Előző: Ipolytölgyes II.

      

Ahányszor itt jártunk, mindig ilyen kevés víz volt az Ipolyban. A Kossuth utca végétől hangos zeneszó kísérte utunkat, mint később megtudtuk, ez a Szent Erzsébet Otthonból jött, ahol fogyatékos embereket gondoznak, és éppen valamilyen rendezvény volt.

Maga a falu nagyon gondozott, tiszta utcák, ápolt előkertek. Természetesen itt találtunk egy kedvenc épületet. (A lakóházak vonatkozásában meglehetősen kategorikusak vagyunk: a „tetszik”-be csak azok kerülhetnek be, amelyek valamivel „megfognak” bennünket, amelyekben szívesen laknánk – még akkor is, ha nem éppen új, sőt akár még újszerű állapotban sincsenek.)

Természetesen itt is megvan a szokványos, sárga templom, és egy elbűvölően naiv kápolna. A templom – legnagyobb sajnálatunkra – zárva volt.

 

És itt, Ipolytölgyesen szoktunk rá, hogy megnézzük a temetőket. Belátom, morbidnak tűnik az ötlet, hogy az ember vadidegenként falusi temetőket látogat, de van bennük valami, amit nagyon nehéz megfogalmazni. A falusi temetők kicsi, és bármily abszurdnak tűnik is, de emberközpontú helyek. Itt van értelme a végtisztesség szónak; és szerintünk nagy dolog, ha valaki élete végén megkapja a végtisztességet. Igen, a falusi temetőket belengi valamiféle szelíd megnyugvás, emlékezés szeretteinkre, még akkor is, ha ők nem itt nyugszanak.

Emlékezzünk hát tisztelettel és szeretettel mindazokra, akik nem lehetnek már velünk. És ne csak halottak napján.

 

 Következő: Ipolytölgyes - a visszatérés

Szerző: kisa  2010.07.17. 12:30 5 komment

Címkék: 2007 temető kápolna ipoly Tartalom: Ipolytölgyes kedvenc ház Ipolytölgyes

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr642157147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sületlenke 2010.07.21. 10:32:22

Fabius-rajongó Tündérbogár!

Klasszak a képek, főleg a folyóról készültek miatt képzelem magam oda.

A temetők felkeresése egyáltalán nem morbid, sőt! Én bárhova megyek, mindig megnézem a helyi temetőt, nem kizárólag azért, mert emléket állítanak az elmenteknek, hanem inkább, mert képet adnak arról, hogyan becsüli meg a jelen a valamikor köztünk jártakat.

Na, és ezért (is!) sz é g y e n erre az országra nézve, hogy aki képes ilyen blogot csinálni, mint Te, az megélhetési gondokkal küzdjön.

kisa 2010.07.21. 11:49:24

@sületlenke: Kedves sületlenke, köszi az elismerő szavakat. Igazad van, azt is le lehet szűrni, hogy hogyan becsüli meg a jelen a múltat: sokszor az az érzésünk, hogy jobban, mint a jelent. :-( De ezzel semmi gond.
Reméljük, hogy előbb-utóbb a megélhetés is megoldódik valahogy, addig meg eléldegélünk az emlékeinken. :-)

sületlenke 2010.07.29. 19:31:57

Szia, Kisa!
Mások is olvasnak ám, nem én vagyok az egyetlen! Akiknek említettem, hálásak és megnéznek!
Úgyhogy csináld!
És nem azért írtam, hogy esetleges depis hangulatodból kirángassalak, így is gondolom.
Off: ha néha belenézek a Varánuszon kívül más közéleti blogba esetleg, és látom a kommentjeidet, mindennel egyetértek, amit írtál. Én valahogy nem írok máshova, csak hozzá, a többi nem az én világom, de attól még néha - tájékozódásképpen - egyszer-egyszer máshova is benézek.
Nem Anna vagy esetleg? (bocs, ez túl személyes volt )

kisa 2010.07.29. 21:09:46

@sületlenke: Köszi a reklámot. :-)
Örülök, hogy vannak hozzánk hasonló gondolkodású emberek. Én nem igazán adtam fel a reményt, hogy az elvakult másképp gondolkodókat legalább egy gondolat erejéig megingassam vakhitükben, megtéríteni nem áll szándékomban senkit. Illetve ezzel a bloggal annyiban, hogy vannak gyönyörű, olcsó, megnézésre érdemes helyek itt, ebben az országban is.
Nem, nem Anna vagyok, miből gondoltad, hogy az lennék?

third 2010.07.30. 23:29:49

Bizony nem kell ide reklam - ha nem is szol senki es nem is mondja senki, egy jo blog elobb-utobb elolvasodik :)))
En is csak veletlenul vetodtem ide. Es tetszik a tema, a stilus, a mondanivalo. Igy tovabb :)))