Szerelmem, PM emlékére

Párom ma lenne 63 éves...

Mióta elment, azon gondolkodom, mit szerettem benne, mi tartotta össze a kapcsolatunkat jóban-rosszban, miért tudtunk minden válságból win-win szituációval kijönni. 

Hogy mit szerettem benne? Majdnem mindent. Hórihorgas, vékony, mégis izmos termetét, a gyönyörű kezeit, az ősz sörényét. Szerettem megmártózni csokibarna, hűséges, okoskutya-tekintetében. Imádtam a hangját, amelyre Hobo egyszer azt mondta, hogy csak egy embert ismer, akinek mélyebb hangja van, mint neki, a PároMat. És valóban, nem is pince-, hanem már-már barlangmély hangja volt, mégis lágy, mint egy búvópatak, átölelt, behálózott, megbűvölt a hangjával már az első alkalommal. 

De ezek csak külsőségek. Nyilván fontosak, szerintem nincs igaza annak, aki azt mondja, hogy a külső nem fontos. Igenis fontos - számomra legalábbis -, abból a szempontból, hogy 30sok éves koromra azért csak kialakult az ízlésvilágom, vannak megjelenésbeli tulajdonságok, amelyekkel anno nem tudtam volna mit kezdeni. Nem arról van szó, hogy csak ilyen-olyan hajú, kék szemű, akármilyen emberbe szeretek bele, hanem inkább az összhatásról. PároM kicsit magasabb, kicsit soványabb volt az általam elképzelt ideálisnál, de az összhatás mégis megfogott. Elegáns megjelenésű volt - ezért kicsit irigykedtem is -, még a kerti munka közben, kerítésfestés, tapétázás, túrázás közben is. Én seperc alatt koszos, büdös, izzadt lettem, ő pedig mintha most jött volna ki a kádból, mindig makulátlan, jószagú volt - soha nem izzadt, nem is engedtem, hogy parfümöt, dezodort, arcszeszt használjon: imádtam az illatát is.

Az első találkozást persze megelőzte vagy 200 levélváltás és telefonbeszélgetés - netes társkeresőn ismerkedtünk meg, sokszor mondtuk is, hogy enélkül esélyünk se lett volna találkozni, annyira eltérő útjaink voltak -, úgyhogy biztos voltam benne, hogy lesz témánk, nem kell majd kínos csöndben feszengenünk és lopva az órát néznünk, hogy mikor jön el az első alkalmas pillanat, amikor sértődés nélkül búcsút vehetünk egymástól. Nem gondolom magamról, hogy felszínes lennék, de ez a megjelenés igenis fontos volt ahhoz, hogy legyen második, harmadik, sokadik randi. És miközben elhomályosult tekintettel néztem az arcát, bűvölten ittam a szavait - majdnem mindegy is volt, mit mond, csak halljam a hangját -, szép lassan kitárult előttem a lelke is. Engem - egy házasság kudarcával a hátam mögött - lenyűgözött az a nyíltság, derű, gyermeki kitárulkozás, az a bátorság, amellyel úgymond "kiadta" magát. Annyira más volt, mint én, aki inkább bezárkózó, bizalmatlan, félős vagyok (voltam). Tőle tanultam meg, hogy a nyitottság, a bizalom, a másik felé fordulás mennyire fontos egy kapcsolatban. Igen, az ő lelke tartotta össze a kapcsolatunkat, ha összevesztünk, én inkább elszaladtam, duzzogtam, látni se akartam őt. Mindig ő volt, aki jelentkezett, telefonált, jött, hogy beszéljük meg, mondjuk el, ami fáj, ne söpörjük a szőnyeg alá gondokat, hogy utána megerősödve jöjjünk ki a krízisből. Igaza volt, csak így lehet egy kapcsolatot működtetni.

Rengeteg közös volt bennünk: az érdeklődési körünk, a világnézetünk, ahogy bizonyos dolgokról vélekedtünk, hasonló volt a műveltségünk, bár ő matematika-fizika- 20. századi történelem vonalon volt erősebb, én pedig irodalom, idegen nyelvek, biológia tárgyban. Nagyon szerettünk együtt honfoglalózni, volt közös profilunk, együtt szinte verhetetlenek voltunk - bár beláttuk, hogy ez így nem annyira korrekt, ketten egy ellen, de annyira jó volt együtt játszani. És minden másban is nagyon együtt tudtunk működni. Megterveztük - a tervezés volt az egyik erőssége, egyúttal gyengesége is, mert ha változtak a körülmények, akkor ő nehezebben tért el a tervtől, kevésbé volt rugalmas, mint én. De ahogy én tanultam tőle a nyitottságot,ő úgy tanulta tőlem a rugalmasságot. 

És nagyon tudott figyelni. Nem felületesen, hümmögve, hanem teljes odaadással hallgatott, néha próbált tanácsot adni, de tudta, nem azért mondom el a problémámat, hogy tanácsot adjon, hanem hogy magamnak is meg tudjam fogalmazni, mi a bajom. 

Mindig meghallgatott. 

Nagyon hiányzik.

 gyertya1.gif

 

Szerző: kisa  2017.02.25. 16:00 Szólj hozzá!

Címkék: Tartalom: ...nagyon fáj

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr5512292237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.