Szerelmem, PM emlékére

Pilisvörösváron mindössze egyetlen említésre méltó helyet találtunk, a régi zsidó temetőt. Véletlenül bukkantunk rá egyik kószálásunk közben, és a hely szelleme annyira megfogott bennünket, hogy órákat töltöttünk el az omladozó kőfalak által körbezárt dülöngélő sírkövek között. Megrendítő volt arra gondolni, hogy valószínűleg ez a legrégebbi temető, amit valaha láttunk, hogy majd’ 200 éve elhunyt emberek emlékeit böngésszük. Talán itt beszélgettünk a legtöbbet életről, halálról, háborúról és békéről. Egyértelmű volt számunkra, hogy Pilisvörösváron valaha nagy létszámú zsidó közösség élt, és abból, hogy nem láttunk olyan sírkövet, amely arra utalt volna, hogy a közelmúltban ide temettek volna, arra a következtetésre jutottunk, hogy a „werischwari” zsidó lakosság is áldozatául esett a gyalázatos etnikai tisztogatásnak. A pilisvörösvári zsidó temetőt a nyüzsgő, épülő-szépülő, modernizálódó falu veszi körül. Úgy gondoltuk, hogy a falu felelőssége megőrizni ezt a helyet mintegy mementóul, hogy soha többet ne lehessen üldözni embereket a vallásuk vagy származásuk miatt.

Még akkor se, ha egy éppen regnáló miniszterelnök „etnikai homogenitás”-ról beszél.