Szerelmem, PM emlékére

Furcsa módon nálunk Koblenzről turisztikai célpontként viszonylag keveset lehet hallani, pedig a  Rajna és a Mosel torkolatánál fekvő Koblenz Németország egyik legszebb és legrégebbi városa. Négy középhegység, szőlőhegyek és erdők ölelik körbe a várost, amelynek több mint 3 000 éves történelméről csodaszép templomok és kastélyok, az egykori nemesi udvarok és urasági polgárházak tanúskodnak.

Németországban a szálláskeresés nem egyszerű, mivel a hotelek általában drágák, ami meg nem annyira drága, az messze van a belvárostól. Az ifjúsági szállások (Jugendherberge) nem nekünk valók... A „Kulturhotel Koblenz"  viszont tökéletes volt. Igaz, majd’ 3 km-re van az állomástól, Ehrenbreitstein városrészben, viszont egyrészt szinte közvetlenül a Rajna partján fekszik, másrészt nagyon hangulatos mind a hotel mind a városrész, harmadrészt közel van Ehrenbreitstein erődhöz, ami Európa második legnagyobb fennmaradt várlétesítménye (a legnagyobb az ulmi „Bundesfestung”), és ott a kötélpályához, ami Koblenzben kihagyhatatlan, mert a Rajna egyik partjáról pillanatok alatt átrepít a másikra, egyenesen az óvárosba.

Koblenzbe késő délután érkeztünk, kicsit csellengtünk a Rajna partján (egyébként is arra kellett mennünk a szálláshoz),

majd a 3 km-es séta végén megérkeztünk a „Kulturhotelbe”. A felirat senkit ne tévesszen meg, a szállót régen "Hoegg"-nek hívták, nem tudjuk, miért változtatott nevet.

Kilátás az ablakból (jóóó, belátjuk, hogy a gyorsvasút meg az autópálya nem éppen attraktív, na de mégis...):

Mivel az egész napos kölni bumlizás miatt elmaradt a déli pihenő, nem sokat lacafacáztunk, gyorsan ágyba bújtunk, hogy frissen üdén vágjunk neki a másnapi feszített programnak.

Reggel már nyitásra fent voltunk az Ehrenbreitstein erődben.

Az erődről annyit érdemes tudni, hogy már a bronzkorban is lakott volt, aztán a kelták, rómaiak (Rajna-limes), majd a germánok használták folyamatosan, naná, az emberiség már csak ilyen, ha bárhol valami kis dombot látott, oda rögtön valami erődöt, várat csinált… A középkorban egyfolytában buherálták, hol egy újabb őrtorony, hol egy épület, valamit mindig kellett rajta „korszerűsíteni”. Komoly szerepe volt a 30éves háborúban, 1795-ben francia kézre kerül, 1801-ben a Német Birodalom visszakapja, de előtte a franciák még jól felrobbantják. A következő években legelő és a kezdődő „rajnai romantika” helyszíne. 1817-34 között újjáépítik, a világháborúkat viszonylag épen vészelte át, az 50-es évek óta kulturális központ, számos kiállítással, múzeummal, bemutatóval. Mivel kb. 120 méterrel van a Rajna felett (összehasonlításképp: a Gellérthegy 139 m-rel magasodik a Duna fölé), valószínűleg innen a legszebb a kilátás a városra és a Német Sarokra.

Az erődhöz egy hatalmas park is tartozik, itt tartották  2011-ben a  Szövetségi Kertkiállítást (BUGA), és amely ma kedvelt városközeli üdülőhely és rendezvényterület. És persze itt van a kötélpálya végállomása is.

 Ezzel a kötélpályával percek alatt átértünk a Rajna túlpartjára az úgynevezett „Deutches Eck”-hez, amit magyarul „Német sarok”-nak fordítanak, de ez nekem nem annyira tetszik, mert nem igazán adja vissza a régies „Eck” és a ma elterjedtebb „Ecke” közötti különbséget.

Ez egy különlegesen kiképzett háromszög alakú terület a Rajna és a Mosel találkozásánál, amely magasról (pl. az erődből) nézve egy hajóorrt formáz. 

A "hajóorr" két oldalán a német tartományok zászlói láthatók.

Ezt a földnyelvet gondolta II. Vilmos császár a legmegfelelőbbnek arra, hogy nagyapjának, I. Vilmosnak, a Német Birodalom egyesítőjének emlékművet állítson. A Német Birodalommal azonban 1945-ben az emlékmű is rommá vált, és a fennmaradt talapzatot 1953 májusában a szövetségi köztársaság elnöke, Theodor Heuss a német egység mementójának szentelte. Végül 1993-ban helyreállították az emlékművet, és ismét felhelyezték a talapzatra, ahol összesen 37 méteres magasságával büszkén emelkedik a Rajna és a Mosel fölé Ez a Német egység emlékműve, amelynek fő alakja a lovon ülő I. Vilmos császár 14 méter magas bronzszobra, amely egy 23 méter magas talapzaton áll. A szobor körül - az emlékmű részeként - a német tartományok kőből kifaragott címerei láthatók

Miután körbejártuk a „Deutsches Eck”-et, felmásztunk a talapzaton lévő kilátóra, úgy gondoltuk, hogy megérdemlünk egy kis pihenőt, amit ezen a nagyon klassz terecskén töltöttünk el, ami egy játszótér és egy szökőkutas park keveréke.

Még mindig maradt egy kis időnk a vonat indulásáig, amit a belvárosban való csellengéssel töltöttünk. 

Koblenz óvárosa igazán nagyon hangulatos, sok-sok régi házzal, amelyeknek nyilván megvan a maguk története.

és sok izgalmas vagy kevésbé izgalmas – kinek hogy tetszik – szoborral.

4 óra előtt kicsivel pattantunk vonatra, hogy elzakatoljunk Boppardba.

PároM vonatok iránti olthatatlan rajongása inspirált arra, hogy egy izgalmas vonatozást tegyünk Boppardból Emmelshausenbe a Hunsrückbahn-nal. Azért izgalmas, mert a mindössze 15 km-es úton 5 alagút és 2 viadukt is van, továbbá van egy 6 km-es szakasz (Boppard és Buchholz között), ahol 63 ‰-os emelkedőt kell a vonatnak leküzdenie.

Bár lenyűgöző út volt, a vonatból sajnos nem sikerült túl sok értékelhető képet csinálnunk.

Mindenesetre aki arra jár, annak mindenképpen megéri a kis kitérő.

 Miután körbejártuk Emmelshausent és visszavonatoztunk Boppardba, még egy rövid vonatút után érkeztünk meg este fél 8-kor St. Goarba, aholis kezdetét vette „A RAJNAI KIRÁNDULÁS”.