Szerelmem, PM emlékére                                                                                      ELŐZŐ: Visegrád 2            

Némi túlzással, de majdnem túlszaladtunk a Királyi Palotán anélkül, hogy észrevettük volna. Teljesen hétköznapi utcai környezetben áll, házak között, szemben egy játszótér, külsőleg igazán semmi palota kinézete nincs.

Mostani állapotából – bármennyire profin is restaurálták –,  nehéz elképzelni, milyen lehetett anno, amikor a környék még nem volt beépítve, és egyedül uralta a látványt. Erre vonatkozóan szerencsére a neten elég sok virtuális anyagot találtunk, ebből loptam egyet gátlástalanul:

A bejáraton belépve természetesen az első, amivel a látogató találkozik, az a büfé, ilyen-olyan szuvenír árusok, és egy hatalmas tér, ahol ottjártunkkor éppen egy gyerekcsapatnak tartottak valami íjász bemutatót (szemben jól látszódik az ominózus játszótér):

Magát a Palotát viszont tényleg klasszul rendbehozták, az egyes szobákban audiovizuális magyarázatokkal kísért tárlatok, autentikus berendezési tárgyak teszik igazán elképzelhetővé a Mátyás-kori udvari életet.

Ebből a cikkből az is megtudható, miért voltak olyan látványosan rövidek a középkori ágyak. Nem, nem csak azért, mert az emberek is "rövidebbek" voltak... (Egyébként elég utálatos dolog a blog.hu képszerkesztője, ha pl. kisebbíteni akarom a jobboldali képet, akkor széltében összenyomja, hosszában meg megnyújtja, főleg, ha szöveget is írok alá, és ezt a régebbi posztokban magától is megtette, órákig tartott, amíg valamelyest korrigálni tudtam.)

A helyiségek között van egy remekül berendezett királyi konyha  és fürdő is, amit fogalmam sincs, miért, de nem fényképeztünk le, így megint csak gugli barátunk segítségéért kellett folyamodnom:

A híres Herkules-kúttal először a belső udvaron találkoztunk. Másodszor az egyik kiállító-teremben.

Eddig még soha nem gondoltunk bele abba, hogy milyen komoly szellemi és fizikai munka van egy-egy jól helyreállított tárgy mögött. A fenti képeken látható csodálatos szökőkutat a restaurátorok varázsolták elő ebből:

Valószínű, hogy az Oroszlános-kút is hasonló utat járt be, amíg a mai pompájában tudjuk megcsodálni:

Két szobor keltette még fel a figyelmünket, az egyik azért, mert nem nagyon nyerte el a tetszésünket. Konkrétan nem tudtuk megfogalmazni a kifogásainkat, talán mert túl "iskolás", "szájbarágós", nem mozgatta meg a fantáziánkat, fogalmunk sincs, ahogy arról sem, hogy másik meg miért tetszett. 

A temetőt ezúttal kihagytuk.

Szerelmem, PM emlékére                                                                              ELŐZŐ: Visegrád 1

Másnap egy kiadós reggeli wellnesszezés után hajókirándultunk. Meglehetős izgalommal kezdődött a dolog, mert a kikötőben egy szépen kalligrafált tájékoztatón azt szerepelt, hogy 10 fő alatt nem indul a hajó, ami a menetrend szerint 10-kor volt esedékes, ám 10 előtt öt perccel rajtunk kívül még nem volt érdeklődő. Aztán 10-kor befutott egy 3-fős család és egy 4-fős csoport, de ugye ez még mindig csak 9 fő. Nagy-nagy szerencsénkre – és meglepetésünkre – a pénztáros rugalmasan kezelte a dolgot, közösen vettünk még egy gyerekjegyet, és már szállhattunk is fel a „Corvin”-ra.

A Duna-kanyar hajóról is lélegezetelállítóan gönyörű.

Párom érdeklődése minden szerkezet iránt, ami vasból van, itt is megnyilvánult: míg mindenki vadul csodálta a tájat, ő azért a hajót is körbejárta, és lefényképezte azt, amit szerintem kevés turista: a motort. Bár, ha végiglapozod a Corvin linkjét, Kedves Olvasó, akkor kiderül, hogy Kovács Zoltán is megtette. :-)

A hajókirándulás után még gyorsan felugrottunk a Salamon-toronyba, ami tulajdonképpen csalódás volt, mert a múzeum részébe  valamiért nem lehetett bemenni – pedig nyitvatartási idő volt -, kívülről meg ANNYIRA nem látványos.

Igaz, a panoráma elég meggyőző:

Mivel a Fellegvárat kihagytuk, már csak a Királyi Palota megtekintése maradt hátra a „kötelező” programból.

 KÖVETKEZŐ: Visegrád 3