Előző: Nőtincs

Másnap elsétáltunk a horgásztóhoz, útközben kívülről megnéztük a Seholsziget Élményparkot: elhisszük, hogy jó időben hatalmas kaland lehet egy kisgyerek számára.

 

A falu behavazva is nagyon hangulatos, bár elég kevés autentikus házat láttunk, viszont hétvége lévén, sok autentikus nénivel találkoztunk, akik feltehetőleg templomba mentek.

IMGP0301.jpg

Bennünket valamiért meghatott a templom előtt ennek a betlehemi jelenetnek a naív bája.

 

Ezt képet látva Móra Ferenc A szánkó című novellája jutott eszünkbe, ki tudja, miért.

Úton a tó felé:

IMGP0248.jpg

 

A maga így télen nem sokat mutat,

 ellenben a másnapi sétánk során lélegzetelállítónak találtuk a temető felé vezető út magaslatából a látványt.

 

A temetőbe ezúttal nem mentünk be.

Tettünk viszont egy sétát arra, amerre a madár se (nagyon) jár:

 

Ez a kereszt a senkiföldjén elég meglepő.Messziről nem látszik, hogy a kanyarban egy ház van, 4 igen haragos és kevéssé vendégszerető kuvasszal.

Mindkét sétánk megkoronázásaként betértünk egy noname kocsmába, ahol igen jól esett a vodka és a forralt bor, bár az épület színvilága elsőre kicsit elbátortalanított minket.

 És persze itt is voltak kedvenc házak, egy felújított és egy régi:

 

 

Szerző: kisa  2011.02.04. 22:21 1 komment

Címkék: 2010 horgásztó nőtincs kedvenc ház Tartalom: Nőtincs

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr472639568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MULTMENTO 2011.02.09. 12:09:18

Nagyon hangulatos faluban voltatok. Mi, ha egy faluba látogatunk általában a temetőt is megnézzük, mert véleményünk szerint a temető többet árul el az faluban élőkről, mint maga a falu. Ezen kívül még a tó is tetszik a Te képeden :)
süti beállítások módosítása