Előrebocsátva: Diósjenő pont nem zsákfalu…

A dolog 2006-ban kezdődött. Szeptember végén még nyíltak a völgyben a kerti virágok, de már lehetett tudni, hogy az október 23-i ünnep nem lesz felhőtlen. Igaz, szívünkhöz a március 15. áll közelebb, ez azonban nem akadályozott bennünket abban, hogy október 23-án is részt vegyünk valamely eseményen. Nos, ebbéli szándékunkat akadályoztatva látván úgy határoztunk, hogy – ha már az utcára nem mehetünk -, hagyjuk itt a várost. Szempontjaink szerint az áhított hely ne legyen messze, viszont legyen kicsi és a szállás olcsó. Hosszas térképtanulmányozás után ráböktünk Diósjenőre. (Pont a térkép közepén)

terkep.jpg

 
A közlekedés kiváló, vonattal Vácig, onnan kis „bizmuttal” Diósjenőre. (Autóval nem rendelkezvén, mi kizárólag tömeg – és nem közösségi! – közlekedésben gondolkodunk.

vasut.JPG

 Diósjenő történetét, látnivalóit nem részletezem, minden megtalálható itt.

A Horváth kulcsosház gazdája nagyon kedves volt, kijött elénk autóval, és elfuvarozott a szállásra. Suttyó városiként valami döbbenetesen szépnek találjuk a majd’ 100 éves parasztházat, amelyet féltő gonddal hozattak rendbe.

 haz.JPG

   Következő: Diósjenő II.

 

 

Szerző: kisa  2010.02.16. 08:10 Szólj hozzá!

Címkék: 2006 horváth vendégház parasztház zsákfalu Tartalom: Diósjenő

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakfalu.blog.hu/api/trackback/id/tr111762370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.