Szerelmem, PM emlékére

Dömös, ez az 1100 lakosú kis falu Budapesttől mindössze 45 km-re,

igazán kedvező fekvése révén ideális kirándulóhely, számos gyönyörű túra kiindulópontja. Egyik oldalon a Duna hömpölyög lustán, szemben a Remete-hegy,a falut a Visegrádi-hegység lankái ölelik körbe – kell ennél több?

Ez a kirándulás alapvetően nem a túrázásról szólt, de ha már ott voltunk, természetesen fel akartunk menni a Prédikálószék 639 m magas csúcsára, és természetesen ismét eltévedtünk. A Szentfa-kápolnáig simán eljutottunk a sárga-piros-zöld jelzésen.

Ott kellet volna valahogy rátérnünk a piros háromszögre, de azt nem találtuk. Kerestük mindenhol, de Somhegy óta egyértelmű, hogy bénák vagyunk a túrázáshoz, nyilván nem volt még ember, aki ne találta volna meg a Prédikálószéket. Hogy végül merre jártunk, és hogyan keveredtünk vissza Dömösre, arról fogalmam sincs. Tulajdonképpen nem nagyon szomorkodtunk, hiszen úgy voltunk vele, hogy egy egynapos kirándulásra bármikor visszajöhetünk még.

Igen, a bakancslista, ami már örökre így marad.

Dömös egy galériával is büszkélkedhet a Polgármesteri Hivatal épületében. A nagyteremben a Dömös 900 éves c. helytörténeti kiállítás látható. Körben színes miniatúrák, az eseményeket elbeszélő krónikás szövegrészek láthatók és olvashatók. A tárlókban Dömös honfoglalás előtti történetének régészeti emlékei, majd Árpád- és középkori leletek, tárgyi emlékek, írásos dokumentumok tanúskodnak a község gazdag történetéről.

Dömösön az 50-es évek elején egy kisebb művésztelep-féle alakult ki, a művészek műveiből is láthatunk párat a Polgármesteri Hivatalban.

Szerelmem, PM emlékére

A párterápia sikerét megünneplendő, a május elsejei hosszú hétvégét Dömösön töltöttük a Feketesas panzióban. A panzió egyben étteremként is üzemel, meglehetősen jó konyhával.  

Maga a panzió nem egy nagy durranás,	szerényen berendezett, ám tiszta szoba, fürdőszoba – nekünk ennyi elég is volt.
A honlapján úgy hirdeti, hogy ezen az udvaron lehet sütögetni, bográcsozni. Szerencsére ottjártunkkor ezt senki nem tette.	Ő az intézményhez tartozik, meglehetős külseje ellenére igen-igen jámbor.

Dömös kapcsán eléggé bele kellett ásni magunkat az Árpád-házi királyok meglehetősen szerteágazó és véres történetébe, ugyanis a Dunakanyar által körülölelt erdős hegyvidék a honfoglalástól kezdve a fejedelmek, majd Árpád-házi királyaink családi birtokterülete volt. Ezen a hatalmas erdőbirtokon, melyet a középkorban egységesen Pilis-erdőnek neveztek, több királyi vadászkastély, palota létezéséről tudnak azok, akiknek ez a dolguk. Az elmúlt évek régészeti-történeti kutatásaiból kiderült az is, hogy közöttük kiemelkedő szerepet játszott a dömösi királyi palota, mely a XI. században királyaink kedvelt tartózkodási helye és fontos birtokközpontja volt.

Első közvetlen adatunk a Képes Krónikában maradt fenn erről az időről. Az 1063. év eseményeinél ugyanis a következők olvashatók: „A jámbor (I.) Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján”.

De Dömös kedvence Álmos herceg, még utat is neveztek róla, holott nem pont ő a legszimpatikusabb Árpád-házi ivadék. Ő az, aki Kálmán (a Könyves) öccse lévén sosem tudott belenyugodni, hogy nem övé lett a trón, így aztán jószerint egész életét azzal töltötte, hogy cselszövés, ármány, összeesküvés, akármi árán, de hozzájusson a koronához, ami nem sikerült neki, ám Kálmán, beleunva abba, hogy örökösen résen kell lennie, a kor szokásához híven őt is és a fiát, Bélát is (meg még néhány hívüket) megvakíttatta – ilyen testi „hibával” nem lehetett belőlük király.

A sors fintora, hogy Kálmán fia, II. István halála után mégiscsak  Béla lett a király, Vak Béla néven 10 évig (1131-1141) uralkodott, és innentől kezdve az Árpád-házi királyok mind-mind az ő leszármazottai.

És mindennek mi köze Dömöshöz? Nos, ő alapította a prépostságot, amely ma Dömös fő attrakciója.

A Dobogókő utcában terül el az a telek, amelyen a romok találhatók, mivel a ajdani kéttornyú, háromhajós, félköríves szentélyekkel záródó román stílusú templomnak csak alapfalai maradtak meg. A vastag falak maradványait betonnal egészítették ki, így azért nagyjából elképzelhető, milyen lehetett fénykorában.

„A templom megemelt szentélye alatti altemplom azonban fennmaradt viszonylagos épségben. A területen 1970-es években Gerevich László régész végzett ásatást. A rommaradványok és a korábban már múzeumokba szállított kőfaragványok lehetővé tették az altemplom hiteles helyreállítását.

A szép, szürke kváderkövekből épített, félköríves szentélyű altemplom boltozatát két sorban elhelyezkedő oszlopok tartották. A középső oszlopoknak ugyan csak helyei, illetve talapzatai maradtak meg, ám a faloszlopok és díszesen faragott lábazataik jórészt megmaradtak. A kőfaragványok alapján bizonyos, hogy a Dömösön dolgozó építőműhely tagjai más - királyi és főúri - építkezéseken is dolgoztak.

A Közép-Európában általánosan elterjedt építészeti dekoráció meglehetősen egységes stílusa jelenik meg a prépostság vaskos, tömbszerű oszlopfejezetein is, melyeken levéldíszek, állatábrázolások és szalagfonatos ornamentika is megfigyelhető. A felső-itáliai eredetű alakos fejezetek egyik jellegzetes példája a feltárások során előkerült hatalmas oszlopfő, amelyen egymással küzdő oroszlánok, nyulat elragadó sas és lovas vadász alakja van kifaragva.

A faragványok finomabb, fejlettebb stílusából arra lehet következtetni, hogy II. Béla idején, 1138 táján készülhettek." (forrás: http://nemzetimuemlek.hu/index.php/epulet/doemoes_kiralyi_koezpont_prepostsag/)

Szerelmem, PM emlékére

Az Óbudai Kultúrális Központban is volt jó pár alkalommal Hobo-klub, de az valahogy nem jött be se Hobonak, se a közönségnek. Általában nagyon kevesen voltunk - bár, ha belegondolok, a Gödörben se lehettünk sokkal többen, csak mivel kisebb helyiség, nem tűnt annyira fel, mint az óbudai színházteremben -, a büfé vacak volt, egyetlen hatalmas előnye a többi helyszínnel szemben a színpad és az emelkedő nézőtér, ahonnan mindenki jól látott mindent.

Nagyon sajnáltuk, amikor vége lett, de mivel Hobo már többször bejelentette, hogy ez az utolsó, aztán valahogy mégis mindig lett újra klub, erősen bíztunk benne, hogy ezúttal is így lesz.

Aztán az ágyhoz-kötöttség hónapjai alatt gyakran eszünkbe jutott, milyen jó, hogy nincs klub, mert most borzasztó lenne a tudat, hogy van, és mi nem tudunk menni.