Szerelmem, PM emlékére

2010-ben a már említett andalúziai kiránduláson kívül – anyagi okok miatt -  csak egy rövid, egynapos  martonvásári  kirándulásra futotta.

Martonvásár, ez az 5500 lakosú kis település, két dolog miatt vonzott bennünket: a mindössze 30 km-es távolság miatti olcsósága és PároM örök kedvence, Beethoven miatt.

Maga a falu nem mutatott túl sokat, igaz nem is nagyon jártuk be, hiszen a kastély az állomástól 7-800 méterre van, és ezúttal nem tévedtünk el. A park hatalmas, a kastély részletgazdag, az óvodamúzeum pedig nosztalgikus emlékeket ébresztett bennünk, az egész komplexum lenyűgöző, úgyhogy az egész napot ott töltöttük.

A kastély az 1783-as építésétől kezdve egészen 1893-ig a Brunszvik család tulajdonában volt, majd a Dréher család vette meg, ám ők sajnálatos történelmi okok miatt csak 1945-ig birtokolhatták, ekkor ugyanis államosították. Szerencsére nem olyan sorsra jutott, mint oly sok kastély Magyarországon, mivel 1953-ban a MTA kezelésébe került, így aztán viszonylag épségben maradt, sőt, a 70-es években csodálatosan helyreállították. Jelenleg is az MTA kezelésében van, itt működik a MTA Agrártudományi Kutatóközpontja.

Amikor Brunszvik Antal 1758-ban megvásárolta a martonvásári birtokot, csak határtalan mocsarat talált itt. Első feladata a mocsár lecsapolása, a vízelvezetés volt, nagyobb építkezésekre csak azután kerülhetett sor. A barokk kastélyt és a kápolnát 1773-75 között építette. Az épület közelében feltehetően barokk, távolabb tájképi kertet alakítottak ki az eredeti növényzet felhasználásával, mintegy 100 ha területen.

Fia a park tájképi jellegét erősítette, 1870-75 között pedig a kastélyt alakíttatta át a ma is látható neogótikus épületegyüttessé. Ezzel egyidőben a kertben is folytak átalakítások, főleg az egzóták száma gyarapodott, de van itt platán, tulipánfa, japán akác, fekete dió, páfrányfenyő, tiszafa, ciprusfenyő, juhar és számos egyéb fa, botanika iránt érdeklődőknek igazi ínyencfalat. Martonvásár a zenei kultúra különleges helye is, 1958. óta nyaranta a tó közepén található kis szigeten koncerteket tartanak. Az 1970-ben elpusztult fekete nyárfa-óriás alatt Beethoven szívesen időzött. A vasút megépítésekor a töltés a parkot kettévágta, területét 70 hektárra zsugorította. A kastély és park együttesét a II. világháborúban tetemes károk érték. A helyreállított kastély és parkja jelentős művészeti és építészeti alkotás, műemléki és természetvédelmi oltalom alatt áll. (forrás: http://www.dinpi.hu/martonvasari-park-tt)

A Brunszvik család talán nincs benne annyira köztudatban, mint sok más nemesi család, pedig nekik köszönhetjük – némi túlzással – az Apassionata-t és a az óvodarendszert.

Az úgy történt, hogy Brunszvikné Seeberg Anna bárónő elhatározta, hogy a gyerekeinek meg kell tanulniuk zongorázni. Zongoratanárnak az akkor már híres Beethovent gondolta legalkalmasabbnak, két lánya kíséretében felkereste hát a Mestert. És ez a kezdete egy igen-igen furcsa, szenvedélyes és szenvedéssel teli kapcsolatnak Beethoven és Josephine, a „halhatatlan kedves” között (bár az igazsághoz tartozik, hogy a Beethoven-kutatók között nincs konszenzus a „halhatatlan kedves” kilétét illetően, ám BJ a legvalószínűbb jelölt). Josephint ugyanis még abban az évben férjhez adják Joseph von Deym grófhoz, akinek 5 év alatt 4 gyereket szül. Josephin zongoratanáraként Beethoven rendszeres látogatója a családnak, és a gróf 2004-ben bekövetkezett váratlan halála után szerelmi kapcsolat szövődik közöttük, ám négy-gyerekes családanyaként Josephin vállára hatalmas súlyként nehezedik a társadalmi konvenciók és az anyagi gondok terhe, egy „nincstelen” zeneszerzővel való kapcsolatnak semmi perspektívája. Erről Teréz így ír húgának, Karolinnak: „"De mondd, Pepi (megj: Jozefin beceneve) és Beethoven, mi lesz ebből? Vigyáznia kell magára. Úgy gondolom, rá vonatkoznak a szavak, amelyeket a zongorakivonatban aláhúztál: Szívének elég erősnek kell lennie, hogy nemet mondjon; szomorú kötelesség, talán a legszomorúbb valamennyi közt". 1810-ben aztán férjhezmegy egy észt báróhoz.

Beethoven az 1800-as évek elején többször vendégeskedett Martonvásáron, az Appassionata-t bizonyíthatóan itt fejezte be, és Brunszvik Ferencnek - Teréz és Jozefin testvérének -  ajánlotta.

A Beethoven Múzeum korhűen berendezett szobáin végigjárva olyan érzésünk volt, mintha visszaröppentünk volna a Brunszvikok korába, áhítattal simogattuk meg a zongorát, amin a Mester játszott, rácsodálkoztunk a saját kézzel írt kottára és a rengeteg képre, szoborra, amely mind a halhatatlan géniusznak állít emléket.

A Brunszvik-család talán leghíresebb tagja Brunszvik Teréz, a magyar kisdedóvók létrehozója, a női egyenjogúság reformkori élharcosa. Az ő emlékét hivatott őrizni az óvodamúzeum, ahol igazán tanulságos és szórakoztató órát töltöttünk, gyakori „jé, erre emlékszem” felkiálltásokkal. 

 Amit a faluból még láttunk, az az Emlékezés tere közvetlenül a kastély mellett/előtt. Nevéhez méltón van itt Aradi vértanúk emlékműve, világháborús emlékmű, Trianon emlékmű, '56-os emlékmű, meg még egy "Szabadság fája".

martonvasar_143.jpg

martonvasar_144.jpg

martonvasar_145.jpg

Az ötlet tulajdonképpen tetszett, de a megvalósítás valahogy furcsára sikeredett, olyan esetlegesnek, koncepciótlannak tűnt számunkra az egész.

Természetesen ott, akkor rögtön elhatároztuk, hogy egy koncertre egyszer még visszajövünk ide. Hosszú maradt a bakancslista...

 

 

 

  

Szerző: kisa  2016.08.09. 12:30 Szólj hozzá!

Címkék: múzeum kastély óvoda arborétum 2010 Beethoven világháborús emlékmű Tartalom: Martonvásár Brunszvik szabadság fája

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr319168220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.