Szerelmem, PM emlékére                                                                              ELŐZŐ: Visegrád 1

Másnap egy kiadós reggeli wellnesszezés után hajókirándultunk. Meglehetős izgalommal kezdődött a dolog, mert a kikötőben egy szépen kalligrafált tájékoztatón azt szerepelt, hogy 10 fő alatt nem indul a hajó, ami a menetrend szerint 10-kor volt esedékes, ám 10 előtt öt perccel rajtunk kívül még nem volt érdeklődő. Aztán 10-kor befutott egy 3-fős család és egy 4-fős csoport, de ugye ez még mindig csak 9 fő. Nagy-nagy szerencsénkre – és meglepetésünkre – a pénztáros rugalmasan kezelte a dolgot, közösen vettünk még egy gyerekjegyet, és már szállhattunk is fel a „Corvin”-ra.

A Duna-kanyar hajóról is lélegezetelállítóan gönyörű.

hajokirandulas.JPG hajokirandulas01.JPG
hajokirandulas02.JPG hajokirandulas03.JPG
hajokirandulas04.JPG hajokirandulas05.JPG

Párom érdeklődése minden szerkezet iránt, ami vasból van, itt is megnyilvánult: míg mindenki vadul csodálta a tájat, ő azért a hajót is körbejárta, és lefényképezte azt, amit szerintem kevés turista: a motort.

Bár, ha végiglapozod a Corvin linkjét, Kedves Olvasó, akkor kiderül, hogy Kovács Zoltán is megtette. :-)

motor.JPG

 

A hajókirándulás után még gyorsan felugrottunk a Salamon-toronyba, ami tulajdonképpen csalódás volt, mert a múzeum részébe  valamiért nem lehetett bemenni – pedig nyitvatartási idő volt -, kívülről meg ANNYIRA nem látványos.

torony.JPG torony03.JPG

Igaz, a panoráma elég meggyőző:

kilatas.JPG

Mivel a Fellegvárat kihagytuk, már csak a Királyi Palota megtekintése maradt hátra a „kötelező” programból.

 KÖVETKEZŐ: Visegrád 3

Szerző: kisa  2015.10.19. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: panoráma 2014 Visegrád Corvin Tartalom: Visegrád

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr1007966664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.