Előző: Somhegy - Odvaskő

A mátrafüredi Akadémiai Üdülőbe szintén üdülési csekk révén jutottunk el. Úgy gondoltuk, hogy a szabadságunkat kivételesen nem a Börzsönyben töltjük, hanem a Mátrában. A kereső az Akadémiai Üdülőt adta meg, ahol elfogadják az üdülési csekket.
Magunk is meglepődtünk azon, milyen könnyen eljutottunk Mátrafüredre: Gyöngyösön rövid várakozás után felszálltunk egy Kékestető felé induló járatra, és hipp-hopp, máris Mátrafüreden voltunk. Illetve nem egészen, mert – mint utólag kiderült - egy megállóval továbbmentünk, találtunk is egy Üdülőre emlékeztető épületet, ahol legnagyobb sajnálatukra közölték, hogy nem vagyunk náluk bejelentve. Ezen kicsit meglepődtünk, mivel e-mail-váltásban tisztáztuk, hogy kik vagyunk, mit szeretnénk és meddig maradunk. Némi hezitálás után derült ki, hogy mi bizony egy másik üdülőbe vagyunk bejelentkezve, így hát nyár közepéhez méltatlan hideg, szeles, esős időben nekiindultunk az országútnak, hogy immár visszafelé gyalogolva megkeressük a MI üdülőnket. Átfagyva, ázottan, éhesen, mintegy 3 kilométert magunk mögött hagyva szerencsésen meg is találtuk az Akadémiai Üdülőt, ahol nagyon kedvesen fogadtak, és mi megkönnyebbülten foglaltuk el az árhoz képest meglepően elegáns szobánkat. 

Az üdülő maga egyébként egy gyönyörű ősparkban található, nem messze tőle patak csörgedezik, erről később még lesz szó (és kép is).

 

Mátrafüred  (a környéken található látványosságokhoz képest az egyik legszegényesebb honlap, amivel eddig találkoztunk) amúgy jellegzetesen jellegtelen szocialista település, a központban egy csúf szállodával, ami valaha SZOT-üdülő lehetett,

 és egy, a szokásosnál nehezebben fényképezhető templommal egy nagyon kellemes kis parkban.

 Következő: Mátrafüred - Sástó I

Szerző: kisa  2010.10.02. 09:16 7 komment

Címkék: üdülési csekk 2007 mátrafüred akadémiai üdülő Tartalom: Mátrafüred

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr772338801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fabius 2010.10.08. 19:18:25

Ha legközelebb arra jártok nézzétek meg a Mogyorós-orom kilátót Galyatető mellett. Lenyűgöző a kilátás. :-)
Onnan lefelé az erőgazdasági úton Mátraalmásig az ország egyik legszebb túraútvonala van :-)

kisa 2010.10.09. 19:31:54

@Fabius: Mindenképpen elmegyünk Galyatetőre is, mert az most kimaradt.
Köszi az infot. :-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.09. 23:16:17

"a központban egy csúf szállodával, ami valaha SZOT-üdülő lehetett"

Helyesebben: "ÁFÉSZ" (Coop) Hotel volt (van?). Büszkék is voltak rá, hogy ekkorát sikerült nekik szövetkezetként.

Amúgy a szövegrész alatti 1. kép balfelén látható "bugyirózsaszín" lábazatot én festettem tavaj "kalákában", meg a barna keretek egy részét is...

((-ha mentek Galyára, társulnék Hozzátok:))

kisa 2010.10.09. 23:23:43

Hol? Melyik bugyirózsaszínt? Én csak a templomon látok némi rózsaszín árnyalatot.

kisa 2010.10.09. 23:25:34

@1.szolo - 2014;): Galyára sajnos mostanság nem megyünk, éppen "élősködők" lévén. :-(

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.10. 00:00:29

@kisa:
A templom fölötti kép bal oldalán a szürke tábla alatt pont (pár méter csak:)

A másodikra egyben:
- ami késik, az nem ... pontos.
Én akkor társulnék, amikor "mindenképpen" mentek ODA. (mint fent írád:)

kisa 2010.10.10. 00:03:40

@1.szolo - 2014;): Jah, szép lett. Más szín nem volt? Mennyi időközönként kell festeni?
Szólok, ha megyünk, szurkolj, hogy lehessen minél előbb. :-)