Előző: Mátrafüred

Sástón esett meg velünk az első vaddisznókaland.

Kinéztük a térképen, hogy a Mátrafüredtől 2 km-re található Sástót meg tudjuk közelíteni gyalogszerrel is, közben nem kihagyva néhány látványosságot, mint a Rákóczi-forrás és a Máriácska. Elindultunk tehát a jelzett úton.

Az idő az első napi szitálós, szelesből kellemesre változott, így aztán kedvünkre gyönyörködhettünk a hamisítatlan Mátrában, és a Muzsla-kilátóból elénk táruló panorámában. (A turistaútvonalak mentén rengeteg, szebbnél szebb látványt nyújtó kilátó van, egy-kettőről még lesz szó.)

 

A Rákóczi-forrás – mint sejthető – arról kapta a nevét, hogy a legenda szerint Rákóczi Ferenc itt itatta meg a lovát, miközben valahonnan valahova ment. Vagy jött.

A Máriácskához kicsit le kellett térni a Sástóhoz vezető útról, vacilláltunk is, hogy menjünk, ne menjünk, végül is úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, megnézzük. Nem bántuk meg. Máriácska egy zarándokhely a nem tudjuk milyen patak partján, egy fenséges szurdokban. A látvány egyszerre lenyűgöző és megható.

 

 

Eme kis kitérő után még egy meglepetés várt ránk: egy millió lépcsőből álló domboldalon felmászva egy középkori vár romja bukkant elő. Mint kiderült, ez volt a mátrafüredi Kalandpark, falmászással, függőhíddal, bobbal. Nekünk ezek közül csak a bobot volt merszünk kipróbálni, nagyszerű élmény volt!

Innen már valóban csak egy ugrás a Sástó. A képen látható toronyhoz igyekeztünk.

 Követekező: Mátrafüred - Sástó II

Szerző: kisa  2010.10.08. 22:04 10 komment

Címkék: 2007 kalandpark sástó bobpálya mátrafüred máriácska rákóczi forrás muzsla kilátó Tartalom: Mátrafüred-Sástó

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr212357174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.09. 15:51:42

"... miközben valahonnan valahova ment."

Biztos, hogy ez nem a visszaútján történt?
;)

kisa 2010.10.09. 19:33:51

@1.szolo - 2014;): Elképzelhető, még kutatjuk. De közkívánatra javítjuk. :-)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.10.18. 16:06:23

Ha már nagyon-nagyon bánatos vagyok, idejövök, és gyönyörködöm. nagyon szép képeket készítettél, meg minden...

kisa 2010.10.18. 16:42:22

Köszönöm, bár a képek nem az én érdemem.
Én pedig, ha magam alatt vagyok, elolvasom a blogodat. Nagyon szépen írsz.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.18. 18:31:02

@kisa: Szerintem is profi... (bár csak 1-2 napja bukkantam rá:)
DE ezen fennakadtam:
"ha magam alatt vagyok, elolvasom a blogodat."
- először arra gondoltam, hogy - na, akkor attól csak jobban lehangolódsz... (mert hiába "szép", ha szomorú:(
- azután jobban bele gondoltam:
Elolvasod, és látod belőle, hogy nem is olyan rossz Neked...
(éljen a relativitás;)

Bocs, ironikus akartam volna lenni, de nem sikerült (én nem vagyok olyan jó író:()

kisa 2010.10.18. 19:05:42

@1.szolo - 2014;):
Igen, valahogy így. Bele is akartam írni a kommentbe, de olyan izének tűnt, hogy mások baja miatt én jobban érezzem magam, de mégis ez van.
Elgondolkodtat.
Máskor meg magamra ismerek.
És a stílusa is nagyon megfogott.
Kár, hogy ritkán ír.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.10.23. 14:45:54

Nocsak! Ennyi "ismerős" nick egy helyen... jó nekünk! Ezt a környéket ismerem és nagyon szeretem... ott hon vagyok :)mindig.

sületlenke 2010.10.23. 16:01:06

@térfél: Csupa ismerős, jé... Nagyjából mind a Varánuszról kerültünk ide, én rendszeresen rájárok Kisa szépséges dolgaira.

És itt, nála találtam rá a Stricire, más jelleg, de egyéniség ő is, nagy-nagy szomorúságot ír le a posztjaiban, de sajnos, az is a magyar valóság része... Nézz el oda is, szerintem értékelni fogod..

kisa 2010.10.23. 22:24:01

@térfél: @sületlenke: Isten hozott benneteket! :-)
Ez a szép ebben a határtalan internetes társadalomban, hogy egyik helyről a másikra kattintva egy-egy különálló kis világot ismerhetünk meg, ami mindannyiunk örömét - és okulását is - szolgálja.
Ha bárkit egy kicsit felvidít e szerény blogocska, már megéri. :-)

Fabius 2010.10.24. 05:07:23

@kisa:

Felvidít bizony, meg ki is kapcsol. Mostanában nincs időm semmire, ha kirándulni akarok a képeiddel teszem :-)
süti beállítások módosítása