Igen Nagyon Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! 

Mi, a Kisemberek Szövetsége (KISZö) meghallgatván az Ön 2010. február 5-i beszédét, a következő javaslatokkal kívánjuk segíteni Önt nemes céljai megvalósításában:

          1. Sokat emlegette Ön az ERŐS KORMÁNYt

-          Javasoljuk, kormányra kerülése után haladéktalanul tiltsa be az összes többi pártot. Szabad(os)ságot gyakorló liberálisokkal, szocialista eszméket hirdető milliárdosokkal, kedves szlovák szomszédainkat utáló félnácikkal, normális Magyarországról hablatyoló eszementekkel egyszerűen képtelenség érdemben kormányozni. 

-          Az Ön által létrehozott Polgári Köröket felhasználva kiválóan lehetne a zembereket – főleg az Ön kormányzásával egyet nem értőket – figyelni, szükség esetén figyelmeztetni őket a REND fontosságára. 

2. Hivatkozott a tömegek REND utáni vágyára

-          Ezzel kapcsolatban az a véleményünk, hogy vissza kell állítani r(cs)endőrség presztízsét. Igenis sápadjon el minden ember, meglátván egy gumibotját hanyagul lóbálva közeledő rendőrt! Igenis legyen joga a rendőrnek pofán vágni (már elnézést az erős kifejezésért) a neki nem tetszőket! Igenis legyen joga bárkit, bárhol igazoltatni, és ha az illetőnél nincs erre alkalmas okmány, akkor bevinni. Igenis legyen joga megtiltani mindenféle csoportosulást, felvonulást (buzimenet, biciklistüntetés, stb) mert az veszélyes melegágya a RENDetlenkedésnek. Ez alól kivételt kizárólag csak a Körmenetek képezhetnek. 

-          A teljesen fegyelmezetlenek számára javasoljuk Közös Nemzeti Direktórium Portál (KNDP)  létrehozását, ebben Schmidt Mária bizonyára szívesen segít Önnek azzal, hogy rendelkezésre bocsátja a Terror Háza Múzeum néhány nem használt helyiségét.

3. Beszélt a MUNKA fontosságáról, megbecsüléséről

-          Itt – visszautalva az előző két pontra – javasoljuk bevezetni a KMK (közveszélyes munkakerülő) jogi kategóriát, az ebbe esőket haladéktalanul MUNKAtáborba lehetne küldeni. Ez mind a REND, mind ERŐS KORMÁNYzás szempontjából üdvös lenne, a kmk-knak ugyanis rengeteg idejük van gondolkodni, az meg sose vezet jóra. 

-          Kívánatos lenne gondoskodni arról, hogy egy ember munkáját lehetőleg három végezze, ezzel lehetne csökkenteni a munkanélküliséget, a KMK-t, és jelentős mennyiségű adóbevétel származna belőle. A folyamatos munkalehetőség biztosítása érdekében ajánlatos lenne ezt úgy megvalósítani, hogy elkezdenek építeni egy nagyobb volumenű épületet (pl. színházat), amit aztán a gödör kiásása után máshova helyeznek, az így keletkezett gödrökben aztán lehetne gombát, spárgát, paradicsomot termelni, újabb munkalehetőséget teremtve ezzel emberek százainak. (Ajánljuk szíves figyelmébe a 4-es metró eddig elkészült szakaszait. 

4. Az EGÉSZSÉGÜGY meglévő gondjait sem hagyta szó nélkül

-          E tekintetben javasoljuk az ún. „hálapénz” kötelezővé tételét. Természetesen az annyira óhajtott REND jegyében minden orvosi tevékenységnek hatóságilag szabott ára legyen, megelőzendő, hogy egyes orvosok kiemelkedően magas jövedelemhez jussanak, továbbá a zemberek pszichés örömérzetének fokozására: hadd higgyék továbbra is, hogy a hálapénz fejében több, jobb ellátást kapnak. 

-          Természetesen kellenek külön kórházak a párt, az Ön pártja kiemelt kádereinek, erre kiválóan alkalmas lenne a megszüntetett Pszichiátriai Intézet épülete a még kiválóbb Mikola doktor (kinek jelenlétét fájón hiányoltuk a közönség soraiból) vezetése alatt. 

5. S végül, de nem utolsó sorban hivatkozott a NEMZET, NEMZETI ÜGY fontosságára

-          E pontban nincsenek javaslataink, mivel úgy véljük, hogy Ön ebben nem szorul a segítségünkre. A kokárda-viselés kötelezővé tétele, a korona másolatának úsztatása Budapestről Esztergomba és vissza, az Ön heti rendszerességű beszélgetése Kondor Katalinnal (vagy Kudlik Júliával) a Magyar Rádióban, egy minden háztartásba eljuttatott újság, amelyben a zemberek heti vagy havi részletességgel értesülhetnek az Ön nagyszerű országépítő munkájáról, elhivatott, a zemberek érdekét mindennél fontosabbnak tartó, nemzeti ügyünk győzelmét elősegítő tevékenységéről mindennél ékesebben bizonyítják e téren is az Ön szakértelmét. 

Isten áldását kérve kívánjuk, hogy még sokáig, nagyon sokáig erőben, egészségben kormányozza népét, nemzetét!

Kiváló Tisztelettel

KISZö

 További ötleteket szívesen továbbítunk Magyarország Miniszterelnökének.

Szerző: kisa  2010.02.07. 09:00 Szólj hozzá!

Címkék: Tartalom: Politika

Most éppen munkanélküli vagyok, hát ezért...

A három fogalom nem véletlenül került egy csokorba:

1.

Imádom a falusi turizmust, kis hazánkban meglepően megejtő települések vannak. Úgy gondolom, hogy nem csak pofázni kellene a magyar árukról, hanem vásárolni is kell őket. A hazai turizmus is egy áru, nem titkolt szándékom, hogy kedvet csináljak hozzá másoknak is. Ez lenne a zsákfalu rész.

Figyelem: sznob milliomosok kíméljenek, kizárólag a kispénzű kisembereknek kívánok ötleteket adni. Ha mégis a horvát, olasz vagy spanyol tengerpartra vágysz, ha Marokkó, Egyiptom, Mauritius a kívánatos cél számodra, akkor itt nem találsz tippeket!

2.

Érdekel a politika. Tévelygő választópolgár vagyok, aki meglehetősen szilárd értékrendjéhez még nem talált pártot. Tudom, hogy melyik pártot miért nem kedvelem, melyik politikus miért nem vonzó számomra, viszont kedvelhető pártot, vonzó politikust még nem találtam...

Mivel e tekintetben pesszimista vagyok, hát így jön ide a zsákutca, zsákország...

Figyelem: az egyik párt elmarasztalása részemről nem jelenti azt, hogy a másik párt fan-ja vagyok.

És néha egy kis Fodor Ákos mint örök kedvenc.

És mivel eléggé lúzer júzer vagyok, fogalmam sincs, mi sül ki ebből az egészből, vagy hogy kisül-e egyáltalán valami.

 

2015. júniusában elment a Párom, aki által és akivel a falusi turizmus értelmet nyert. A blog ezentúl az Ő emlékét hivatott őrizni, ezért úgy gondolom, hogy nem csak a falusi turistahelyekről írok, hanem mindenről, ahol megfordultunk. Ez egy teljesen szubjektív visszaemlékezés és fényképválogatás lesz, nem célom ismereteket terjeszteni vagy bármiféle "tudást" átadni. Kedves Olvasó, ha kedved támad kommentelni, tedd meg nyugodtan, de kérlek, tartsd tiszteletben Párom, Preiszner Miklós emlékét.

 

 

Szerző: kisa  2010.02.06. 20:17 1 komment

süti beállítások módosítása