisszaságból a folyó, meg persze az örök kedvenc, Attila is szóba került, és ha már Attila, akkor Marton László, akinek a sírját Szigligeten láttuk (erről majd ott, de addig még sok kiránduláson kell átrágnod magad, Kedves Olvasó)- és akkor tessék, kiderül, hogy minden, amit összehordtunk, merő hülyeség volt...

Rémlik, hogy a csomagban egy lovagi torna megtekintése is szerepelt, de arról lemaradtunk – sajnos, már nem emlékszem miért, de valószínű, hogy a mi döntésünk volt, hogy a déli pihenőnket nem áldozzuk be.  (Így utólag belegondolva, feltűnhetett volna, hogy Párom az utóbbi időben fáradékonyabb lett. Pont emiatt hagytuk ki a Fellegvárat, arra tehát ne számíts, Kedves Olvasó)

KÖVETKEZŐ