Szerelmem, PM emlékére

2010-ben a már említett andalúziai kiránduláson kívül – anyagi okok miatt -  csak egy rövid, egynapos  martonvásári  kirándulásra futotta.

Martonvásár, ez az 5500 lakosú kis település, két dolog miatt vonzott bennünket: a mindössze 30 km-es távolság miatti olcsósága és PároM örök kedvence, Beethoven miatt.

Maga a falu nem mutatott túl sokat, igaz nem is nagyon jártuk be, hiszen a kastély az állomástól 7-800 méterre van, és ezúttal nem tévedtünk el. A park hatalmas, a kastély részletgazdag, az óvodamúzeum pedig nosztalgikus emlékeket ébresztett bennünk, az egész komplexum lenyűgöző, úgyhogy az egész napot ott töltöttük.

A kastély az 1783-as építésétől kezdve egészen 1893-ig a Brunszvik család tulajdonában volt, majd a Dréher család vette meg, ám ők sajnálatos történelmi okok miatt csak 1945-ig birtokolhatták, ekkor ugyanis államosították. Szerencsére nem olyan sorsra jutott, mint oly sok kastély Magyarországon, mivel 1953-ban a MTA kezelésébe került, így aztán viszonylag épségben maradt, sőt, a 70-es években csodálatosan helyreállították. Jelenleg is az MTA kezelésében van, itt működik a MTA Agrártudományi Kutatóközpontja.

Amikor Brunszvik Antal 1758-ban megvásárolta a martonvásári birtokot, csak határtalan mocsarat talált itt. Első feladata a mocsár lecsapolása, a vízelvezetés volt, nagyobb építkezésekre csak azután kerülhetett sor. A barokk kastélyt és a kápolnát 1773-75 között építette. Az épület közelében feltehetően barokk, távolabb tájképi kertet alakítottak ki az eredeti növényzet felhasználásával, mintegy 100 ha területen.

Fia a park tájképi jellegét erősítette, 1870-75 között pedig a kastélyt alakíttatta át a ma is látható neogótikus épületegyüttessé. Ezzel egyidőben a kertben is folytak átalakítások, főleg az egzóták száma gyarapodott, de van itt platán, tulipánfa, japán akác, fekete dió, páfrányfenyő, tiszafa, ciprusfenyő, juhar és számos egyéb fa, botanika iránt érdeklődőknek igazi ínyencfalat. Martonvásár a zenei kultúra különleges helye is, 1958. óta nyaranta a tó közepén található kis szigeten koncerteket tartanak. Az 1970-ben elpusztult fekete nyárfa-óriás alatt Beethoven szívesen időzött. A vasút megépítésekor a töltés a parkot kettévágta, területét 70 hektárra zsugorította. A kastély és park együttesét a II. világháborúban tetemes károk érték. A helyreállított kastély és parkja jelentős művészeti és építészeti alkotás, műemléki és természetvédelmi oltalom alatt áll. (forrás: http://www.dinpi.hu/martonvasari-park-tt)

A Brunszvik család talán nincs benne annyira köztudatban, mint sok más nemesi család, pedig nekik köszönhetjük – némi túlzással – az Apassionata-t és a az óvodarendszert.

Az úgy történt, hogy Brunszvikné Seeberg Anna bárónő elhatározta, hogy a gyerekeinek meg kell tanulniuk zongorázni. Zongoratanárnak az akkor már híres Beethovent gondolta legalkalmasabbnak, két lánya kíséretében felkereste hát a Mestert. És ez a kezdete egy igen-igen furcsa, szenvedélyes és szenvedéssel teli kapcsolatnak Beethoven és Josephine, a „halhatatlan kedves” között (bár az igazsághoz tartozik, hogy a Beethoven-kutatók között nincs konszenzus a „halhatatlan kedves” kilétét illetően, ám BJ a legvalószínűbb jelölt). Josephint ugyanis még abban az évben férjhez adják Joseph von Deym grófhoz, akinek 5 év alatt 4 gyereket szül. Josephin zongoratanáraként Beethoven rendszeres látogatója a családnak, és a gróf 2004-ben bekövetkezett váratlan halála után szerelmi kapcsolat szövődik közöttük, ám négy-gyerekes családanyaként Josephin vállára hatalmas súlyként nehezedik a társadalmi konvenciók és az anyagi gondok terhe, egy „nincstelen” zeneszerzővel való kapcsolatnak semmi perspektívája. Erről Teréz így ír húgának, Karolinnak: „"De mondd, Pepi (megj: Jozefin beceneve) és Beethoven, mi lesz ebből? Vigyáznia kell magára. Úgy gondolom, rá vonatkoznak a szavak, amelyeket a zongorakivonatban aláhúztál: Szívének elég erősnek kell lennie, hogy nemet mondjon; szomorú kötelesség, talán a legszomorúbb valamennyi közt". 1810-ben aztán férjhezmegy egy észt báróhoz.

Beethoven az 1800-as évek elején többször vendégeskedett Martonvásáron, az Appassionata-t bizonyíthatóan itt fejezte be, és Brunszvik Ferencnek - Teréz és Jozefin testvérének -  ajánlotta.

A Beethoven Múzeum korhűen berendezett szobáin végigjárva olyan érzésünk volt, mintha visszaröppentünk volna a Brunszvikok korába, áhítattal simogattuk meg a zongorát, amin a Mester játszott, rácsodálkoztunk a saját kézzel írt kottára és a rengeteg képre, szoborra, amely mind a halhatatlan géniusznak állít emléket.

A Brunszvik-család talán leghíresebb tagja Brunszvik Teréz, a magyar kisdedóvók létrehozója, a női egyenjogúság reformkori élharcosa. Az ő emlékét hivatott őrizni az óvodamúzeum, ahol igazán tanulságos és szórakoztató órát töltöttünk, gyakori „jé, erre emlékszem” felkiálltásokkal. 

 Amit a faluból még láttunk, az az Emlékezés tere közvetlenül a kastély mellett/előtt. Nevéhez méltón van itt Aradi vértanúk emlékműve, világháborús emlékmű, Trianon emlékmű, '56-os emlékmű, meg még egy "Szabadság fája".

Az ötlet tulajdonképpen tetszett, de a megvalósítás valahogy furcsára sikeredett, olyan esetlegesnek, koncepciótlannak tűnt számunkra az egész.

Természetesen ott, akkor rögtön elhatároztuk, hogy egy koncertre egyszer még visszajövünk ide. Hosszú maradt a bakancslista...

Szerelmem, PM emlékére

Szerelmem, PM emlékére

A spanyolok igazából Málaga-nak írják (és ejtik), de ez olyan idétlenül néz ki a magyar szövegben, úgyhogy én maradok a Malagánál.

Jövet-menet többször is jártunk itt, a képek talán így ömlesztve is engednek némi bepillantást a város hangulatába.

 És nem, a Picasso Múzeumban nem voltunk, bár imádtuk a "Picasso kalandjai"-t.

Szerelmem, PM emlékére

 Andalúziának számos konnotációja van: a bikaviadalok, a mór erődök, a Costa del Sol – és a „fehér falvak”.

A tengerparttól pár kilométerre eltávolodva már a Sierra Nevada-ban (a.m. „havas hegység), Spanyolország legmagasabb hegységében járunk, ahol nem ritkák a 3000 méter feletti hófödte csúcsok sem. [Mulhacén (3479 m), Veleta (3393 m), Alcazaba (3371 m), Cerro los Machos (3324 m), Puntal de Vacares (3143 m), Cerro del Caballo (3015 m)].

A hegység lankásabb, tenger felé eső lejtőin bújnak meg a híres-neves „fehér falvak”.  A hófehérre meszelt házaknak a hegyvidéki háttérrel, a környező erdőkkel és a lazúrkék éggel alkotott éles kontrasztja rendkívül látványossá teszi őket. Eredetileg persze nem a látvány miatt, hanem nagyon is praktikus okokból festették a házakat fehérre: a fehér falak a legnagyobb nyári forróságban, amikor a hőmérő higanyszála nem ritkán 50 fokig is felkúszik, hűvösen tartják az otthonokat. A fehér falvak története is a római és a mór időkig nyúlik vissza. 

Mijas az egyik legnevezetesebb fehér falu. Közigazgatási területe tulajdonképpen 3 különálló településből áll, 150 km^2-en, mintegy 74 000 lakossal. La Cala de Mijas a tengerparton, kicsit beljebb Mijas Costa és a leghíresebb, Mijas Pueblo. A közbeszédben többnyire Mijas alatt ez utóbbit értik. Mijas Pueblo nem egészen 10 km-re Fuengirolától  a Sierra de Mijas hegység déli lejtőjén fekszik. 

Mijas tulajdonképpen nem is igazán falu a maga 30ezres lakosságával, plusz az állandóan jelenlévő turistákkal. Ez a folyamatos turistainvázió sajnos erősen rányomja bélyegét a településre, a központban egymást érik cafeteriák és a szuvenírboltok, amelyek Mijas híres kézműves termékeit, a cserépedényeket és bőrárukat, vagy azok olcsósított változatait árulják.

Mivel eléggé szezon előtt voltunk, sikerült néhány turista-mentes képet is csinálni.

Ahhoz, hogy igazán át tudjuk élni a fehér falu hangulatát, kicsit kijjebb menni a központból, ahol viszont tényleg igazi, hamisítatlan „pueblo-érzéssel” találkozhatunk, és még egy piaci csarnokba is be tudunk menni, ahol számunkra teljesen értelmezhetetlen áruk sokaságát látjuk.

Mijas egyik nevezetes temploma az Ermita de la Virgen de la Peña, inkább kápolna, mint templom. Érdekessége, hogy egy karmelita szerzetes vájta a sziklába 1656 -1682 között, eredetileg szerzetesi barlangnak szánva. Szűz Mária egyébként a város védőszentje.

Sajnos, elállítódott a gép... de azért elég jól kivehető a csicsás oltár	és a kincsesszekrény, amelyek némi ellentmondásban vannak a sziklatemplom puritánságával.

A másik, az Iglesia de la Inmaculada Concepción már tényleg templom, a 16. században épült, természetesen egy mecset helyére. Na igen, nemhiába hívják a Katolikus Királyokat katolikusnak: amint egy talpalatnyi helyet elfoglaltak a móroktól, máris építettek egy templomot.

Mivel a falu 400 méterrel fekszik a tengerszint felett, számos pontjáról nyílik lenyűgöző kilátás.

Ám Mijas igazi attrakciója a „csacsitaxi” (Burro-Taxi). Mivel a lakosok eredetileg kézművességgel és földműveléssel foglalkoztak, teherautó híján a fő szállítóeszköz a csacsi volt. Amikor az 50-es években nagyobb számmal kezdtek el turisták szálingózni a faluba, sok csacsifogattal találkoztak, amelyekkel az emberek jöttek-mentek, dolgoztak. Néhányuk kedvet kapott egy kis fényképezkedésre,  esetleg„csacsigolásra”, amit némi készpénz ellenében a gazdák meg is engedtek. Aztán idővel rájöttek, hogy ez egy kiváló üzleti lehetőség, így az évek folyamán ebből intézmény lett, komoly csacsiparkkal, több mint 60 jószággal, és persze a módját is megadják, az állatok rendkívül dekoratív, színes felszerelést viselnek. Lehet bérelni csak csacsit, csacsit kocsival és csacsit hintóval. A csacsikat persze senki nem kérdezi…

Ha jól emlékszem, 2010-ben 12 €-t kértek egy kis csacsigolásért, ami számunkra rendkívül sok volt, így ez a program kimaradt.

Helyette tettünk egy rövid kitérőt a város feletti Ermita del Calvario kápolnához, amiben a legnehezebb résznek az A-387-es országút átszelése bizonyult.

Az út további része korrektül jelölve van kis vas-keresztekkel. Az úton végig csodás panoráma nyílik a városra.

A kápolnát 1719-ben építették a karmelita szerzetesek, spirituális visszavonulásukat és a lelki megtisztulásukat segítendő.

Visszatérve a városba, a buszmegállóba menet még beugrottunk a Museo Histórico - Etnológico-ba, a néprajzi múzeumba, ahol rendkívül érzékletesen mutatják be mijas-i múlt turistamentes hétköznapjait az olajsajtolástól kezdve a házak meszelésére használt mész elkészítésén keresztül a márványbányászat jelentőségének bemutatásáig.