Szerelmem, PM emlékére

A szobroknál maradva, jöjjön a számunkra legfurcsább:

emlekmu.JPG

A minden tervet nélkülöző barangolásaink során bukkantunk rá, igaz, nehéz lett volna nem rábukkanni, tekintve, hogy a belváros szívében, az ún. Káptalandombon van, ahol többek között a Püspöki palota is. Maga a "szobor”, mert hát, ugye igazából nem nem annyira szobor, mint inkább relief, vagy valami afféle, eléggé elnyerte a tetszésünket, csak hát a mondanivalót nem igazán értettük. Bennünket mindig meghökkent a pogányságnak és a kereszténységnek ez a fajta szintézise, mert ugye – ha nagyon sarkosan akarunk fogalmazni, és miért ne akarnánk? – a Boldogasszony irtotta ki a csodaszarvast… Merthogy később ennek is utánajártunk, ez a Boldogasszony-kő a Püspöki palota oldalán, ráadásul Szervátiusz Tibor alkotása, akinek a munkásságát amúgy nagyra becsüljük, és kissé csodálkoztunk is, hogy fel sem merült bennünk a neve, bár annyira azért nem értünk a képzőművészethez.

Győr – fekvésénél fogva – a hidak városa is.

A két legforgalmasabb:

hid_raba_kettos.JPG

Ez a "mi" hidunk, a Rába-kettős-híd, ezen közlekedtünk a városba illetve a fürdőbe jövet-menet.

hid_kossuth_1.JPG

 

Ezt pedig a Kossuth-híd.

hid_jedlik2.JPGEz a legújabb, a Jedlik Ányos híd, amely 2010-ben készült el. Közúti, kerékpáros, valamint gyalogosforgalomra szolgál. Elődje a Vásárhelyi Pál (Kis-Erzsébet) gyalogoshíd volt.

hid_petofi_1.JPGEz pedig az egyik legrégibb, a Petőfi-híd.

Említést érdemel még az "Ifjúság-hídja", amin szintén átkeltünk, de a túlparton csak valami susnyást találtunk, strandbejáratot nem annyira. Lehet, azért, mert tél volt, és a strand nem üzemelt...

Végül, de nem utolsó sorban - főleg, mivel ez volt utazásunk célja - a fürdő.

A délelőtti séták végén valami szerény ebédet fogyasztottunk a belváros számtalan etetőhelyeinek egyikében, utána a szokásos déli pihike - delike, ahogy mi hívjuk - a szállodában, és 3-4 óra körül irány a fürdő.

El kell ismernünk, hogy az összes - általunk megismert - fürdő közül ez a legimpozánsabb, gyógy - és élményfürdő egyben. Van itt minden, ami az igazi welnessz-élményhez kell, gyógymedence kint és bent, barlangos, csillagos, csúszdás, vízeséses, jacuzzis, mindehhez gyógyászati kezelések, masszázs is társul/hat. Nem lévén se izületi, se gyulladásos, se nőgyógyászati panaszaink, mi - helyesebben én - csak a masszázst vettük igénybe.

(Azóta rengetegszer eszembe jutott, hogy daganatos betegeknek nem javasolják a fürdőzést, mi pedig pont az utóbbi pár évben szoktunk rá, hogy telente kirándulás helyett fürdőzünk. Ki tudja, PároM tüdeje mikor kezdett el májat növeszteni (szabadon lopva a "Dexter"-ből, a sorozatból, amit PároM az ágyhoz kötött utolsó hónapokban nézett), és hogy ezek a fürdőzések mennyire járultak hozzá a "dögök" megjelenéséhez illetve mennyire gyorsíthatták a szaporodásukat...)

 

Szerző: kisa  2015.11.11. 16:00 Szólj hozzá!

Címkék: 2014 gyógyfürdő élményfürdő Tartalom: Győr Boldogasszony-kő Rábaquelle

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr498049266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.