Szerelmem, PM emlékére

Vértestolna egy kicsinyke zsákfalu – nem, nem a Vértesben – a Gerecse hegység egyik kis völgyében. Hogy akkor miért VÉRTEStolna? Fogalmam sincs, ahogy arról sem, miért pont oda mentünk alig pár hónappal a vértesszőlősi kirándulás után, talán mert megtetszett a környék. A település oly sok más faluhoz hasonlóan elnéptelenedett a török hódoltság idején, és a 18. században a földesúr - Eszterházy – németeket telepíttetett be, főleg Baden-Württembergből. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a 40-es években Vértestolnán nem kitelepítések zajlottak, hanem BEtelepítések.  Ez annyit jelentett, hogy pár sváb család házát elvették és magyarokat költöztettek beléjük. Hogy miért, ki tudja? Ezek a betelepülő magyar családok a viszonyok konszolidálódása után szinte mind elköltöztek – nyilván hazamentek oda, ahonnan származtak, ahol rokonok, barátok éltek. 

A falu egyetlen látványossága a Páduai Szent Antal nevére szentelt, barokk stílusú műemlék római katolikus templom (Petőfi Sándor u. 54.), amely a 18. században épült.

Helyesebben találtunk még egyet, az ún. Bundschu-kutat javasolták megtekinteni a helyi arcok a falu központi találkahelyén, a kocsmában. Meg is tekintettük, de igazából nem érte meg a fáradságot, kilométereket caplattunk a moccanatlan augusztusi hőségben valami kókadt napraforgó-föld, legelő, némi susnyás, miegymás mellett, és bár a táj meglehetősen klassz volt, nem nyűgözött le bennünket, a rekkenő melegben hűs forrásvízre, árnyas fákra vágytunk, amit a kútnál és környékén meg is találtuk egy kissé elhanyagolt pihenőhely formájában. Hiábavalóan nyomoztunk azonban a kút elnevezése után, semmit nem tudtunk kideríteni. A "Bundschuh" nyilvánvalóan német szó, él is ilyen nevű család Vértestolnán, a kapcsolat egyértelmű, de hogy konkrétan ki, mikor és miért nevezte el a forrást Bundschu-nak, az most már valszeg örökre rejtély marad.

Amúgy a falu tök cuki, egy szépen karbantartott községházával. A német nyelvű feliratok azt sejtetik, hogy  a faluban erősen ápolják a sváb hagyományokat.

Persze itt is van utcai kút, elég rendhagyó a kinézete az eddig látottakhoz képest. És hát mögötte a festett tornácoszlopos ház is megér egy kattintást a fényképezőgépen.

Szállásunk a CILI VENDÉGHÁZ-ban volt.

A ház közelében van ez a Kálvária. Sajnos ide is kicsit előbb érkeztünk, ha várunk még pár évet, akkor teljes pompájában láthattuk volna a megújult Kálváriát.

Szerelmem, PM emlékére

Előző évben már jártunk Tatán, igaz, télen, ráadásul egy igen zimankós hétvégén, ezért már akkor elhatároztuk, egyszer még rászánunk egy napot, hogy tényleg megnézzünk mindent, amit csak lehet. Gyönyörű idő volt, Tata csak egy ugrás Vértesszőlőstől, így aztán minden adott volt egy remek tatai kiránduláshoz.

Az első utunk természetesen a Várhoz vezetett.  

Szerelmem, PM emlékére

Nem tudom, milyen ötlettől vezérelve mentünk 2008. májusában Vértesszőlősre, de annyira megtetszett a környék, hogy augusztusban visszamentünk, igaz, akkor Vértestolnára.

Vértesszőlősnek mindössze 3000 lakosa van, ám a leghíresebb közülük, Samu, már nagyjából 350 000 éve halott.

Szerelmem, PM emlékére

Sajnos, ezek elég gyenge minőségű képek: még a régi, fapados géppel készültek.

Vác is azok közé a helyek közé tartozik, ahova nem jutottunk vissza, pedig feltett szándékunk volt. Első találkozásunk a várossal eléggé emlékezetes marad: október 23-án Diósjenőről visszaúton töltöttünk itt el pár órát, és miközben gondtalanul ténferegtünk a városban, édesanyám hívott, hogy merre járunk, hazaértünk-e már, mert Budapesten balhé van, vigyázzunk magunkra. Estefelé értünkBudapestre, de őszintén szólva mi a zavargásokból semmit nem érzékeltünk, a metrón ülve csak az tűnt fel, hogy nem álltunk meg a Deák téren (vagy az Astoriánál?), és a szerelvényben igen magas volt az egy főre jutó zászlók, kitűzők, miegymások száma, de amúgy békében értünk haza.

Vácott pedig álltunk meg, mert pont akkortájt olvastunk az ártéri tanösvényről, és úgy gondoltuk, ha már ott járunk, akkor megnézzük. Az idő nagyon kellemes volt, pont ideális egy ilyen rövid kirándulásra.

 A Váci Ártéri Tanösvény területe Duna-Ipoly Nemzeti Park része. A látogatók kényelmesen besétálhatnak a Duna folyót egykor végigkísérő, nehezen megközelíthető ártéri élőhelyekre. Az erdő legszebb részeit gyakran borítja víz, ezért egy 510 méter hosszú, lábakon álló deszkaösvényt építettek ki, három megállóhellyel. A növények és állatok azonosítását tájékoztató táblák segítik. A terület ökológiai szempontból rendkívül értékes maradvány élőhely, folyóvölgyi galériaerdő, puhafaliget vizes élőhelyekkel. A múltban az ország területének 30%-át ártéri erdők borították. Növény- és állatvilága rendkívül gazdag, vízföldtani adottságai is egyediek. Minden évszakban érdekes, más-más arcát mutatja. Az ártéri erdőben a sokévi vízszintingadozás 6 méter. A tanösvény magas vízállás esetén (a budapesti mércén 620 cm felett) víz alá kerül. 

A városban nem sok kép készült, hiszen úgy volt, hogy visszajövünk még ide hosszabb időre.

 Vácott még egyszer jártunk, Nézsáról visszaúton, de akkor már csak annyit időztünk a városban, ameddig eljutottunk a buszpályaudvarról az állomásra. Viszont útközben mégiscsak találtunk fotóznivaló érdekességeket.

Szerelmem, PM emlékére

2008-ban elég sokat kirándultunk: jártunk Hollókőn, Vértesszőlősön, Soltvadkerten, Szárszón, Vértestolnán, Kecskéden.

Az évet Hollókőn kezdtük február végén, PároM születésnapját megünneplendő. Mivel a szállást szokás szerint jó előre lefoglaltuk, az sem tántoríthatott bennünket vissza, hogy PároM január végén egy rossz mozdulat következtében csuklótörést szenvedett. Február végére már egy hónapos volt a törés, szinte gyógyult, meg egyébként is milyen kúúl már a fényképeken egy begipszelt kar.

Szállást a „Holló Vendégházban” találtunk, amely a Levél utcában csak egy ugrás az ófalutól.

A vendégház a tősgyökeres hollókői Buttkai család tulajdonában van, ennek később még lesz jelentősége.

Hollókő tulajdonképpen két, egymástól elég jól elkülöníthető település: a híres ófalu, a jellegzetes palóc házakkal, ahol minden olyan, mint száz éve és ami miatt az emberek Hollókőre utaznak, és az újfalu a modern házakkal.

Sajnos, mivel február vége nem kimondottan turistaszezon, semmi nem volt nyitva az ófaluban, örültünk, hogy találtunk egy vendéglőt, amely dacolva az esős, zimankós idővel, nyitva volt. Nagyon kellemes, kicsit eklektikusan népies hely a Muskátli, nagyon jó konyhával. Túl nagy forgalmat nem bonyolíthatott, minden alkalommal mi voltunk az egyedüli vendégek. Annyi sztrapacskát életemben összesen nem ettem, mint azon a 3 napon. :-)