Előző: Parádsasvár

Kékesről direkt nem írunk. Mindenki tudja, amit tud, aki meg nem tudja, járjon utána. Azért néhány kép, annak bizonyságául, hogy valóban jártunk ott.

 Viszont Mátrafüreden akadt még látnivaló. Először is, a Babamúzeum.
Nos, ez azért kicsit más, mint mondjuk a tihanyi, itt igazi népviseletbe öltöztetett babák vannak kiállítva. Mint megtudtuk, olyan, hogy „palóc népviselet” tulajdonképpen nincs is, minden falunak megvoltak a saját jellegzetességei. Elég, ha csak a matyó, a bujáki vagy a hollókői viseleteket képzeljük magunk elé – mind más, és mégis mind lenyűgöző. A nők főkötője, annak színe, díszítése, az alsószoknyájuk száma, hossza, az ingvállak hímzése, a kötény formája, a pruszlik, fejkendő anyaga, megkötésének módja, a férfiak kalapja, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélessége mind-mind kifejezte viselőjének korát, vagyoni állapotát, de még azt is, hogy éppen milyen alkalomra öltöztek.

Lenyűgöző az a fantáziadús mintázat, a  tobzódás a színekben, amelyek mégis olyan harmonikus összhatást eredményeznek, és fejet hajtunk azok előtt az asszonyok előtt, akik oly mesteri biztonsággal hozták létre ezeket a ruhákat.

Ilyenkor sajnáljuk kicsit, hogy nem mélyedtünk el jobban a magyar etnográfia rejtelmeiben, valamint, hogy ezek a viseletek már csak ünnepekkor, a turisták kedvéért kerülnek elő a szekrények mélyéről. Vannak persze történelmi viseletű babák is, de a mi kedvenceink mégis a falvédők voltak:

Nos, miután kulturális érdeklődésünket kielégítettük, úgy döntöttünk, hogy ebéd előtt van még idő felugrani a Kozmári-kilátóhoz.
Egy szépen faragott, ám meglehetősen furcsa, kopjafával kombinált székely-kapu-féleségen (nem tudjuk, mi lehet az oka, de némi túlzással állíthatjuk, hogy Mátrafüreden az egy portára jutó székelykapuk száma tán még a székelyföldi székelykapukét is megelőzi) keresztül vezet a hoszzú-hosszú lépcsősor a kilátóhoz.

Utolsó előtt napunkat az Akadémiai Üdülő mögött csörgedező patak és a Benevár felderítésének szenteltük.

Az üdülő mögött, hatalmas, gyönyörű, szépen gondozott kert terül el, teniszpályával, árnyékot adó fákkal, egzotikus bokrokkal.

Benevár romjai 1,5-2 km-re vannak Mátrafüredtől, kellemes, bár helyenként meredek ösvény vezet oda. Az út elején, a patak partján kiépített (és gondozott!) pihenő- és szalonnasütő helyek várják a fáradt vándorokat.
A XIII. századi romok még így is impozáns látványt nyújtanak, pedig csak 1-1,5 méterre emelkednek a felszín fölé. Elképzelni is nehéz, hogy a középkori technika mellett micsoda emberi erő és kitartás kellett, hogy ilyen várak épülhessenek. (Meg persze a földesúr „hívó” szava.)

Nem véletlenül utoljára hagytuk a mátrafüredi kisvasutat.
Mivel nagy kisvasút-rajongók vagyunk, többször is beutaztunk vele Gyöngyösre, nem történt ez az utolsó napon se másképp. Délelőtt felszálltunk a kisvasútra, és kellemes 20 perces pöfögés után megérkeztünk Gyöngyösre (erről kb. 15 év múlva lesz poszt), ahol is megnéztük a Mátra Múzeumot, majd egy bőséges, nagyon finom (és nem túl olcsó ebéd után, melyet természetesen étkezési utalvánnyal fizettünk) a Rózsa Étteremben,
buszra szálltunk és visszatértünk a bázisra.

Nos, aki néhány nagyon szép napot szeretne eltölteni egy olyan környéken, ahol a testi-lelki-szellemi felüdülés lehetőségei egyaránt adottak, annak mindenképpen meleg szívvel tudjuk ajánlani a mátrafüredi Akadémia Üdülőt.
 

 Előző: Mátrafüred - Sástó II

Ha már Mátrafüreden voltunk, természetesen Parádsasvárra is elmentünk, ami háromnegyed órás buszútra van. A busz gyönyörű tájakon kanyarog, keresztül a Mátravidéki Tájvédelmi Körzet szívében. A parádi elágazásnál kell leszállni, mivel busz a a településre nem megy be.

Itt találkoztunk Parádsasvár egyik nevezetésségel, az ősjuharral, ami arról híres, hogy sehol máshol nem írtak le ilyen fát. Levelének alakja, termése, kérge nem hasonlítható a többi juharéhoz. A tudósok egy része önálló fajnak, más része mezei juharnak tekinti. A faj egyedülálló, mivel nem szaporítható. Igen jelentős természetvédelmi értéket képvisel.

 Beérve a faluba, az első, amit ez ember meglát, az a Kastélyszálló. Annyira exkluzívnak tűnt, hogy kénytelenek voltunk nagy ívben kikerülni. Nem mentünk el viszont az ivócsarnok mellett, amit Ybl Miklós tervezett, és meglepően jól rekonstruált állapotban van. Kár, hogy nem üzemel. A másik képen a Szent Hubertus étterem látható, ahol nem ettünk. (Érdemes megnézni a honlapjukon az étlapot, nekünk nagyon tetszik.)

Vegyes érzésekkel jártuk a falu utcáit, hiszen tudtuk, hogy korábban itt élénk élet zajlott, a környék nagy része ide járt az üveggyárba dolgozni. A 60-as 70-es években volt a fénykora, amikor is még Kanadába is exportálták termékeiket. Nos, lehet, hogy pszichológiai csapdába estünk, de mintha valami fájó mélabú lengte volna be az amúgy takaros kis falucskát, a régebbi, szebb idők emléke.

A néhai üveggyáron látszik, hogy valaha jobb napokat élt meg, ma már a  pusztulás és enyészet képét mutatja. Szomorú? Elkeserítő?

 Az üveggyártás persze nem szűnt meg teljesen, családi manufaktúrákban készítenek szebbnél szebb üvegtárgyakat. Itt egyébként meg lehet nézni az üvegcsiszolás folyamatát (lenyűgöző), és egy kis üvegmúzeum is található.

Kicsit még sétáltunk az erdőben. Amúgy eléggé meglepődtünk, mert itt az erdő teljesen más képet mutatott, mint ahol eddig jártunk Nem vagyunk elég képzettek, hogy rájöjjünk, miért van ez így.Talán mert a Mátra északi felén van?

Mivel - szokás szerint korán indultunk, viszonylag korán is érkeztünk vissza Mátrafüredre, ahol egy rövid kis pihenő után elfogyasztottunk egy fenséges vadvacsorát a Feketerigó étteremben, ami egyben panzió is. Tényleg a falu közepén lévő parkban van. Mi a teraszon ettünk, és nagyon élveztük a kicsit se félénk mókusok "társaságában" elfogyasztott, kitűnő, áfonyás szarvascombból és gombás szarvaspörköltből álló -  nem túl drága - vacsorát.

 Következő: Mátrafüred II

Előző: Mátrafüred - Sástó I.

Sástóról annyit mindenképpen illik tudni, hogy hazánk legmagasabban fekvő tava.
A bobozás után már tényleg csak egy rövid séta várt ránk, keresztülvágtunk az úttesten és máris ott voltunk a tónál. El kell ismerni, hogy az egykori mocsárból nagyon hangulatos, már-már idilli tórendszert varázsoltak az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején. Sokkal nagyobb, mint amire számítottunk, és kisebb-nagyobb szigetecskék, hidak törik meg a vízfelületet.

Egy dolgot viszont eléggé hiányoltunk, bár az is lehet, hogy bennünk van a hiba. Említettem már, hogy mi akkor szeretünk indulni, amikor a többség még a másik oldalára fordul, így aztán nem is csoda, hogy 10 óra körül, amikor megérkeztünk, bizony kissé éhesek voltunk. Sebaj, egy tó partján mindig van lángos, eszünk azt. Nem volt. Igaz, rajtunk kívül akkor még – szerencsére - látogató se sok volt a tó környékén, megértjük, hogy két lehetséges vendég miatt nem fognak elkezdeni hajnalban lángost gyúrni. Így aztán korgó gyomorral vágtunk neki, hogy megkerüljük a tavat. Menetközben útba ejtettük a kilátót.

Aki fentről akar panorámát látni, annak rá kell kattintania a linkre, mert mi csak a második fordulóig merészkedtünk. Gyávák vagyunk, no.
És itt, a tó körül sétálván esett meg velünk az a bizonyos vaddisznókaland. Mit sem sejtve andalogtunk a szépen karbantartott sétányon, amikor hirtelen valami zörejre lettünk figyelmesek. Megálltunk, füleltünk, és az út közepén ŐT láttuk. Hát nem édi? Mégha a képen kicsit elmosódott is, sajnos, ő valószínűleg jobban megijedt, mint mi, és egy pillanatnyi döbbent habozás után elcsörtetett. Mi pedig ott álltunk, szintén döbbenten, hiszen vadmalac-bébit eddig csak képeken láttunk. Aztán ránkjött a vacogás: ahol kisvadmalac van, ott kell lenni legalább egy nagynak is. És beugrottak történelmi tanulmányaink, Szent Imre herceg, Zrínyi Miklós…
Tanakodtunk, tanakodtunk, végül aztán úgy döntöttünk, hogy – ha kicsit cicerésző lábakkal is, de –továbbmegyünk. Nem bántuk meg, mert végül is épségben kijutottunk a „rengetegből", és ilyen szépségeket is láttunk.

Ezután már csak Mátrafüredre kellett visszagyalogolnunk a legközelebbi turistaúton. A látvány többnyire elragadó volt, kivéve, sajnos, EZT itt.

Következő: Parádsasvár

Előző: Mátrafüred

Sástón esett meg velünk az első vaddisznókaland.

Kinéztük a térképen, hogy a Mátrafüredtől 2 km-re található Sástót meg tudjuk közelíteni gyalogszerrel is, közben nem kihagyva néhány látványosságot, mint a Rákóczi-forrás és a Máriácska. Elindultunk tehát a jelzett úton.

Az idő az első napi szitálós, szelesből kellemesre változott, így aztán kedvünkre gyönyörködhettünk a hamisítatlan Mátrában, és a Muzsla-kilátóból elénk táruló panorámában. (A turistaútvonalak mentén rengeteg, szebbnél szebb látványt nyújtó kilátó van, egy-kettőről még lesz szó.)

A Rákóczi-forrás – mint sejthető – arról kapta a nevét, hogy a legenda szerint Rákóczi Ferenc itt itatta meg a lovát, miközben valahonnan valahova ment. Vagy jött.

A Máriácskához kicsit le kellett térni a Sástóhoz vezető útról, vacilláltunk is, hogy menjünk, ne menjünk, végül is úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, megnézzük. Nem bántuk meg. Máriácska egy zarándokhely a nem tudjuk milyen patak partján, egy fenséges szurdokban. A látvány egyszerre lenyűgöző és megható.

Eme kis kitérő után még egy meglepetés várt ránk: egy millió lépcsőből álló domboldalon felmászva egy középkori vár romja bukkant elő. Mint kiderült, ez volt a mátrafüredi Kalandpark, falmászással, függőhíddal, bobbal. Nekünk ezek közül csak a bobot volt merszünk kipróbálni, nagyszerű élmény volt!

Innen már valóban csak egy ugrás a Sástó. A képen látható toronyhoz igyekeztünk.

 Követekező: Mátrafüred - Sástó II

Előző: Somhegy - Odvaskő

A mátrafüredi Akadémiai Üdülőbe szintén üdülési csekk révén jutottunk el. Úgy gondoltuk, hogy a szabadságunkat kivételesen nem a Börzsönyben töltjük, hanem a Mátrában. A kereső az Akadémiai Üdülőt adta meg, ahol elfogadják az üdülési csekket.
Magunk is meglepődtünk azon, milyen könnyen eljutottunk Mátrafüredre: Gyöngyösön rövid várakozás után felszálltunk egy Kékestető felé induló járatra, és hipp-hopp, máris Mátrafüreden voltunk. Illetve nem egészen, mert – mint utólag kiderült - egy megállóval továbbmentünk, találtunk is egy Üdülőre emlékeztető épületet, ahol legnagyobb sajnálatukra közölték, hogy nem vagyunk náluk bejelentve. Ezen kicsit meglepődtünk, mivel e-mail-váltásban tisztáztuk, hogy kik vagyunk, mit szeretnénk és meddig maradunk. Némi hezitálás után derült ki, hogy mi bizony egy másik üdülőbe vagyunk bejelentkezve, így hát nyár közepéhez méltatlan hideg, szeles, esős időben nekiindultunk az országútnak, hogy immár visszafelé gyalogolva megkeressük a MI üdülőnket. Átfagyva, ázottan, éhesen, mintegy 3 kilométert magunk mögött hagyva szerencsésen meg is találtuk az Akadémiai Üdülőt, ahol nagyon kedvesen fogadtak, és mi megkönnyebbülten foglaltuk el az árhoz képest meglepően elegáns szobánkat. 

Az üdülő maga egyébként egy gyönyörű ősparkban található, nem messze tőle patak csörgedezik, erről később még lesz szó (és kép is).

Mátrafüred  (a környéken található látványosságokhoz képest az egyik legszegényesebb honlap, amivel eddig találkoztunk) amúgy jellegzetesen jellegtelen szocialista település, a központban egy csúf szállodával, ami valaha SZOT-üdülő lehetett,

és egy, a szokásosnál nehezebben fényképezhető templommal egy nagyon kellemes kis parkban.

 Következő: Mátrafüred - Sástó I