Szerelmem, PM emlékére

“Senki sem tudja, hogy az ember számára végül is a halál nem válik-e a legnagyobb áldássá; és mégis, az emberek úgy félnek tőle, mintha tudnák, hogy ez a legnagyobb átok.” (Szókratész)

Szerelmem, PM emlékére

Valahogy spontán alakult úgy, hogy az október 23-i ünnepeket nem akartuk Budapesten tölteni, hivatalos ünnepléssel meg pláne nem, ezért aztán mindig elutaztunk valahova.

2006: Diósjenő 

2007: Pilisvörösvár

2008: Kecskéd

2009: Bogács

2011: Spanyolország-ban ugyan nincs 56-os emlékmű, de ez a szobor nagyon tetszik:

2011 után sajnos külön "ünnepeltünk", mivel ősszel én általában Németországban voltam.

 De 56-os emlékművet azért pár helyen megörökítettünk:

a nekünk legjobban tetsző Nézsán:

 és egy különleges Pomázon:

 Tatabánya

Szerelmem, PM emlékére

Éppen a környéken nyaraltunk, Soltvadkerten az ún. Büdös-tónál, és úgy gondoltuk, ha már itt vagyunk, miért ne. Legalább ilyet is látunk. 2010-ben ez még nem tűnt cikinek, pár év múlva aztán szomorúan meg is állapítottuk, hogy ma már nem biztos, hogy elmennénk.

"Az első magyarországi Kurultajon tett esküjükhöz hű szervezők elkezdték megvalósítani a harmadik törzsi gyűlést. A szervezők létrehozták 2009-ben a Magyar Turán Alapítványt amely a szervezést összefogta. A 2010-es Kurultájra már több mint nyolcvan magyar hagyományőrző csapatot vontak be az együttműködésbe, valamint felvállalták azt a küldetést is, hogy nem csak a kazakisztáni Madjar törzset hívják meg keletről, hanem minden hun és türk tudatú nemzetet. Így elkezdődött a Nagy Kurultaj szervezése, immár a sokkal nagyobb (az előző bösztörpusztai színhely hatszorosa!) területtel rendelkező, és a tömegek által jól megközelíthető (4 irányból), gyönyörű természeti adottságú Bugacon.
A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor úr, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt.
A Nagy Kurultaj minden idők legnagyobb magyarországi hagyományőrző rendezvényévé vált. Több ezer hagyományőrző aktív részvételével, 17 hun és türk nemzet képviselőivel, hatalmas nomád jurta várossal, régészeti –antropológiai kiállítással, rekonstruált hun-avar és magyar viseletekkel, fegyverekkel. A magyar kézművesek az eseményre elkészítették a világ legnagyobb, egy bőrből készített táltos dobját. Rekonstruált, természetes alapanyagú visszacsapó íjjal Mónus József egy 603 méteres lövést adott le, amely az új Világrekordot is jelentette." ( forrás)

Az esemény tulajdonképpen a hajdanvolt gyerekkori pünkösdi búcsúkra emlékeztetett: igazából egy óriási kirakodóvásár, egzotikus programokkal dúsítva. Nekünk kicsit katyvaszosnak tűnt az egész - mert hát voltak ott talpig "ős"magyarba öltözött magyarok, szédítő népviseletbe öltözött ázsiai rokonok, mongolok, üzbégek és a többiek, aztán páncélos lovagok, lovasbemutató, íjászbemutató, bográcsban főzés, kiállítások -,  kicsit csodálkozva, néha hitetlenkedve sétáltunk a sokszínű, zajos forgatagban. Összességében élvezetes nap volt, mindenképpen megérte, ráadásul utólag derült ki számunkra, hogy ez nem közönséges Kurultaj volt, hanem Nagy Kurultaj.

Szerelmem, PM emlékére

Petrik István: RÉGI  DAL

sosem volt szárnyad

mégis angyal voltál

sokszor ott ragyogtál

tündöklő egemen

de eljött a sötétség

a csillagtalan éra

és nincs már hajnal

csak emlék-szerelem

Szerelmem, PM emlékére

Pomáz legnagyobb attrakciója a Holdvilág-árok.

A Pilis és konkrétan a Holdvilág-árok (namegpersze Dobogókő) bizonyos körökben szakrális jelentőséggel bír, szerintük itt található a föld szívcsakrája, legyen az bármi is. Sajnos, tőlünk meglehetősen távol áll az efféle spiritualizmus, nem is igazán értjük, annyi bizonyos, hogy a káprázatos táj által kiváltott lelkendezésen túl „spirituális” élmény nem ért bennünket, hacsak a második „vaddisznókalandunkat” (az első a Mátrában esett meg velünk) nem számítom annak.  Az úgy történt, hogy miután szerencsésen - és kivételesen eltévedés nélkül – eljutottunk a Holdvilág-árokba, hirtelen utunkat állta egy függőleges sziklafal, azon egy vaslétra, hogyakkor innen ezen kellene folytatni az utat. Mivel PároM masszív tériszonyban szenvedett, és akkor még nem igazán tudta/akarta kezelni – később bizonyos  áldozatokra, mint pl. repülőgépre szállás, hajlandó lett -, kijelentette, hogy akármi van is fönt, ő oda bizony nem föl nem mászik azon az izén. Tudtam,ha tériszonyról van szó, felesleges vitatkozni,  érteni ugyan sose értettem, de elfogadtam. Így hát leültünk valami kőre, előhalásztuk a térképet, hogy valami alternatív útvonalat keressünk; sose szerettünk ugyanazon az úton visszatérni. Találtunk is egy megfelelőnek tűnő turistautat, így aztán valamilyen (másik) jel mentén elindultunk vissza Pomáz felé. Éppen egy tisztáson ballagtunk önfeledten, amikor JOBBról visítás-félét hallottunk, és odanézve megpillantottunk vagy hat kis vadmalacot. Legalábbis a csíkos hátuk alapján úgy gondoltuk, hogy azok, és nem házisertések. Irtó cukik voltak, ahogy rohangáltak a fűben, mi meg elkezdtük keresni az anyjukat, és meg is találtuk, bár csak a hátát láttuk, tőlünk nagyjából 10-15 méterre, sajnos éppen az út BAL oldalán. Megtorpantunk, és ismét felemlegettük Imre herceget meg PároM druszáját, a Zrínyit, továbbá etológiai olvasmányainkat és natgeós meg spektrumos tudásunkat a kicsinyeit védő anyákról, vészhelyzetről, meg hasonlókról, végül úgy döntöttünk, hogy pont nem mi leszünk a kísérleti alanyai a „hogyan viselkedik a vaddisznó-koca, ha egy út választja el a kicsinyeitől, melyen két ember halad át” című kísérletnek, így aztán megfordultunk, és nem túl sietősen, ám meglehetős tempóban magára hagytuk a kis családot, megkerestük az utat, amelyen Pomázról a Holdvilág-árkot támadtuk, és további kalandok nélkül visszatértünk a Gyalogbékába.