Kassák Lajos: Veled vagyok

 Előtted megyek,
te én előttem.
A koranap aranylánca
csilingel kezemen.

 Hová mégy - kérdezem
feleled - nem tudom.

 Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.

 Előtted én
te én előttem.

 Egy kapu előtt mégis megállunk.

 Megcsókollak,
te nekem adsz csókot,
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.

 

És ott álltunk a kapu előtt. Fogtam a kezedet, és tudtam, hogy nincs tovább. Te már nem láttál, bár utolsó pillantásoddal engem kerestél, de lábad már a küszöbön, és kezed, a kezed, amit úgy szerettem, már mozdulatlanul feküdt, hiába szorítottam, nem szorított vissza, mint annyiszor, amikor baj volt, amikor szükségem volt rád. 

Suttogtam, beszéltem hozzád, remélve, hogy hallod, hogy tudod, mennyire fáj elengednem téged, hogy nagyon fogsz hiányozni, de még tavasszal megígértem, hogy ha majd menni akarsz, el foglak engedni, bár tudom, hogy nagyon nem akartál menni, élni akartál, élni kettőnkért, még tudatod utolsó szikráival is harcolni akartál, azért engedted, hogy bevigyünk a kórházba, amitől mindig rettegtél, hogy tovább harcolhassunk, de nem, akkor már nem volt miért harcolni, hiába voltál erős, olyan erős, amit soha nem gondoltam volna, hiába volt minden, hiába szőttük kirándulásos terveinket, hiába akartunk együtt megöregedni, a betegség - a sors? - erősebb volt,és nekem már csak a zenék maradtak, a képek maradtak, az emlékek maradtak.

Elmentél. És magaddal vitted az életem. 

 

Szerző: kisa  2015.12.14. 17:30 Szólj hozzá!

Címkék: nélküle Tartalom: ...nagyon fáj

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr708120736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása