"Ne reménykedj, Uram, ez nyilván veled kapcsolatos. – Nem tartozik ide, csak eszembe jutott: a legkevésbé sem vagyok dühös rád. Hogy átvertél, vagy ilyesmi. Jól van ez a most, csak elég rossz. De minden rendben van. Lényegében számíthatsz rám, ha nem értek is mindent ebben a szenvedés-projektedben. Köztünk szólva én már a fölfeszítésedet is túlzásnak találtam. De rendben (hogy ne mondjam, oké), a Teremtés nem kívánságműsor. Pedig ki tudna ellenállni, hogy a sült galamb a szájába ne repüljön. Nem akarnék úgy tenni, mintha volna érzékem a bölcselethez, csak így, fecsegve mondanám (nem vagyok parekszelánc buta, de a nyelvem mindig erősebb volt, mint az eszem – pardon, mi ez a „volt”?), hogy ha a kívánságlista szerint haladnánk, akkor hamar fölszámolnánk az embert, minek a test, a toka, a ráncok, minek a zakón a svejfolás, minek a részletek, micsodába a részletekkel, sőt nem is kéne az egyes ember, mire jó egy Einstein meg egy Varga Zoltán külön, legyen egyben minden, egy egységes létezés… És félő, akkor azt neveznők Istennek. Vagy egy Lem-novellában vagyunk. Szóval, odajutottunk, hogy (megint egyszer) nem értem, hogy mért lett a Teremtés. Azt tudom, vagy úgy emlékszem, hogy mintha ez a szeretettel volna kapcsolatos. Uram, kétségkívül ez a legnagyobb ötleted, a szeretet. Ennek nem lehet a végére járni. Vagy olyan egyszerű, hogy nincs hová menni. Aztán a szeretet baklövései. Pusztításai. A nevében elkövetett aljasságok. Egyáltalán, ahogy a krisztusit egyre inkább fölváltja a farizeusi."